Századok – 1974

Közlemények - Mayer Mária: A ruszinok (kárpátukránok) és az 1865. évi képviselőválasztás 1142/V-VI

A RUSZINOK ÉS AZ 1865. ÉVI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS 1143 Mint Kelet-Európában általában, úgy a ruszin vidéken is az 1850 —60-as évek a nemzeti újjászületési mozgalom fellendülésének az évei. A ruszin értelmiség körében kibontakozó nemzeti újjászületési mozgalom erőteljesen russzofü jellegű, azaz a ruszin értelmiség legjobbjai mind magukat, mind népüket — egy hamis nemzeti öntudat alapján — a nagyorosz néppel vélik azonosnak. Ilyen meggondolásból „orosz"-nak vallják magukat, s irodalmi nyelvként az orosz nyelvet kívánják átvenni. Ennek ellenére nemzeti újjászületési mozgalmuk történelmileg pozitív jelenségként értékelendő, bár sajnálatos vonása az elmaradottságukból fakadó, hamis „orosz", russzofil nemzeti öntudat. A ruszin nemzeti újjászületési mozgalom russzofil szakasza 1849-től 1871-ig tartott. Ezt követően a russzofü irányzat egyre inkább háttérbe szorult s az 1890-es évek közepére — legalábbis a felszínen — teljesen jelentéktelenné vált. Az 1849 — 1871 közötti periódust a kárpátaljai és a galíciai russzofilek közötti rendkívül élénk kulturális, irodalmi kapcsolatok jellemzik. E kapcsolatok az 1870—80-as években egyre gyérebbé válnak, majd szinte teljesen megszűnnek. A russzofü jellegű nemzeti újjászületési mozgalom fénykorának az 1860-as évek tekintendők. Szellemi atyjuk Dobrzanszky Adolf (1817 — 1901). Az 1860-as évek közepére egy lelkes, ifjú, russzofü papi-tanári gárda alakul ki, melynek legnevesebb tagjai: Mitrák Alexander (1837 — 1913), Kralickij Anatolij (1835 — 1894), Szilvay Iván (1838—1904). Fencik Jevhen (1844—1903), Kimák Viktor (1840 — 1900), Szabó Cyrül (1838 — ?), Gerevics Titusz stb. Az 1867. évi kiegyezést megelőző években jelentkezik egy nem-russzofil, ruszin irányzat is az értelmiség körében. Ez az irányzat ekkor gyenge, bár a kiegyezést követő időszak — természetesen — ennek az irányzatnak az erősödését hozza. A nemzetközi és belső történeti fejlődés eredményeképpen — mintegy harmadik irányzatként — a századforduló idejére erőteljessé válik az asszimilálódó, a pályafutásuk érdekében elmagyarosodó ruszinok irányzata. Az Októberi Diploma megjelenése után, egészen az 1867. évi kiegyezésig, sőt, az 1868. évi nemzetiségi törvény elfogadásáig a ruszin értelmiség körében az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy milyen jogokat sikerül biztosítaniok az alakulóban lévő magyarországi közjogi, társadalmi, politikai rendben. Éppen ezért 1861 —1868 között számos programm, követelés, kérvény, tervezet született. „A magyarországi ruszinok 1861-ben hatalmas energiával kezdtek tevékenykedni nemzetiségük ügyében — írta egyik szellemi vezetőjük, a ruszin nemzeti dal költője, Duhnovics Alexander. — Felemelték hangjukat, az újságokban írások jelentek meg, minden oldalról jöttek a vélemények és a kívánságok."8 A legradikálisabb ezek sorában Dobrzanszky Adolf programja volt. Erről az egykori újság megjegyezte: „itt Ruthéniát vettek tervbe",4

avagy: „némely túlbuzgó pánrusszok külön vajdaság, nemzeti autonómia, kongresszus mellett buzgólkodnak".5 Dobrzanszky Adolf ruszin nemzetiségi megyék alapján kiépített, saját adminisztrációval rendelkező ruszin autonómiát óhajtott, melynek ügyeibe a központi hatalmi szervek nem avatkoznának be. Követelte továbbá ruszin nemzetgyűlés rendszeres összehívását, önálló ruszin érsekség létesítését, ruszin képviseletet a császári-királyi udvarnál.® 1961. 3. sz.; M. Майер: Закарпатсью украшщ на перелом! столпъ. Жовтень i украТська культура Пряипв, 1968. 49—74; L. Haraksim: К socyalnym a kulturnym dejinam Ukrajincov na Slovensku do roku 1867. Bratislava, 1967. 8 M. Ричалка : О. В. Духнович. Педагог и OCBÍTHÍÍÍ Д1ЯЧ. Пряипв, 1959. 4 Kárpáti Hírnök, 1861. dec. 16. 5 Kárpáti Hírnök, 1861. júl. 18. • Й. Перени: i. т., С. В. Добош: А. И. Добрянский. Пряипв, 1956.