Századok – 1974

Tanulmányok - Spira György: 1848 nagyhete Pesten 323/II

J 848 NAGYHETE PESTEN 331 A kérdést dűlőre juttatni azonban most sem sikerül, mivel a vita részvevői természetesen fölöttébb eltérő érdekeknek hódolnak s ennek megfelelően a megoldást is rendkívül szerteágazó irányokban keresik. Először is — mint kiderül — maguk a jelenlévő céhlegények sem osztják valamennyien azoknak a társaiknak az álláspontját, akik két napja Vasvárival tárgyaltak: egy részük ugyan ezúttal is a céhek azonnali eltörlését követeli, más részük viszont éppenséggel nem köti magát ehhez, ha a kormány hajlandó lesz haladéktalanul gondoskodni a legénység munkaviszonyainak megjavításáról s olyan rendszabályok bevezetéséről, amelyek jóvoltából ezután a kitanult legények akadálytalanul a mesterek sorába léphessenek. És a vita tanúsága szerint a legények abban sem egységesek, hogy céljaik elérését, a szabólegények eredeti tervéhez igazodva, csakugyan sztrájkkal vagy inkább a kormányhoz intézendő petíciók révén avagy mindkét eljárás együttes alkalmazásával próbálják-e biztosítani. Ami meg a választmányi tagok soraiból kikerülő felszólalókat illeti: közülök Oroszhegyi Józsa oda nyilatkozik, hogy a céhrendszert, a feudalizmus egyik pillére lévén, gyökeresen fel kell számolni, az ő indítványát azonban nemcsak Tóth Gáspár magyar szabó- és Aul József cipészmester, hanem a kérdésben közvetlenül nem érdekelt Bezerédj István és Farkas János vagy Rottenbillerés Nyáry, sőt a márciusi fiatalok részéről kívüle felszólaló Irányi és Emődy sem támogatja. A céhrendszer valamelyes reformját viszont emezek is mind kívánatosnak ismerik el, s némelyikük — tüneti kezelés céljából — egy-két alkalmi szükségintézkedésre is javaslatot tesz: Farkas János a munkanélküliség enyhítése érdekében azt tanácsolja, hogy kergessék el Pestről az itt dolgozó külföldi honosságú vándorlegényeket, Bezerédj azzal a francia példán alapuló ötlettel hozakodik elő, hogy a munkanélküliek foglalkoztatásáról a kormány gondoskodjék közmunkák révén, a jó üzleti érzékkel megáldott Tóth Gáspár pedig ezt az eszmét mindjárt meg is fejeli azzal, hogy a kormány rendelje el a nemzetőröknek egyenruhával történő ellátását és az egyenruhák elkészítésével a szabólegények érdekében (no meg — amit persze elmulaszt megemlíteni — a magafajta szabómesterek hasznára) az illetékes céheket bízza meg. Az egyetértés hiánya azonban nemcsak az ülésen jelenlévő céhlegényeket vagy a márciusi fiatalokat, hanem a hallgatóság soraiban helyet foglaló mesterembereket is jellemzi: egyikük, Barna János csizmadiamester (aki már korábban feltűnést keltett azzal, hogy műhelyében amolyan részestársakként foglalkoztatott legényeket, s akit ezért a városi tanács elrettentően nagyösszegű adóval terhelt meg, az ügybuzgó Pfeifer Lőrinc városaikapitány úr pedig egy ízben mondva csinált ürügyek alapján 24 órára el is záratott) most szintén szót kér s maga is a céhek eltörlése mellett tör lándzsát. És a választmánynak nemcsak a vélemények ilyetén megoszlása miatt nehéz közmegegyezésre jutnia, hanem azért is, mert a kialakulóban lévő gyakorlatnak megfelelően ezúttal megint erőfeszítések történnek arra, hogy a munkáskérdés amúgy is bonyolult szövevényébe még a zsidókérdést is belekeverjék, amennyiben már az ülés kezdetén olyan hírek kapnak lábra, miszerint a munkástömegek a zsidók megrohanására készülnek, s ezeket a híreket gyaníthatóan ugyanazok terjesztik, akik a munkásokat napok óta igyekeznek a zsidók ellen hangolni, hogy most viszont az antiszemitizmustól természetesen undorodó liberális és radikális politikusokat hangolják a munkások ellen. Mindazonáltal ezzel a próbálkozással mégsem sikerül teljesen mellékvágányra siklatni a vitát: akadnak ugyan, akik hitelt adnak az álhíreknek, s