Századok – 1974
Folyóiratszemle - Tartakovszkij A. G.: A bizonyítás néhány kérdése a forráskutatásban 1303/V-VI
FOLYÓIRATSZEMLE 1303 segítségével tárták fel Kelet-Európa erdős övezetében elsőként az őskori földművelés meglétét igazoló leleteket, amelyek korábban csak Dél-Skandinávia, Anglia, Németország és Hollandia területein bukkantak elő. A mind nagyobb tömegben feltárt régészeti leletek rendszerezésére számítógépes eljárást dolgoztak ki. Feltűnést keltő, úttörő jelentőségű munka R. Ja. Gyenyiszova rigai kutató monográfiája, amely az ősi baltiak (baltok) antropológiai jegyeit elemezte. A széles értelemben vett kultúrtörténeti kutatások területén is komoly eredmények születtek. A baltikumi szakemberek közreműködtek például a szovjet korszak színház- és képzőművészet-történetét összefoglaló munkák elkészítésében. A tanácskozás felhívta a figyelmet a szakemberképzés színvonalának emelésére, az eszmei szilárdság fokozására. Mindez azért is aktuális, mert egyes kutatók hajlottak a nemzeti múlt idealizálására és az osztályszempontok mellőzésére. Módszertani továbbképzések, munkahelyi viták szervezésével tesznek erőfeszítéseket a helytelen tendenciák felszámolására. Az észtországiak pedig az emigránsoknak szóló, a szocialista fejlődést bemutató (gyakran angol nyelvű) kiadványok megjelentetésével is felveszik a harcot a polgári munkák ferdítéseivel. A baltikumi történészek munkaegyüttműködósónek további szélesítése, a három köztársaság történetének komparatív vizsgálata szintén a fontosabb tennivalók közé tartozik. Első (1919) és második (1940) szocialista forradalmuk kutatásában már biztató eredmények születtek. Ezek tapasztalatait felhasználva, az össz-szövetségi tudományos intézményekkel együttműködve a történeti fejlődés további területeire terjeszthető ki ez a módszer, amely lehetővé tenné a szovjet Baltikum történetének összefoglaló feldolgozását. (Voproszi iaztorii, 1974. 2. szám. 3 — 20.1.) M. A. O. Tartakovszkij: A bizonyítás néhány kérdése a forráskutatásban A forráskutatás időszerű kérdéseiről 1972-ben Tallinnban rendezett szimpóziumon elhangzott előadás rövidített változata a cikk, amely a szovjet forráskutatásban eddig önálló témaként nem vizsgált probléma összefoglalására tesz kísérletet, más módszertani munkák utalásait rendszerezve. Előre bocsátja, hogy a módszertani kérdések vitatása korjelenség. Ezen belül elsősorban a természet- és más társadalomtudományok módszereinek adaptálására fordítottak nagy figyelmet, a speciális történész-metodikai kérdések háttérbe szorultak. A történetkutató által vizsgált társadalomtörténeti folyamat sajátos bonyolultsága magyarázza ezt, amelyhez még hozzá számíthatjuk a kutató szubjektumából eredő körülményeket is. A marxizmus elveinek termékenyítő hatása így nem érvényesült kellőképpen s alkalmasint ez a történettudomány egészének fejlődését is hátráltatta. A viszonylagos lemaradás jele, hogy pl. a szovjet történészek sem használnak egységes, egyértelmű fogalomrendszert, s egy általánosan elfogadott logikai eljárás ugyancsak hiányzik arzenáljukból. így adódhatnak olyan szituációk, hogy egyazon probléma hasonló aspektusaiból sem mindig vonható le összeegyeztethető következtetés, ami akadályozza, hogy a részkutatások eredményei szilárd alapul szolgáljanak a történeti általánosítás számára. Témánk szempontjából a fentiek következménye, hogy az ismert és ismeretlen, a teljesen ill. hiányosan feltárt történelmi jelenségek között elmosódnak a határok, azaz, logikailag hibásan, gyakran helyet cserél a bizonyított és a bizonyítandó. A bizonyítás megoldatlan problémái a tudomány egészére hatással vannak, ezért rendezésük a legaktuálisabb feladatok egyike. A soktényezős kutatási folyamatból két alapvető mozzanatot emel ki a cikk. Az egyik a forráselemzés, amelynek során a történész eljuthat a történelmi tényékig, s a másik, hogy ennek segítségével rekonstruálhatja a történelmi valóságot. A történelmi tény fogalma tehát a bizonyítás kérdéskörének központi problémáját jelenti. A történelmi tény fogalmát a szerző nem szűkíti le a történelmi lét jelenségeire, hanem logikai-gnoszeológiai kategóriaként értelmezi, amely a tudományos megismerés elsődleges elemeként az objektív folyamatoknak adott tér- és időintervallumban történő megjelenését rögzíti. Ennek megfelelően információs tartalma más tényekhez való kapcsolatában invariáns. A cikkben található ténymeghatározás alapvetően megegyezik a filozófiai szinten megfogalmazott gnoszeológiai kritériumokkal. A történelmi tény konstatálása azonban specifikumokkal rendelkezik, amelyek a vizsgált objektum jellegéből fakadnak.