Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülés a Magyar Országos Levéltár újjászervezésének 100. évfordulója alkalmából (Ress Imre) 1017/IV

1020 KRÓNIKA eredményes munkát. Szisztematikus külföldi levéltárfeltárás azonban nem folyt, így a Hungarioa-gyűjtést hosszú ideig az esetlegesség jellemezte. A múlt század végétől rendezett nemzetközi levéltári tanácskozásokon az Országos Levéltár kezdetben nem vett részt, először 1910-ben a brüsszeli könyvtáros és levéltáros kongresszuson találkozunk Dőry Ferenc személyében magyar képviselővel. Az első világháború következtében leszűkült nemzetközi érintkezés a 20-as években felélénkült ugyan, de ez nem hatott a nemzetközi levéltári együttműködés irányába. Az Osztrák-Magyar Monachia felbomlása után a Bécsben őrzött közös szellemi vagyon felosztása körüli problémák és a trianoni békeszerződés által előírt magyarországi iratkiszolgáltatás hosszú időre beárnyékolta Magyarország és a szomszéd országok levéltárainak kapcsolatát. Az iratkiszolgáltatások kérdésében végül Magyarországnak két szomszédjával, 1924-ben Jugoszláviával, 1927-ben Csehszlovákiával sikerült megegyeznie. Ausztriával 1926-ban olyan egyezményt kötött, amelynek értelmében Magyarország a bécsi központi kormányszervek feloszthatatlan iratanyaga mellett állandó levéltári képviseletet tarthat fenn. — A két világháború között az Országos Levéltár új palotája, mint az akkori idők egyik legmodernebb levéltári épülete, a nemzetközi érdeklődés középpontjában állt. A felszabadulás után az egységes magyar levéltári rendszer előnyei — objektív akadályok miatt — a nemzetközi kapcsolatok terén egy évtizedig nem kamatozhattak. Amíg a szocialista országok levéltáraival 1948 — 49 után kiegyensúlyozottan fejlődtek a kapcsolatok, addig a hidegháborús légkörben a tőkés országokkal szünetelt szinte minden kapcsolat, és a bécsi magyar levéltári delegáció is felfüggesztette működését. A változás jelei 1955-től érződtek, amikor Magyarország tagja lett a Levéltárak Nemzetközi Tanácsának, majd 1958 — 59-től váltak ismét sokoldalúvá és intenzívebbé az Országos Levéltár nemzetközi kapcsolatai. Búzás János befejezésül a jelenkori nemzetközi levéltári együttműködés egyes területeit (a fejlődő országok levéltárügy ének segítése, a mikrofilmcsere), valamint az Országos Levéltár külföldi kutatóforgalmának számszerű alakulását ismertette, végül pedig az egy-egy külföldi levéltár módszeres feltárásán alapuló Hungarica-gyűjtés eredményeiről szólt, amelyet az Országos Levéltár filmtárában őrzött mintegy 3 millió külföldi eredetű mikrofilmfelvétel reprezentál. Kállay István osztályvezető, a történettudományok kandidátusa az Országos Levéltár közművelődési tevékenységét vizsgálta az 1874-től kezdődő időszakban. Az előadó hangsúlyozta, hogy az Országos Levéltár, alapvető rendeltetésén túlmenően, megalakulásától fogva közművelődési és ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott, amelynek tartalma változott ugyan, formái azonban kevéssé korszerűsödtek. A közművelődési tevékenység fő területe az állandó vagy alkalmi kiállítások rendezése volt, emellett azonban levéltárlátogatásokat, ismeretterjesztő előadásokat is szerveztek, ill. népszerű tudományos kiadványokat jelentettek meg. Az első állandó kiállítást, amelynek célja a ritkaságok bemutatása volt, 1882-ben rendezték s mintegy 30 évig tartott nyitva. Az 1960-ban berendezett állandó kiállítás viszont már a magyar történelem fordulópontjait dokumentálta. Az alkalmi kiállítások száma főként a felszabadulás után növekedett és elsődleges céljuk a szélesebb néprétegek történelmi műveltségének elmélyítése volt. Az egyik legkiemelkedőbb időszaki kiállítást 1956-ben rendezték,,200 éves az Országos Levéltár" címmel, amely a Levéltár kincsei mellett, a magyar írásbeliség fejlődósét és a magyar levéltárügy történetét is bemutatta. A nagy történelmi sorsfordulókról és a kiemelkedő történelmi személyiségekről minden évforduló alkalmával a nagy közönség részére szánt kiállítással emlékezett meg a Levéltár újabban pedig a helyi kiállítások segítésére a legfontosabb dokumentumokról mikrofilm- vagy xerox-kollekciókat bocsát ki. Kállay István végül a levéltári közművelődési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében új ismeretterjesztési formák kidolgozására, a rádió, a televízió és a film felhasználásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Sárközi Zoltán osztályvezetőhelyettes, a történettudományok kandidátusa az 1953-tól 1961 végéig működő Központi Gazdasági Levéltár történetét vázolta fel. A felszabadulást követően, a kapitalista termelési viszonyokat felszámoló lépcsőzetes államosítások után 1949 — 1950-re megteremtődött az országos fontosságú, államosított vállalati iratanyag archiválásának lehetősége. Az akkori levéltári főhatóság, a Levéltárak Országos Központja 1950-ben egy ún. vállalati csoportot hozott létre, amelynek feladata a gazdasági iratanyag felderítése, begyűjtése volt. E csoport képezte a magját az 1953. január 1-én alapított Központi Gazdasági Levéltárnak, amely lényegében az iratmentést folytatta. Sárközi Zoltán a kortárs és az aktív résztvevő személyes elfogódottságtól olykor nem mentes pátoszával idézte fel az iratmentést végzők erőfeszítéseit, a mostoha munkakörülményeket, a levéltári gyakorlatban újszerő iratanyag feldolgozásával járó nehézségeket. 1961-ben elvi döntés született egy szocialista kori