Századok – 1974

Történeti irodalom - Források Budapest múltjából IV (Ism. Izsák Lajos) 989/IV

990 TÖRTÉNETI IRODALOM rosban a korábbi 1 380 000-el szemben. A Budapestet ért anyagi károk mértékét érzékelteti, hogy a kb. 40 000 épületből mindössze 10 000 maradt sértetlen, mintegy másfél millió köbméter romtörmelék borította a fővárost. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a fasiszták valamennyi Duna-hidat felrobbantották, aminek következtében kettészakadt Budapest, teljesen megbénult az utcai közlekedés, szüneteltek a közszolgáltatások. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben rendkívüli feladatok vártak azokra a haladó erőkre, akik közreműködni kívántak a város életrekeltésében. Az MKP kezdeményező és vezető szerepe ebből a szempontból is vitathatatlan volt, amit jól érzékeltetnek a dokumentumok is. A kommunisták kezdeményezésére és közreműködésükkel alakultak meg — hasonlóan az ország más vidékeihez — Budapesten is a különböző népi szervek, elsősorban a nemzeti és üzemi bizottságok. A koalíciós pártok, valamint szakszervezetek vezető szerveinek delegáltjaiból 1945. január 21-én alakult Budapesti Nemzeti Bizottság és a kerületi nemzeti bizottságok igen sokrétű tevékenységet fejtettek ki, hatáskörük kiterjedt az újjászülető és a demokratikus fejlődés útjára lépő főváros életének csaknem minden területére. A BNB-nek valójában történelmi feladat jutott, hiszen az Ideiglenes Nemzeti Kormány Budapestre költözéséig (1945. április 12.) annak jogkörét is betöltötte. A testület tekintélyét tevékenységének első hónapjaiban az is növelte, hogy benne a pártok magas szintű vezetői (Gerő Ernő, Kállai Gyula, Vas Zoltán, Szakasits Árpád, Ries István, Kovács Imre, Farkas Ferenc, Tildy Zoltán, Gulácsy György és mások) vettek részt. A BNB — illetve az első időszakban majdnem minden nap ülésező operatív szerve, az ún. ötös bizottság — Sorra vette az élet megindításával kapcsolatban megoldandó alapvető feladatokat: kinevezte a főváros vezető tisztségviselőit, rendeletet adott ki a közhivatalok munkájának megindításáról, az éhező lakosság megsegítésére létrehozta a Nemzeti Segélyakció budapesti bizottságát, kimondta a népbíróságok sürgős felállítását, a budapesti gyárakban az üzemi bizottságok megszervezését, a fenyegető járványveszély elhárítására Egészségügyi Tanács alakítását stb. A BNB munkájába, úgy véljük, széles körű betekintést nyújtanak az üléseiről készült és a kötetben közzétett jegyzőkönyvek és más iratok, amelyekből az első fejezetben is 20 található. Annál sajnálatosabb azonban, hogy a másik igen fontos és nagyhatású népi szerv: az üzemi bizottságok tevékenységéről annak ellenére, hogy rendelkezésünkre áll egy kitűnő dokumentumgyűjtemény (Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért 1944—1948. Táncsics Könyvkiadó. Budapest 1966. 861.) — kevés dokumentum van a kötetben. Az üzemi bizottságoknak, mivel Budapest volt a legnagyobb gyárváros, itt különesen fontos szerepük volt. Budapest felszabadulás utáni első polgármestere a kisgazdapárti Csorba János volt, a munkáspártok pedig egy-egy alpolgármestert (az MKP Jámbor Alajost az SzDP pedig Bechtler Pétert) delegáltak. Az ország teljes felszabadítása, a kormány Budapestre költözése, valamint a közigazgatás újjászervezése szükségessé tették a városvezetés rendszerének teljes kiépítését. A BNB javaslata alapján 1945. május 16-án ült össze a főváros ideiglenes törvényhatósági bizottsága, amelynek elnöke Szakasits Árpád lett, az új polgármester pedig Vas Zoltán, aki mint volt közellátási kormánybiztos igen nagy érdemeket szerzett Budapest lakosságának az éhhaláltól való megmentésében. A közölt dokumentumok tükrözik, hogy az ideiglenes törvényhatósági bizottság és az általa megbízott városvezetés eredményes munkát végzett a főváros újjáépítésében. Az ingyenes iskolai oktatás elrendelését követően megkezdődött a háború következtében megrongálódott iskolaépületek kijavítása, a súlyos károkat szenvedett fővárosi közlekedés helyreállítása. Ez utóbbit illetően 1945 augusztusára sikerült elérni azt, hogy a villamosvasutak vonalhosszának 77%-a üzemképes állapotban volt és az 1860 villamoskocsiból már 1114 közlekedett a város utcáin. Május végén megkezdődött Budapest első hídjának, a Kossuthhídnak az építése is. Az 1945. október 7-én megtartott fővárosi törvényhatósági (községi) választások előkészítésével kezdődik a kötet második fejezete, amelynek iratai 1948 januárjáig nyújtanak betekintést a koalíciós városvezetés munkájába. A törvényhatósági választásokon és az ezt követő november 4-i nemzetgyűlési választásokon is a szavazatok többségét a Kisgazdapárt szerezte meg. A főváros élére Kővágó József személyében kisgazdapárti polgármester került, sőt a választási eredmények következtében a törvényhatósági bizottságban is többséggel rendelkezett a Kisgazdapárt. A helyzetet tovább bonyolította az a tény, hogy a megválasztott kisgazdapárti törvényhatósági bizottsági tagok sorában a párt jobboldalán elhelyezkedő személyek voltak a hangadók. A törvényhatósági bizottságban meglevő többsége mellett a Kisgazdapárt adta a legtöbb tanácsnokot is a főváros vezetésébe, és lényegében hozzájuk lehetett számítani a pártonkívüliek nagy részét is. Az elöljáróságok közül csak kettőnek az ólén állt kisgazdapárti személy, de a tisztviselők sorában a Kisgazdapárt rendelkezett a legnagyobb taglétszámmal.