Századok – 1973

Közlemények - Földesi Béla: Deákélelmezés a XVII. századi magyarországi protestáns iskolákban 64/I

DEÁKÉLELMEZÉS A XVII. SZ.-BAN 87 végül a teljesen szegény gyermekek, a gratisták a többiek mellett ingyen tanultak, nem fizettek semmit. Ez jelentette a convictus (asztaltársaság) kialakulását. Azokat a tanulókat, akik magántanítványokkal rendelkeztek egy-egy szobában helyezték el. Hót olyan tanuló került egy fedél alá, akik közül mindegyiknek volt két eibistája és egy panistája. így lehetővé vált, hogy a hét minden napján ebédre ós vacsorára is főtt ételt egyenek. Ezt az étkezési formát nevezték kettes quadrának, amely annyiban különbözött az egyes quadrátói, hogy az ott lakó hét tanuló csak egy-egy olyan magántanítvánnyal rendelkezett, aki cibista volt. Ennek megfelelően csak egyszer hoztak be részükre ételt. Külön csoportot alkottak a pedagógiumba tartozók, a többnyire tehetősebb szülők gyermekei, akik nem vettek részt az eddigiekben említett egyik étkezési formában sem, hanem kilencesével összeállva önellátók voltak. Ez az étkezési forma azt jelentette, hogy a társaság egyik tagja köteles volt mindennap levesről gondoskodni, egy másik tag a napi húsadagért felelt, míg egy harmadik a vacsoráról gondoskodott. Ezen belül is lényeges eltérések lehettek, amelyben a társaság tagjainak vagyoni helyzete játszotta a legnagyobb szerepet. Kápsálás, szupplikálás, legáció Az egyes iskolák, kollégiumok anyagi alapjukat három, intézményesen szervezett gyűjtési formával igyekeztek gyarapítani. Ez hozta szokásba a kápsálást, az iskolai adományszerzés kezdetleges formáját. Azt jelentette, hogy az iskola székhelye körül minden ősszel megjelentek a diákok és összeszedték az iskolának szánt adományokat. Az egyes adományszerző csoportok vezetői a nagydeákok, beosztottaik a szolgatanulók voltak. Az így kapott adományokból el nem vehettek, azt hiánytalanul kellett átadni a szeniornak. Magasabb adományszerzési formát jelentett a szupplikálás, mivel ez már országos móreteket öltött. A nagyobb anyaiskolák tanulói az iskolák vezetőivel együtt az országot úgynevezett spártákva osztották fel, és a spártákon belül a tanév befejezése után megkezdődött a nyári nagy adománygyűjtés, amely eltartott a következő tanév megkezdéséig. Ilyenkor adományokkal megrakott tanulócsoportok érkeztek a kollégiumokba és becsülettel elszámoltak a kapott adományokról, amelyekről pontos kimutatást kellett készíteniök, hol mennyit és mit kaptak. Jellemző a szupplikáció nagyságára, hogy például az 1803. évi debreceni nagy tűzvész után megtartott szupplikálás alkalmával 2322. — magyar forintot gyűjtöttek a tanulók, ami abban az időben igen jelentős összeg volt. A szupplikálás országosan elfogadott intézménnyé alakult, minden kollégium gyakorolta. Két évszázados működés után az 1891 —1892. évi református egyházi zsinat szüntette meg. A legáció (küldetés, ünnepi követség) tartalmában és formájában is különbözött az előbbi két gyűjtési formától. Az iskolai adománygyűjtés legmagasabb fokát jelentette, amikor a kollégiumokban lakó és lelkészi pályára készülő növendékek a felkészülésükhöz szükséges „szakmai gyakorlat"-on vettek részt, vagyis prédikáltak. A legáció során megismerték az ott lakó embereket, a „területet", de ezzel a tevékenységgel egyidőben adományokat is gyűjtöttek. A legációban gyűjtött adományokért ki kellett menni. A debreceni kollégiumban való kialakulását Zólyomi Dávid háromszéki kapitány 1630 Húsvét napján kelt adománylevelével lehet összefüggésbe hozni, aki ezt írta: „Megtekintvén az debreczeni Scholában Isten szent nevének hirdetését tanuló ifjaknak böcsületes seregét, abból pedig felesen nagy tudományokra válásokat,