Századok – 1973
Vita - „Kelet-Európa története a XIX. század első felében.” Beszámoló Arató Endre doktori disszertációjának vitájáról (Palotás Emil) 970/IV
BESZÁMOLÓ ARATÓ ENDRE DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL , 973 gyelek, mind a kaukázusi népek nem sokkal a felszabadító küzdelmek kibontakozása előtt kerültek a cári birodalom brutális elnyomása alá. A fegyveres harc a Kaukázusban nem a polgári átalakulás jegyében folyt; a gyarmati elnyomás mellett speciális tényezők — az ősközösség felbomlása ós feudális viszonyok kialakulása, a fanatikus mohamedanizmus, külső erők befolyása — érvényesültek. Önálló fejezet tárgyalja a balkáni felszabadító mozgalmakat. Ez az első szerb felkeléstől kezdve követi a konkrét eseményeket a krími háborúig, majd külön alpontban foglalkozik a külső és a belső erők közötti kölcsönhatás tisztázásával. A szerző kiemeli, hogy a balkáni népek sikereinek elengedhetetlen feltótele volt a kedvező külpolitikai viszonyok megléte. A nagyhatalmi támogatást ugyanakkor nem lehet az eseményeket kizárólagosan meghatározó tényezőnek felfogni. ,,A balkáni népek fegyveres felkeléssel szerezték meg a maguk számára a nagyhatalmak figyelmét, azt, hogy számolni kellett velük. E két jelenség: külpolitika és fegyveres harc szorosan egybekapcsolódik, kölcsönhatásban áll egymással." Az értekezés 6. fejezetének tárgya a cári Oroszország belpolitikája I. Sándor és I. Miklós uralkodásának idején. Az utolsó előtti fejezet gazdag tényanyag alapján követi végig az 1848 — 49. évi forradalmak és nemzeti függetlenségi küzdelmek történetét. Itt a szerző figyelmét elsődlegesen a kelet-európai népek közeledési kísérleteinek, majd az ellentétek kibontakozásának és a fegyveres harcnak, végül pedig a kijózanodásnak dialektikus ellentétekben megmutatkozó folyamatai kötik le. A munka befejező része „a jobbágyfelszabadítás és reform problémái" címen összegezi az agrárstruktúrának a Habsburg-birodalomban jobbágyfelszabadításként, Oroszországban és Romániában agrárreformként nevezett nagy átalakítását, illetve a Balkánon lezajlott mélyreható változásokat. (A doktori értekezés szövege időközben nyomtatásban is megjelent: Akadémiai Kiadó. 1971. — Szerk.) Andics Erzsébet akadémikus opponensi véleményében abból indult ki, hogy a történettudomány művelőit gyakran éri az a szemrehányás, hogy túlságosan elmerülnek a részletkutatásokban és elhanyagolják a részkutatások eredményeit egységbe hozó nagy átfogó szintézisek alkotását. Ilyen vállalkozásokra valóban egyre ritkábban kerül sor mind a történettudományban, mind más tudományágakban. Ennek nem utolsó sorban az a magyarázata, hogy a részkutatások körének kiszélesedésével felszínre hozott mind nagyobb tényanyag egyre nehezebbé teszi összefoglalásukat, tudományos szintézisbe hozásukat. Még ritkább az, hogy ilyen munka egyetlen tudós erőfeszítéseinek eredményeként szülessen meg. Ilyen jellegű művek létrehozása mind hatalmasabb ténybeli tudást, magasfokú módszertani iskolázottságot, a tények szelektálása és egységes anyaggá ötvözése tekintetében igen nagy mesterségbeli készséget igényel; nehéz, vérbeli történészt követelő, egy-egy szakterület mestereihez illő feladat. A történelmi szintézis támasztotta követelmények és nehézségek fokozottan érvényesek arra a területre és azokra a kérdésekre, amelyeket Arató Endre több mint ezer oldalas munkája felölel. Az európai kontinens e különösen sokszínű, gazdasági, politikai és kulturális vonatkozásban rendkívül differenciált részének történeti feldolgozása fejlődésének egyik legviharosabb, átalakulásokban, fordulatokban, társadalmi robbanásokban leggazdagabb háromnegyed századában — óriási feladat. Hiszen Arató Endre több mint két tucat nép, ország történetének sokoldalú, közel enciklopédikus teljességű feldolgozásával első marxista szintézisét hozta létre e bonyolult és hatalmas kérdéskomplexumnak. Olyan széleskörű összefoglalást készített, amelyhez hasonlóval jóformán nem találkozunk sem a szocialista országok, sem a tőkés világ történeti irodalmában. Ilyen feladat megoldása nem lehet egy-két esztendő munkájának gyümölcse;