Századok – 1973

Vita - „Kelet-Európa története a XIX. század első felében.” Beszámoló Arató Endre doktori disszertációjának vitájáról (Palotás Emil) 970/IV

BESZÁMOLÓ ARATÓ ENDRE DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL , 977 Endre koncepcióját, de további árnyaltabb kifejtést tartott kívánatosnak: annak jobb kiemelését, hogy a nemzeti törekvések kibontakozásánál a nemzeti piac szerepe inkább áttételesen érvényesült. A kelet-európai modernizálódás — az elsősorban külső piacra orientált mezőgazdasági tőkésedés folytán — korántsem keltett olyan heves igényt az önálló nemzeti piac iránt, mint a Nyugaton az iparosodás. „A lassan tőkésedő nagybirtok nem válik a nemzeti törekvések olyan letéteményesévé, mint a nyugat-európai polgárság. A nacionalizmus ós önálló nemzeti gondolat mégis egyre erősebben ver gyökeret a kontinens keleti felén is. A közép-keleteurópai országok sajátos paradox képletet mutatnak: a tőkésedés lassú, ellentmondásos és felemás előrehaladása egyrészről megteremti a fejlettségnek azt a minimumát, ami már talajt jelentett a nemzeti törekvések számára, de sokkal inkább az készíti elő a talajt, hogy a fejlődés oly korlátozott lehetett csak." A tőkés fejlődés útjára tért birtokos rétegek gazdaságaik javítására, fellendítésére törekedve szembekerültek azon akadályokkal, melyek az országok gazdasági elmaradottságából fakadtak. A Nyugat-Európával való összehasonlítás, a szegénység érzése kelti fel bennük elsősorban a nacionalizmus érzését. A modernizálási törekvés viszont annál is inkább egybeesett a nacionalizmus eszméjével, mivel ezen országok elmaradottsága szorosan összefüggött a nemzeti függetlenség teljes vagy részleges hiányával. Az elmaradottság sokszor mintegy a nemzetiségi hátrányok kizárólagos következményeként jelentkezett, I vagy nem egyszer csupán ideológiai fegyverként, érvként forgatták. A nemzeti piacért folytatott harc ebben a helyzetben jóval szerényebb közvetlen szerepet játszott. A külső hatások, a nyugati nemzeti eszme, a német romantika ilyen körülmények között különlegesen erős rezonanciát válthatott ki, s hatása nyilvánvalóan felfokozottabb, mint a hasonló külső eszmei hatások a nyugat-európai nacionalizmus születésében. Végezetül a korai nacionalizmusok értékeléséhez fűzött megjegyzéseket Berend T. Iván. Kiegészítendőnek tartotta azt a beállítást, mely szerint minden, ami a nemzeti ébredést szolgálta, a maga korában végül is haladónak ítélhető. A nemzeti törekvések sok esetben születésük idejétől ellentmondásosak, számos antidemokratikus elemet, nemzeti gyűlölködést tápláló tényezőt is magukban foglaltak. S a nacionalizmus Janusarcúsága korántsem csak az uralkodó népek nacionalizmusára volt jellemző. Ezt az opponens a horvát-szerb, a szlovák és a román nyelvharc példáin illusztrálta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a valótlan, hamisító nemzeti elméletek nem lehettek a „maguk korában" sem maradéktalanul pozitívak, hiszen káros elemekkel terhelték a nemzeti tudatot, maradandó károsodást okoztak abban. Niederhauser Emil, a történettudományok kandidátusa kiemelte a téma korszerűségét, a szerző szintetikus látásmódját, az időbeli keretek helyes megválasztását. „Azt a korszakot tárgyalja, amelynek lényege a polgári átalakulás. Ennek az átalakulásnak éppen az a sajátos, forradalmak vagy forradalmi helyzetek által kiváltott, de nagyrészt felülről jövő reformok útján megvalósított formája, amely az egész korábbi fejlődés logikus következménye és a kelet-európai történelem egyik lényeges sajátossága. Abban a tekintetben is helyes az egész munka koncepciója, hogy ezt a polgári átalakulást elsősorban azon a síkon vizsgálja a legrészletesebben, amelyen — a felületen — lezajlott és ahogyan a kortársak tudatában is tükröződött, a nemzeti harcok formájában." Külön felhívta a figyelmet (Andics Erzsébethez hasonlóan) a szerző által összeállított terjedelmes, annotált bibliográfiára, mely nemzetközi viszonylatban is páratlan összefoglalása a vonatkozó irodalomnak. Kritikai észrevételei közül az első Oroszországra vonatkozott. Kívánatosnak tartotta az orosz társadalmi gondolkodás erőteljesebb összevetését a többi népével, mivel itt, a nemzeti függetlenség megléte folytán, a polgári átalakulás útja, a jobbágyrendszer és az abszolutizmus elleni harc sokkal fontosabb szerepet játszott, mint a nemzeti kérdésre koncentráló többi mozgalomban. A következő vitakérdés: a tárgyalásba vont országok