Századok – 1974
Közlemények - Sey István: A balti kormányzóságok jobbágytörvényhozása 1765–1819 között 1207/V-VI
1220 SE Y ISTVÁN 3. A zsellérek robotkötelezettséggel tartozó személyek, amelyért ellenszolgáltatást nem kapnak. Az úriszék hatáskörébe tartoznak és a rekrutaállítás elsőszámú kötelezett jei — más szóval — a falvak kisemmizettjei, mezőgazdasági proletárok. Az 1804. évi lívlandi törvény progresszív hatását elemezve a balti történészek két egymással ellentétes álláspontot képviselnek. A történészek többsége (J. Zutisz, A. Traat, J. Vassar, Ju. Kahk és még sokan mások) munkáikban annak a véleményüknek adnak kifejezést, hogy végső soron a regulative elősegíti a terület gazdasági-szociális viszonyainak fejlődósét. Ugyanakkor a másik oldalon L. Loone így vélekedik: ,, . . . az 1804-ben törvényesített helyzettel az elmaradt termelési viszonyok fékezték a termelőerők fejlődését . . ,"5C Nem kívánunk bölcs Salamon szerepében tetszelegni, amikor azt mondjuk, hogy itt lényegében egy adott kérdéskomplexum egy-egy alkotóelemének túlhangsúlyozásáról van szó. A történészek többsége helyesen állítja a törvényről, hogy a szolgáltatások pontos meghatározása a fejlődés irányába ható tényező, megfeledkezve ugyanakkor arról, hogy ezzel egy történetileg túlélt gazdasági-társadalmi rendszert törvényesít, — amit L. Loone álláspontjában feltétlenül helyesen képvisel. Ugyancsak véleménykülönbség van a történészek között a szolgáltatások mértékének növekedését illetően: A kérdés első tanulmányozója, Jurij Szamarin, aki könyvében logikus gondolatsor felállításával kimutatja, hogy a jobbágyrendelet kb. 1/3-ad résszel emeli a szolgáltatások szintjét a korábbi évek gyakorlatához mérten. Amíg a svéd fennhatóság idején az egy gak nagyságú föld 60 tallér értékű szolgáltatással tartozik, addig ezt a XIX. század elején 80 tallérra emelik.57 A balti történészek, nem fordítva különösebb figyelmet a kérdés vizsgálatára, a közelmúltig helyesnek tartják Szamarin fentebb hozott számításait.5 8 Ha viszont jobban belegondolunk a XIX. század első éveinek balti valóságába, akkor aligha tudjuk elképzelni, hogy egyszeriben harmadrésszel megemeljék a paraszti szolgáltatások mértékét, és mindezt akkor, amikor azok már korábban a maximális határ közelében vannak. Ha valóban csak a jobbágyokon csattan az ostor, ha annyira kedvező a nemesség számára a regulatíva, akkor miért kezd az utóbbi egy része a törvény bevezetése idején egyfajta passzív ellenállásba? Ezekből következően: Vagy korábban nem érik el a jobbágyok terhei a maximumot, és akkor megmagyarázhatatlanná válik osztályharcuk jónéhány vonása, vagy 1804 után nem emelik egyharmad résszel az adókötelezettségeket. Nem lehetetlen, hogy az utóbbi diszjunktív ítéletéből a második tétel lesz igaz, mert Ju. Kahk újabb kutatási eredményei ezt látszanak igazolni. Kutatásait Livland észt lakta területére összpontosítva jut Ju. Szamarinnal ellentétes következtetés levonására: ,, . . . Egy kétségtelen, hogy a paraszti szolgáltatások általános és jelentős felemeléséről nem lehet szó . . ."5 9 A kérdés nem tekinthető eldöntöttnek mindaddig, amíg a törvény érintette valamennyi helyen pontosan meg nem vizsgálják annak hatását a szolgáltatások mértékére. Ju. Kahk első eredményei mindenesetre sokat sejtetőek, de még további körültekintő kutatásokra van szükség. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a nemesség egyéni érdeke szemelőtt tartásával állandóan a hivatalosan elismert szolgáltatási normák felett igyekszik tartani követeléseit. Ju. Szamarin inkább elméleti, Ju. Kahk pedig gyakorlati oldaláról közelíti meg a törvényt, ami különböző eredményekre vezet. Az ismétlésekbe bocsátkozás elkerülése céljából eltekintünk az észt regulatíva részletekbe menő elemzésétől, és csak azokra a lényeges vonásokra utalunk, amelyek alapvető különbségeket hoznak létre a két kormányzóság jobbágyainak helyzetében. A szakirodalomban általánosan elfogadott vélemény, hogy az estiandi jobbágytörvény kedvezőtlenebb feltételeket teremt a mezőgazdasági lakosság számára, mint a lívföldi. Az estiandi nemesek törvényük alacsony követelményeinek bizonyítékaként 58 Loone L. : Razvitie proizvoditel'nüh szil v szelszkom hozjajsztve Esztonii v pervoj polovine 19-go veka. Isztoricseszkie zapiszki. Moszkva. 1957. t. 60. 226. 57 Szamarin Ju.: Kreszt'janszkij voprosz v Lifljandii . . . 29 — 32. 58 Isztorija Latvijszkoj SzSzR. Pd. red. Sztrazdina K; Riga 1955. 92 — 97. Isztorija Esztonszkoj SzSzR. Pod. red. Vassara A.; Naana G.; Tallinn, 1961. 198—199. Ez az álláspont tükröződik Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában c. könyvében, 205. 59 Kálik Ju. : К voproszu ob agrarnoj politiki carizma v Lifljandii v nacsale 19-go sztoletija. Isztorija SzSzR. 1962. No 2. 135.
