Századok – 1974

Történeti irodalom - Helytörténeti munkák (Ism. Benda Kálmán) 1278/V-VI

1278 TÖRTÉNETI IRODALOM 1278 s jelentős részük ma már nyilvános intézmények, elsősorban könyvtárak birtokában, szakértő kézben van. A memoárok, naplók és életrajzok fejezetében a hangsúly — érthető módon — a forráskritikán van. Rámutat az emlékiratok leggyakoribb hibáira: a szerző azt állítja, hogy ott volt egy eseménynél, amikor bizonyíthatóan távol volt; utólagos bölcsessége birtokában kijelenti, hogy ,,ő már akkor is megmondta"; fő célja az önigazolás; történeti munkák segítségével rekonstruálja saját szerepét ós így hamisan mutatkozik elsődleges forrásnak, a naplók esetében pedig fontos vizsgálati szempontnak tartja, hogy a bejegyzésekre milyen időközökben, illetve mennyivel a leírt események után került sor, milyen szerzőjük emlékezőtehetsége, a megírásnál szándékában volt-e a nyilvánosságrahozatal stb. Mindkét műfajnál a kritika fontos segédeszközének tekinti Mowat a megbízható szakemberek által írt könyvismertetéseket, s rövid formában a fontosabb angol munkáknál (Harold Nicolson, Churchill, Beaverbrook, Hankey, Vansittart, Liddel Hart) ezt maga is elvégzi. Hasonló rövid szemlékben tér ki a jelentősebb életrajzokra is. Talán jelentőségüknél rövidebb tárgyalást kapnak a szerző által „egykorú írások"nak nevezett politikai, szociográfiai, publicisztikai leírások, vitairatok, igaz, hogy ezek szerepét Angliában részben a folyóiratok cikkei töltötték be. Mowat ugyan nem azonosítja magát a híres Left Book Club könyveiben foglalt következtetésekkel, de fontosnak tartja őket mind a bennük foglalt tények, mind a szerzők korukra jellemző nézetei miatt. A szépirodalmi művekkel kapcsolatban rámutat, hogy szóban ugyan mindenki elismeri szerepüket egy kor társadalmának megértésében, a gyakorlatban azonban igen kevesen vállalkoznak hasznosításukra. Figyelmeztet is egyúttal egyoldalú használatuk veszélyeire: pl. Dickensből nem lehet megítélni a XIX. századi Angliát. Az újságok használatát nehezíti terjedelmük és nagy számuk. Híranyagukat csak a helytörténeti vonatkozások kutatásánál tartja felhasználásra érdemesnek, de joggal emeli ki annak fontosságát, hogyan prezentálták a híreket. Ehhez elsősorban a vezércikkek hasznosak, s bár ezek befolyását korábban talán túlbecsülték, mindenesetre tükrözik valakinek vagy valakiknek a véleményét. Igen fontosak még az olvasói levelek (elsősorban a Times-nál) és a karikatúrák. A napilapoknál jobban használhatók a heti- és havilapok; amelyeket Mowat politikai arculatuk párszavas jellemzése kíséretében sorol fel. A filmeknek mint történeti forrásnak Mowat nem tulajdonít akkora értéket, mint azt maguk a filmszakemberek teszik. Felsorolja a történész számára szóba jöhető filmek őrzési helyét, a csekélyszámú katalógust. Itt is említ néhány speciális forráskritikai szempontot (pl. a készítés időpontja, célja, a kihagyott részek kérdése), példákkal illusztrálva. A filmek fő értékét abban látja, hogy nagyban hozzájárulhatnak bizonyos események hangulati hatásának a megértéséhez. A fényképek, képek a történész számára elsősorban illusztrációként szolgálhatnak. Igen fontos lenne készítésük pontos időpontjának az ismerete, ami általában hiányzik. A hangfelvételeknél, interjúknál a fő gondot a nyilvántartás, a megtalálhatóság jelenti, míg az „oral history" mint műfaj esetében a megbízhatóság számos fontos követelményére hívja fel a szerző a figyelmet. A múzeumok anyagából a század technikai fejlődésének tárgyi emlékeit sorolja az értékes források közé. Ha a sorozat további kötetei színvonalukban akár csak megközelítik Mowat munkáját, akkor rövidesen igen hasznos segédeszközzel fognak rendelkezni a brit történelemmel ismerkedők. A szerző módszertani megjegyzései pedig minden történésznek szólnak. Jeszenszky Géza HELYTÖRTÉNETI MUNKÁK A pécsi nyomdászat megindulásának 200. évfordulójára jelent meg Borsy Károly gazdagon illusztrált, szép könyve: „A pécsi nyomdászat kezdetei" (Pécs, 1973. 144 1. -j-3 facsimile melléklet. Készült a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei Szervezetének gondozásában, a pécsi Szikra Nyomda MTESz csoportja védnöksége alatt.) 1873. február 6-ón kelt Mária Terézia királynő kiváltságlevele, melyben Engel János Józsefnek engedélyezte, hogy Pécsett nyomdát állítson. Ez a nyomda az alapító, 1796 után pedig az özvegye, majd leányának férje, Knezevich István vezetése alatt működött. Knezevich 1840-ben bekövetkezett halála után özvegye neve alatt még két évig folyt valamelyes munka, 1843-ban azonban a nyomda teljesen megszűnt. Ennek a kereken 80 éves működésnek a részleteit tisztázta a szerző (számos korábbi tévedést helyreigazítva) kiterjedt levéltári kutatások alapján. Egyrészt pontos adatokkal szolgál az alapítás körülményeire, másrészt végigkíséri a nyomda technikai működését, jellemzi termékeit és elhelyezi kora társadalmában az Engel családot meg a Knezevicheket. A szép kiállí-