Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1325 háború előtt 7— 7,5 millió lett volna. Ez а módszer is alátámasztja az előző becslés helyességét. Az előadó hangsúlyozta, hogy az asszimiláció jelentőségét növelte, hogy összefüggött a migrációval és a múlt század derekától felgyorsuló szociális mobilizációval Az asszimiláltak legnagyobb tömegét a németek, a zsidók és a szlovákok adták. A magyarosodás okait mindhárom népnél külön-külön vizsgálta az előadó. A németek közül a városok ún. „történelmi" német polgárságát, beleértve a szepességi cipszereket is, már hungarusként érte a felvilágosodás és a nyelvi magyarosodás rákövetkező hulláma. Tekintve, hogy a magyar társadalomba tagozódtak bele és nem volt utánpótlási bázisuk, а XIX. század első felétől gyorsan magyarosodtak, s ezáltal közvetítőkké váltak később jött német elemek asszimiliációjában. A XVIII. század végétől nagy tömegben bevándorló zsidóságot a vallási kötelékek, kulturális hagyományok, a befogadó társadalmak elzárkózása és számos jogkorlátozás tette közösséggé. A vallási közösséghez való lojalitás nem állt elentétben a nemzeti közösséghez való kapcsolódással, sőt a polgárosodás eleve megkövetelte a befogadó társadalom nyelvének elsajátítását; így a korszak végére a bevándorolt zsidóság háromnegyed része vált nyelvében, kultúrájában az új közösséghez lojális magyarrá. A szlovák asszimilánsok esetében — az előzőekkel ellentétben — főként gazdasági tényezők és az erős szociális mobilitás ösztönözte az asszimilációt. A nemzeti közösség hiánya vagy gyengesége, a csonka társadalomszervezet és az általános gazdasági-társadalmi átalakulás együttesen eredményezte a három népcsoportnál az asszimiláció jelenségét, — hangsúlyozta Hanák Péter. Az előadó ezután rátért a modern árutermelés és városiasodás, ill. a városiasodás és magyarosodás közötti szoros kapcsolatok elemzésére. Hivatkozott arra, hogy addig, amíg Fényes Elek 1839-ben 126 város lakosságának 47%-át találta magyarnak, 1910-ben ugyanezen városok lakosságának 70%-a vallotta magát magyarnak. Még ennél is gyorsabb volt az asszimiláció a fővárost körülvevő ipari peremvárosokban, ahol az első világháborút megelőző három évtizedben 17 ezerről csaknem 200 ezerre növekedett a magyarság lélekszáma, százalékosan 46%-ról 88%-ra. A felsorolt adatok alapján azt a következtetést vonta le, hogy az újkori asszimiláció a polgárosodás alapfolyamatainak, a nemzeti — illetve országos — piac kialakulásának, a piacot átfogó kereskedelmi, közlekedési és hitelszervezeti hálózat funkcionálásának, az iparosodásnak és a városiasodásnak volt közvetlen következménye. Rámutatott az előadó, hogy a magyarosodásnak fokozatai is vannak. Első foka a megtelepedés és alkalmazkodás, a második fokozat a kettős kötődés, melyben az asszimiláns kétnyelvűvé válik, mindkét közösséghez lojális, konfliktushelyzetben egzisztenciális érdekei szerint dönt. A dualizmus időszakában jelentős tömegek éltek ebben a második szakaszban. Az arányokat megközelítően jelzi, hogy az 1918 végén alakult új szomszédállamokban több, mint félmillióra rúgott a magyarságtól disszimiláltak, ill. korábbi nemzeti közösségükhöz reasszimiáltak száma. Ebből adódik, — mutatott rá Hanák Péter —, hogy a statisztikák korábban magukba foglalták a kétnyelvűek csoportját is. Az asszimiláció harmadik és végső szakasza a beolvadás. Az e szakaszban élők már a befogadó nemzet nyelvén és kultúráján nevelkedtek, gondolkodásban és érzelemben elmagyarosodtak, bár nagy részük még nemzedékeken keresztül megőrizte a régi közösség emlékét. Az előadó a felsorolt szakaszokról megállapította, hogy azok különleges körülmények között lejátszódhatnak egyetlen generáció életében is, tömeges asszimilációt azonban a polgárosodáshoz kapcsolódó többgenerációs folyamatnak lehet felfogni. Az előadó hangsúlyozta: az asszimilációt közelebbről megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy annak a tőkés gazdaság csak alapja és kerete, de önmagában nem elégséges feltétele; azt szociális, politikai és szociálpolitikai tényezők is befolyásolják. Ezért az asszimiláció csak akkor lehet gyors és eredményes, ha egyúttal társadalmi emelkedéssel is jár. A tőkés korszak polgári és kispolgári mentalitásában a magyarrá válás úri rangot jelentett, az úr fogalma pedig a magyarsággal azonosult. Ehhez járult még a reformkorszakban a liberalizmus hitvallása is, mely különösen a hazai német és zsidó polgárságot vonzotta. A magyar nemesség vezette nemzeti mozgalom egyszerre kínálta a szabadságot, a rendi válaszfalak ledöntését, a társadalmi emelkedést és a nemzethez való érzelmi azonosulás kötelékét: a liberális evolúciót és a romantikus lobogást. Ebből következik, hogy ha az asszimiláció általában a polgárosodás, a magyarországi pedig a hazai sajátos polgárosodás függvénye, akkor az is áll, hogy az asszimiláció alapkarakterét nem a gyenge, zömmel konzervatív rendi szellemmel eltöltött