Századok – 1974

Folyóiratszemle - Gorjuskin L. M.: A kapitalizmus szélességben történő (horizontális) fejlődése és az agrárkapitalizmus jellege Oroszországban az imperializmus időszakában 1008/IV

* FOLYÓIRATSZEMLE 1009 baltikumi, lengyel stb. területek között, mivel közel azonos gazdaságfejlettségi szinten álltak, s a központ szerves részét képezték. Ugyanakkor a nem orosz nemzetiségiek súlyos nemzeti és politikai elnyomás alatt éltek, azaz politikai szempontból gyarmati sorban. A birodalom egyes részei között a gazdasági és politikai kapcsolatok jellege a kapitalizálódás folyamatában változott. Érvényesült az egyenlőtlen fejlődés törvénye. 1861 után, de még a monopolkapitalista szakasz előtt, pl. csak az európai Oroszország központi területei tekinthetők anyaországnak. Az európai részeken a sztyepp-körzetek, az alsó Volgavidék gazdasági értelemben gyarmat volt. A XX. század elejére az árutermelő mezőgazdaság, a bánya- és feldolgozóipar, a vasúthálózat és a városok fejlődése eredményeként ezek a területek az anyaország, a központ integráns részévé váltak. így 1914-ben a cári Oroszország területéből 17,3 millió km2 (75%) tekinthető gyarmatnak a lakosság alig 20%-ával (kb. 33 millió), míg az Ural hegység—Ural folyó—Káspi tenger — a Kaukázus előtere és az államhatárok által bezárt kb. 5,4 millió km2

terület (136 millió lakossal) képezte az anyaországot. A gyarmati terület egyes körzetei az anyaországhoz való politikai és gazdasági viszony szempontjából különbözőek voltak. Közös jellemzőjük, hogy a monopolkapitalista szakaszban is a cárizmus (katonai-feudális imperializmus) gyarmatai maradtak. Igaz, kizsákmányolásukban a cárizmus mellett 1861 után, illetve a XX. század elejétől egyre nagyobb szerepet kapott az ipari tőke, majd a monopol- és külföldi tőke, de ahogy az orosz gazdasági-társadalmi viszonyok egészét a monopolkapitalizmus, a korai kapitalizmus és a kapitalizmus előtti formák elemeinek együttélése jellemezte, ugyanúgy a gyarmatok kiszákmányolásában is — különböző formában és arányban — együtt hatottak a régi és az új formák. A gyarmati területek egy másik közös vonása, hogy a XX. század elején egyben peremterületek is. (Nem mindegyik peremterület volt ugyanakkor gyarmat is. Az ún. európai Észak, 1905, az új vasútvonalak megépítése után is peremterület maradt, de a gazdasági munkamegosztás hiánya következtében nem tekinthető gyarmatnak.) A népesedési tendenciák, a nemzetiségi összetétel alakulása és a központhoz, az anyaországhoz fűződő gazdasági, politikai kapcsolatok szempontjából két fő típust különböztet meg a cikk. Az egyikbe Szibéria és a Távol-Kelet térségei tartoztak. Jellemzőjük, hogy sok szabad földdel rendelkeztek, ennek megfelelően tömegméreteket öltött az európai orosz részekből való áttelepülés, így az orosz etnikum túlsúlyra jutott. (1914-ben a lakosság 90%-a orosz, zöme falusi). Gazdasági életük a mezőgazdasági árutermelésre specializálódott és felvevő piacot jelentettek a központ ipari termékeinek. Az első világháború előestéjén Szibériában még 49 millió gyeszjatyina betelepítésre váró, művelésre alkalmas területet tartottak nyilván, termelésének 72%-át, kivitelének 77%-át mezőgazdasági termékek képezték, behozatala 99%-ban ipari termékekből állt. (Az európai Oroszország déli, délkeleti körzetei rendelkeztek hasonló ismérvekkel a monopolkapitalista szakasz előtt.) A gyarmati területek másik típusába a Kaukázus (északi előtere nélkül) és Közép-Ázsia térségei sorolhatók. Gazdasági-társadalmi szintjük, a kapitalista fejlődés jellege, a központi (anyaországi) területekhez fűződő gazdasági kapcsolataikat tekintve szintén^ peremterületnek is tekinthetők. Nem egy veretű területek tartoztak ebbe a típusba. Általánosan igaz, hogy nemcsak gazdasági, hanem nemzeti, és az oroszországinál súlyosabb adminisztratív-politikai elnyomás nehezedett az itteni, zömmel nem orosz lakosságra. A típuson belül azonban Turkesztán a gyarmatok klasszikus ismérveivel rendelkezett, Kazahsztan pedig átmenetnek tekinthető a szibériai típus felé. Itt ugyanis Szibériához hasonlóan jellemző a tömeges méreteket öltő orosz paraszti betelepülés, így a lakosság megoszlása nem olyan szélsőséges, mint a többi területen (1911-ben 40%-a orosz), ebből következett, hogy a nemzeti elnyomás enyhébb volt, mint a második típusba sorolt körzetekben. A különböző jellegű gyarmati (és egyben perem-) területeken más és más sajátosságai voltak a kapitalizmus horizontális fejlődésének. A kapitalizmus mélységben és szélességben (horizontálisan) való fejlődésének fogalmait Lenin alkotta az oroszországi viszonyok jellemzésére. A kapitalizmus mélységben történő fejlődésén azt értette, hogy egy korábban benépesített és művelés alá vont területen mind az ipar, mind a mezőgazdaság szférájában kialakulnak és továbbfejlődnek a tőkés árutermelési viszonyok. A kapitalista viszonyok kialakulása és terjedése egy benépesülő területen, ez az ún. horizontális fejlődés. Mindkettő szorosan összefügg az egységes nemzeti piac kialakulásával és a tőke bővített újratermelésre törekvő természetével. Az orosz kapitalista fejlődés torlódott jellege és az orosz gyarmatbirodalom ama sajátossága következtében, hogy az anyaország és a gyarmat összefüggő kontinentális térség, a kapitalizálódás két formája jól megkülönböztethető. Az anyaország, a központ feudális maradványokkal terhelt gazdasága értékesítési nehézségekkel küszködött, ezért volt kénytelen az ipari burzsoázia új elhelyezési piacokat keresni, a gazdaságilag fejletlenebb, de az orosz állam politikai befolyása 15*