Századok – 1974

Tanulmányok - Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban 3/I

A SZÁZADFORDULÓI KONZERVATIVIZMUS С .Г VONÁSAI 33 múló újabb konzervatív offenzíva más politikai eszközt kénytelen választani: a közjogi demagógia sokszor eredménnyel kipróbált eszközét. Fentebb már utaltunk rá, hogy a közjogi demagógia a konzervatív tábor részéről elsősorban a dzsentri rétegek megnyerésére irányult. Már a közjogi jelszavak előtérbe kerülésének ténye is utal arra, hogy ennek a rétegnek jelentősége általában az országos politikában, különösen pedig az újtípusú konzervativizmus politikájában növekvőben van. Amennyiben a dzsentri rétegek politikai mozgásának az újtípusú konzervativizmushoz való viszonyát vizsgálni kívánjuk, ismét a nyolcvanas évek elejére kell visszakanyarodnunk. Ezekben az esztendőkben válik szániontartott társadalmi problémává a nemesi birtokos elemek rohamos elszegényedése. Ez a momentum már lényeges összetevője az Istóczy-pártot tápláló társadalmi energiáknak. A nyolcvanas évek társadalmi krízise lényeges változásokat idéz elő a dzsentri rétegek politikai gondolkodásában. Ekkor rendül meg először az addig általános bizalom a volt nemességnek a polgári társadalom kialakításában és megszervezésében játszott illetve játszandó szerepéről szóló liberális koncepcióban. A kiegyezés létrejötte körüli harcokban és az ezt követő időszakban a birtokos középnemesség büszkén vallotta, hogy 1848-ban a magyar „harmadik rend" szerepét játszotta, s ezt a szerepet kívánta magának a berendezkedő polgári államban is. Önmagát tekintette a megszületendő, sőt megteremtendő magyar polgárság csírájának s bázisának. Saját társadalmi feladatát tudatosan abban látta, hogy feudális nemességből modern polgársággá alakul át. Ennek a feladatnak sikeres végrehajtása tehette indokolttá társadalmi hegemóniájuk megtartását a változott viszonyok között is. A középnemesi rétegek ekkor még nem láttak veszélyes vetélytársat a magyarországi iparos és kereskedő polgárságban. Ezek ekkor még viszonylag kisszámú és társadalmilag csekély befolyású réteget képeztek, amely német és zsidó voltánál fogva amúgy sem igényelhette egy magyar nemzeti polgári állam vezetését. Veszélyes vetélytárs volt ezzel szemben a nagybirtokos arisztokrácia. Vele szemben a középnemesség politikai szószólói hangoztatták, hogy a középnemesség a főnemesség és a paraszti rend között a régi múltban is amolyan tiers Etat szerepet játszott, az uralkodói abszolutizmus és a főnemesi oligarchizmus elleni szüntelen harc demokratikus polgárerényeket fejlesztett ki benne, az országgyűléseken és megyegyűléseken pedig kijárta a polgári parlamentarizmus előiskoláját. A feudális múltú és kötöttségű arisztokráciával szemben mindez a középnemességet predesztinálja a születendő polgárság szerepére. A középnemesség illetve dzsentri társadalmi feladatainak ez a liberális koncepciója a magyar publicisztikában akkor nyert világos kontúrú alakot, mondhatni klasszikus megfogalmazást, amikor a nyolcvanas évek elejének forrongása kétségessé teszi a koncepció feltétlen érvényét. A Tisza Kálmánt követő dzsentri tábor legnevesebb publicistája Censor álnéven az antiszemita és korai agrárius tábor nézeteivel szemben polémikus röpiratban fejtette ki a koncepciót véglegesen kidolgozottnak tekinthető formájában.78 1884-ben a polgárság már nem elhanyagolható tényező mint még volt a kiegyezés megkötése idején. Vele kapcsolatosan nem kerülhető ki az állásfoglalás. A liberális álláspont egyértelmű e tekintetben. A dzsentrinek, amennyiben valóban polgárrá akar válni, egybe kell olvadnia a tulajdonképpeni polgársággal, sőt elsajátítani a fejlettebb réteg társadalmi magatartását. A dzsentrinek asszimilá-78

Censor (Beksics Gusztáv): Társadalmunk és nemzeti hivatásunk. Bp. 1884. 3 Századok 1974/1.