Századok – 1974

Tanulmányok - Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban 3/I

A SZÁZADFORDULÓI KONZERVATIVIZMUS С .Г VONÁSAI 13 van-kilencvenes évek fordulóján válik ki, amikor a közjogi harcok minden erejét pártja vezetésére koncentrálják. A Nemzeti Párt a konzervatív politikát főleg ezen a területen képviselte. A közjogi harcokban való egyre erősebb elkötelezettség elsősorban az elégedetlen dzsentri birtokosrétegek megnyerésére szolgált.Némi túlzással azt mondhatnók,hogy a Nemzeti Párt és az agráriusok között bizonyos munkamegosztáshoz hasonló tevékenységi elkülönülés volt abban a tekintetben, hogy előbbi a dzsentri rétegek, utóbbi pedig a parasztság és részben a kispolgárság felé igyekezett a konzervatív mozgalomnak populáris tömegbázist szerezni. Apponyi maga visszatekintve kifejezetten munkamegosztásszerű viszonyt lát maga és Károlyi Sándor ekkori működése között.2

4

Az összefonódás még erősebb volt a Néppárttal. Maga Zichy Nándor a kilencvenes évek elején tevékenyen részt vett az agrárius akciókban, s onnan csak Károlyi Sándorral való személyes ellentétei miatt vált ki. Még erősebb volt azonban az összefonódás a két mozgalom közép és alsó szintjein. Az agráriusok is a plébániák és az egyházi iskolák tanítóinak eleve adott hálózatára kívánták felépíteni szövetkezeti apparátusukat. A kiépülő szövetkezeti szervezet: az állami égisz alatt létesített s így csak részben agráriusnak tekinthető Országos Központi Hitelszövetkezet és a Gazdaszövetség kezében levő Hangya helyi szervezői a lelkészek, a (zömmel egyházi iskolai) tanítók és kisebb mértékben a jegyzők, ők töltik be részben „társadalmi munkában", részben ki díjazásért az igazgatósági és felügyelőbizottsági helyeket és a könyvelői állásokat. Utóbbit -- ez díjazott — elsősorban a tanítók. Az agrárius irodalom sosem szűnt meg emlegetni a falusi papok és tanítók „szociális apostol" szerepét.25

Ezzel a témával külön ezt tárgyaló könyvek foglalkoztak.2

6 Amennyire hangsúlyozzuk egyik oldalon, hogy az agrárius mozgalom az újtípusú konzervatív front része volt, oly mértékben igyekszünk kiemelni, hogy az agrárizmus nem volt egyszerűen azonos a nagybirtokos érdekképviseleti politikával. A mai történeti szakirodalom, amennyiben az agrárius kifejezést — egyébként jobbára az ellenforradalmi korszakra vonatkoztatva — használja, nem valamiféle mozgalmat ért rajta, hanem egyszerűen a nagybirtok anyagi érdekeit, ennek politikai képviseletét. A Károlyi Sándor -féle agrárius mozgalom 24

„A gazdasági és szociálpolitikai, különösen agrárszociális irányú működés vezetése tehát Károlyi Sándorra ment át, aki azért, hogy itt szabad kezet nyerjen, a Szabadelvű Pártot elhagyta (1884-ben — Sz. M.) és hozzám csatlakozott. Tervei megvalósítására magának egy pártközi tábort alkotott és így jelentékeny nyomást bírt gyakorolni a kormányzat lomhaságára is. Az én működésem súlypontja pedig mindinkább az általános politikai, közigazgatási és — óvatos, szinte kelletlen léptekkei haladva — közjogi kérdésekre helyezkedett át." Apponyi: Emlékirataim. Bp. 1922. 1. köt. 136. 25

1908-ban az Országos Központi Hitelszövetkezetnek 200 központi alkalmazott mellett 26 661 vidéki szövetkezeti funkcionáriusa volt (igazgatósági valamint felügyelőbizottsági tagok és könyvelők). Ebből paraszt volt: 16 308, pap: 1226, tanító: 2186, egyéb 6952 — utóbbi csoportba földbirtokosok, kereskedők, jegyzők tartoztak. Mint lát juk, a tisztségviselők zöme paraszt, ezek azonban elsősorban a reprezentatív igazgatósági és felügyelőbizottsági posztokat foglalták el, az operatív funkciót jobbára a másik három csoport tagjai töltötték be, ezeknek viszont valamivel több mint harmadát tette ki a papok és tanítók csoportja. Jelentés az 1898: XXIII. t. cikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet s ahhoz csatlakozott szövetkezetek tíz évi működéséről (1899— 1908). Bp. 1908. 48. 28

Saasi Nagy Lajos: A XX. század igazi népnevelői. A magyar tanítóság, papság, jegyzőség gazdasági, társadalmi, erkölcsi, hazafias s népnevelői újabb nemzetmentő teendői és jogos követelései. Szeged. 1903, Kutas Bálint: Lelkészek, tanítók a szövetkezés mezején. Bp. 1905, Schulz József né — Gidófalvy István: A magyar pap és tanító szociális kötelességei. Kolozsvár, 1912.