Századok – 1974
Tanulmányok - Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban 3/I
26 SZABÓ MIKLÓS rum megszűnnék a közjogi kérdés körül szerveződni s a politikai pártok a polgári fejlődés alternatívái szerint egyrészt a konzervatív, másrészt a liberális vagy demokratikus (esetleg a szocialista) pólusok körül csoportosulnának.03 A közjogi álláspontnak ez a bírálata sajátos módon azon a nagybirtokos fronton belül alakult ki, amely maga a legnagyobb mértékben részt vett a közjogi harcokban, sőt fő tényezője volt ezek kiélezésének és elmérgesedésének. A közjogi harcot óvatosan és sokszor rejtetten opponáló újkonzervatívok (közülük elsősorban az agráriusok) maguk is a pártpolitika szintjén a közjogi ellenzékben résztvevő pártok: előbb a Nemzeti Párt, később az Alkotmánypárt tagjai voltak. E helyzet fonáksága megmutatkozott abban a furcsaságban is, hogy a nagybirtokos osztály közvetlen gazdasági érdekeit elsősorban a közjogi ellenzék képviselte az önálló vámterület, az agrár vámvédelem követelésével. Ezzel szemben az agrárius érdekképviseleti szervezetek, melyek bevallott célja éppen ezeknek a közvetlen agrár gazdasági érdekeknek védelme lett volna, nagyobb mértékben az osztályharc frontján képviselték a nagybirtokos osztály általános osztály érdekeit, mind az ipari burzsoáziával, mind a kizsákmányolt osztályokkal szemben. Az a körülmény, hogy az újkonzervatív érdekképviseleti mozgalom hangadói is részt vettek, szorosan vett elveik ellenére, a közjogi harcokat folytató pártok tevékenységében, megmutatta, hogy maguk sem tartották az adott körülmények között elérhetőnek, hogy a politikai polarizáció közjogi tengelyét megváltoztassák. Ha részt akartak venni a pártpolitikában, ehhez a feltételhez kellett alkalmazkodniok. Az újtípusú konzervatív tábor, amely éppen leghamarabb felismerte a korszerű tömegpropaganda jelentőségét, nem szándékozott lemondani a közjogi propagandáról, melynek tömeghatásával szociális demagógiájuk nem versenyezhetett. A kétféle propaganda egyébként bizonyos mértékig más-más társadalmi rétegek felé is irányult. Míg az érdekképviseleti, szövetkezeti demagógia természetesen a parasztság felé, addig a közjogi, függetlenségi demagógia elsősorban a dzsentri rétegek felé. Utóbbiakra a századfordulót követő években is még elsősorban az hatott, ha megfigyelhető is volt körükben az agrárius eszmék növekvő térhódítása. Ennek a rétegnek megnyeréséről pedig az újtípusú konzervatív tábor nem mondhatott le, annál is inkább, mivel e rétegek jelentősége növekvőben volt. Áttekintve a magyar újtípusú konzervativizmus liberalizmus kritikáját láthattuk, hogy ez a bírálat a gazdasági szabadverseny elítélésére összpontosult. A liberalizmus politikai vonatkozásainak, a polgári parlamentarizmusnak bírálatához csupán homályos kezdeti indítékok voltak még jelen ebben a bírálatban, a polgári szabadságjogok kritikájára pedig még semmi formában nem került itt sor. Ennek megfelelően a reformjavaslatok egy kötöttgazdasági szisztéma kiépítésére irányulnak, mely kontrol alá helyezi, megzabolázza a tőkés versenyt. Ennek kiépítését nem elsősorban a liberális polgári államtól várják, hanem alulról, társadalmi szervezetekként alakult érdekképviseleti szervezetek tevékenysége útján kívánják megvalósítani A régi típusú, az ezernyolcszázhetvenes években Sennyey pártja által reprezentált konzervativizmussal szemben az újtípusú konzervativizmus lényegi vonása offenzív dinamikus volta. Ez az új irányzat nem egyszerűen az adott 83 ,,. . . nálunk Magyarországon közjogi táborok (állnak) egymással szemben, ahelyett hogy, amint a természet rendje megkívánná, a világnézet szerint tagozódnék két táborra a politikai Magyarország. Keblovszky-Mayer Lajos: A konzervativizmus. A Cél, 1913. okt. 20.
