Századok – 1974
Tanulmányok - Váczy Péter: A frank háború és az avar nép 1041/V-VI
A FRANK HÁBORÚ ÉS AZ AVAR NÉP 105 7 loc viszont a karantán őrvidék gondját viselte.5 8 De ha a mondott csatában mind a két keleti határgrófság hadereje részt vett, a támadást a bajoroknak kellett előkészíteniük. Annál szégyenletesebb lehetett számukra a véres vereség. A korabeli frank évkönyvírók, sőt nyomukba lépve a mai történetírók is, az avarokat közönséges lázadóknak, hűtlen alávetett népnek nevezik. Ügy veszik, hogy a tudun emlékezetes 795. évi meghódolása óta a frankok uralkodtak Avariában. Időnként ugyan az avarok — vagy csak némelyek közülük — fellázadtak ellenük, s megtagadták az engedelmességet, azonban a büntető hadjáratok jobb belátásra bírták őket. Eszerint 803, a végső alávetés éve, egy lassú felbomlási folyamat utolsó állomása lett volna. Hogy ez a szemlélet mennyire hibás, az mindjárt kitűnik, amint áttekintjük az eseményeket. A tudun árulása következtében a kagán is elismerte maga felett a frankok uralmát. Mihelyt azonban a tudun szembehelyezkedett velük, uralmuknak is egyszeriben vége szakadt. A harcok kiújultak, mégpedig az avar birodalom gyepűvonalán, mely — mint tudjuk — a külső határtól lényegesen beljebb húzódott. E harcok során a támadó frankok sokszor szenvedtek jelentős vérveszteséget. Bár egyszer-másszor győztek, az utolsó csaták színtere még mindig az avar torlaszok előtere volt. Emlékezzünk a 802-ben ad castellum Guntionis vívott csatára. Az események rácáfolnak arra a felfogásra, hogy a 796-tól 803-ig terjedő háborús időszakban az avarok belefáradtak a küzdelembe. A frankok rajtuk vett győzelmeit már 791-ben, majd 795-ben és 796-ban nem szabad az elpuhultság, a politikai felbomlás jelének vennünk. 791-ben az avarok a meghátrálás taktikáját alkalmazták, ahogy a szkíták a perzsákkal, az oroszok Napóleonnal szemben. Ezzel a frankokat oly győzelemhez juttatták, melyet azok nem tudtak gyümölcsöztetni. Önként állt át a tudun a frankok oldalára, s ugyancsak harc és vér nélkül hódolt meg a kagán. Ez események során maga az avar nép és szállásterület nem fogyatkozott meg, 58 M. Mitterauer (Karolingische Markgrafen, 2—7) szerint (I.) Goteram a Traungau élén állott, a vele együtt említett Cadaloc viszont az Enns folyótól a Bécsi erdőig elnyúló egykori avar területet igazgatta. Magyarázatát nem fogadhatjuk el. A Traungau az önálló bajor hercegség idején a keleti határ védelmét látta el. Feladatát azután is megtartotta, hogy a marca-övezet az avar hódítás következtében új területekkel bővült. Ezért a Bécsi erdőig terjedő új szerzemény mindenképpen a Traungau grófja alá tartozott. Másrészt a keleti határ védelme már a 788. évi újjárendezés óta két gróf hatásköre közt oszlott meg (Ann. regni Francorum a. 788, ed. Fr. Kurze 82, 84: fuerunt ibi missi domni regis Caroli Grahamannus et Audaccrus . . . rex Carolus . . . ibi fines vei marcas Baioariorum disposuit, quomodo salvas Domino protegente contra iamdictos Avaros esse potuissent; Ann. Laureshamenses a. 788, ed. MG SS I. 34; Ann. Maximiniani a. 788. MG SS XIII, 22). A későbbi fejlődés figyelembe vételével bizonyosra kell vennünk, hogy a felosztás territoriális alapon történt: Graman birtokolta a Traungaut, Otacharnak pedig a karantánnak nevezett alpesi rész jutott. Graman 788 — 791 közt is szerepel még, de társa már nem Otachar, hanem Chadolus, vagyis a 802-ben elpusztult Cadaloc (M. Heuwieser : Die Trad. d. Hochstifts Passau nr. 45. Az oklevél helyes korát M. Mitterauer állapította meg i. m. 2, 4. sz. jegyz.). Cadaloc Graman mellett nem lehetett megbízva ugyancsak a Traungau védelmével, ő nyilván a karantán részek grófja volt. Ha tehát mellette Graman helyét később Goteram foglalta el, ez a Goteram mint a Traungau és a hozzátartozó Dunamellék grófja esett el a 802-ben vívott csatában. Következtetésünket megerősíti a Conversio c. 10 (ed. M.Kos 135) adata Goteram őrgrófi rangjáról, valamint arról, hogy Karinthia szláv hercegei az őrgrófoknak engedelmességgel tartoztak (qui comitibus praefatis subditi fuerunt ad servitium imperatoris). A sziszeki szláv fejedelemre Friaul hercege vigyázott (Ann. regni Francorum a. 818, ed. Fr. Kurze 149). 2*
