Századok – 1973

Vita - „Kelet-Európa története a XIX. század első felében.” Beszámoló Arató Endre doktori disszertációjának vitájáról (Palotás Emil) 970/IV

BESZÁMOLÓ ARATÓ ENDRE DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL , 157 és a haladás egymáshoz való viszonyának kérdésében változatlanul érvényes, sőt különös fontosságot nyert." BerendT.Iván, a történettudományok doktora, opponensi véleményében ugyancsak elismeréssel illette a vállalkozás hatalmas méretét, a választott téma egyetemes, regionális tárgyalási módját. „Valódi akadémiai doktori témaválasztással állunk szemben, összehasonlító egyetemes történeti műfajjal, ami a történettudományban nemzetközileg is a legkevésbé kultivált, de a legnagyobb figyelmet kelti és egyre nagyobb elvárások fűződnek hozzá." A disszertáció értékét a vállalt feladat megoldása is fémjelzi: a hatalmas anyaggyűjtésre épített összegzés, a rendkívül gazdag történeti információ, számos értékes új megállapítás részben a kelet-európai történeti fejlődés Nyugat-Európától való eltérésére, méginkább a kelet-európai térségen belül megfigyelhető fejlődési különbségekre. Kritikai észrevételei közül az első az összehasonlító egyetemes történeti vizsgálat alkalmazott módszerével kapcsolatos. „Ez a módszer sajátos kombinációja a különböző egyetemes-történeti felfogásoknak. Annak, amelyik az egyetemességet úgy értelmezi, hogy különböző népek, országok azonos korszakra vonatkozó történetét egymás mellé illesztett fejezetekben fogja össze, s annak, amelyik nem népek és országok kategóriájában, hanem történeti folyamatok nagyobb térségekre kiterjedő egységében tekinti át a vizsgált kor történetét. Az előbbi egységesebb, részletesebb képet tud adni az egyes orszáf gok vagy népek történetéről, az utóbbi jobban tudja megragadni a közös vonásokat, mélyrehatóbban általánosít és jobban emeli ki a sajátos és egyedi vonásokat." Arató Endre e két módszer előnyeit akarja egyesíteni, de a különböző elemek, véleménye szerint, nem erősítik, hanem gyengítik egymás hatásait. Legfőbb gyengéje az, hogy a folyamaton belül megvalósított szigorú népenként, nemzetiségenként való tárgyalás a szerzőt hatalmas leíró fejezetek beiktatására kényszeríti, ami az általánosítás, a sajátosságok meg' ragadásának rovására megy. A túlzottan sok leíró rész ugyanakkor rendkívüli szétaprózottságában akadályozza az olvasót a folyamatok jobb áttekintésében és megértésében. A szintetizálás a szerző helyes törekvése, de kívánatos lenne nagyobb vonalú és koncepciózusabb alkalmazása. Előnyösebb lenne, ha a szerző sok kisebb népcsoportot, nemzetiséget kikapcsolna, s a kelet-európai egységen belül az elaprózott népenkénti tárgyalás helyett inkább alrégiókat megkülönböztetve a belső sajátosságokat, az egyedi vonásokat is erőteljesebben tipizálva csoportosítana. A mezőgazdasági tőkés átalakulás problémáival kapcsolatban Berend T. Iván hiányolta a második jobbágyság viszonyai fellazulásának, eltűnésének kiemelését és értékelését, az átmeneti gazdálkodási típus megjelenésének bemutatását. A parasztság tömeges és erőszakos kisajátításáról az értekezésben mondottakat az opponens pontatlannak vélte, utalva arra, hogy e jelenség nem jellemző sem a Balkánra, sem egész Kelet-Európa sajátos agrárfejlődésére, mivel nem összeegyeztethető a robotoltató gazdálkodás uralmával. De magának az erőszakos kisajátításnak megítélése is pontatlanságra utal, hiszen a dolgozat vonatkozó megállapítása az ún. eredeti tőkefelhalmozást csupán a föld nyílt erőszakkal történő elrablására korlátozza — állapította meg Berend T. Iván. Az ipar tőkés kezdetei tárgyalásánál az olvasó nem kap választ arra a kérdésre, vajon a tőkés iparfejlődés melyik foka volt jellemző a vizsgált térségre: hiányzik az iparfejlődés Lenin által tárgyalt három fokozatára alapozott általánosítás: a legkezdetlegesebb egyszerű tőkés kooperáció, a manufaktúra és a gépi nagyipar szintjének, fejlődési fokozatainak megkülönböztetése. Az opponens szerint nem kielégítő az a megállapítás, hogy a „különbségek a lassú fejlődós és az elmaradottság nemzetiségileg eltérő fokozataiban jutottak kifejezésre". A disszertáció többször azonosítja az ipar tőkés fejlődését az ipari forradalommal, a gépi nagyiparral. Csakhogy az iparfejlődés a vizsgált időszakban és térségben csak szórványosan, ritkán közelítette meg ezt a legfelső fokot. Az ilyen kiindulás akadályozza a valódi sajátságok megragadását. Berend T. Iván helytelenítette