Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1327 korábbi várakozásaival ellentétben a nemzeti kérdés jelentősége, a nemzeti-nacionalista gondolat hatóereje megnövekedett. A gátolt, de mégis előrehaladó társadalmi mobilitás pedig új — részben paraszti, túlnyomóan vidéki, szegény származású — értelmiséget hozott nagyobb számban a felszínre. A népi mozgalmat létrehozó értelmiség, mint új értelmiségi góc jelentkezett. Elhatárolta magát mind a nemesi-gentri rétegtől, mind a polgári értelmiségtől, de elhatárolódott a munkásmozgalomtól is. Tudatosan vállalta viszont a parasztság, a nincstelen magyarság képviselőjének szerepót, amely — hirdette — nem állítja szembe a munkássággal,mert ha maga a munkás nem is, de apja nagyobb részt még paraszt volt. A felsorolt körülmények együttesen arra vezettek, hogy a népi mozgalom társadalomszemléletében a nemzeti-nacionalista eszmekör vált meghatározóvá. Ezt a hagyományos, konzervatív nacionalizmustól elsősorban szociális töltése, a szélsőjobboldali áramlattól pedig az választotta el, hogy nép-fogalmában a racionális elemek domináltak. Az előadó kihangsúlyozta, hogy a népi mozgalom nép-fogalma, a kétségtelen érintkezések ellenére, nem volt azonos sem az elmaradottabb kelet-európai társadalmak narodnyikizmusával, sem a „völkisch" fogalommal, hanem egy paraszt-romantikus elemekkel átszőtt, a munkásságot csak másodsorban tartalmazó, de fő vonalaiban mégis racionális társadalmi fogalom volt, így ebben a tekintetben is valami „harmadikat" képviselt. Az előadó rámutatott, hogy az irányzat fontos vonása volt a kultúrkritikai attitűd: a kapitalista társadalomnak és urbanizmusnak, mint a közösségi életet felbontó, az embereket egymástól elidegenítő és atomizáló rendszernek az elutasítása. Harmadik utas volt a mozgalom a politikához való viszonyt illetően is. Nem volt politikus, sem politika-ellenes, legfeljebb „metapolitikus" szellemi irányzat, mely a politikában a napi gyakorlattól magát távol tartó „örök" szellemet; a szellemi életben, a kultúrában, az irodalomban az élet- ós népközelsóget igyekezett képviselni. A népi mozgalom problematikáján belül rendkívül fontos kérdéskörnek jelölte meg az előadó a mozgalom irodalmi-művészi esztétikájának kérdését. Általánosan elismert — mutatott rá —, hogy hatalmas hatást gyakorolt a művészetre, viszont a kapcsolatok a maguk egészében és differenciáltságában még nincsenek feltárva. Nem tisztázott pl., hogy mit is értsünk „népi hatás" alatt. Ezt nem segítik elő az olyan meghatározások, melyek József Attilát a népi költők közé sorolják, vagy az olyanok, melyek Bartókot és Kodályt egyformán tekintik a népi irányzat nagy zenei képviselőinek. Kodály művészetét a Psalmus Hungaricus, a Háry János és a Székelyfonó mellett, inkább a vokális zene felé fordulása és zenepedagógiai érdeklődése jellemezte. A népi mozgalomhoz ő állt közel, művei, írásai egy, a népi mozgalom szellemét sugárzó, szociális tartalmú népi, történeti, nemzeti orinentációjú alkotóra vallanak. Lackó Miklós kiemelte, hogy emellett nem feledte el hangoztatni és hangsúlyozni a magyarság és európaiság egységének a gondolatát. Bartók ezzel szemben 1919 után, rövid konzervatívabb korszakát elhagyva, az európai modern zenei irányzatokhoz zárkózik fel, ill. vissza, s ennek a zenének lesz egyik legnagyobb művelője. 6 nem egyszerűen népzenéről, hanem parasztzenéről beszól, egy ősi emheri-társadalmi korszak maradványáról, amely megőrizte primitív szépségét, frisseségét. E zene szerkezete, szigorú formavilága alkalmasnak látszott a problematikus helyzetben levő modern európai zene megújítására. E felfogás eredményezte, hogy a nemzetközi, mindenütt felszínre hozható primitív zene feltárására törekedett, s ebben elhatárolódott Kodálytól, aki a 20-as évektől kezdve a történeti-folklorisztikus s a népi-nemzeti irányzatot követte. Nyilvánvaló a népi irányzat képzőművészeti megfelelője, mutatott rá az előadó, nem a Kassák Munka-köréből kivált, jó ideig Bartók szellemi hatása alatt álló szentendrei iskola képviselte, hanem Meggyesi Ferenc és köre, s mellettük a nagybányai iskola. A népi irányzat legfontosabb területe azonban az irodalom volt. Itt született meg a korszak legjellegzetesebb irodalmi-esztétikai kategóriája: az újrealizmus, melyet az előadó határozottan elválasztott a vele sokszor szinonim fogalomként használt újklasszicizmustól. Ez utóbbi, — mint az előadó rámutatott —, inkább Babits, vagy Kosztolányi 20-as évek végi alkotói időszakára alkalmazható, mint a népi írók munkásságára. A népiekhez fűződő magyar újrealizmusban formavilágának egyszerűsége, közérthetősége, a hagyományok tiszteletének elve gyakran együtt járt a szellemi-ideológiai következetesség és radikalizmus hiányával. Éppen ezzel való szembenállásával emelkedett ki nemzedékéből József Attila, — hangsúlyozta Lackó Miklós. 19 Századok 1974/5 -6