Századok – 1973
Krónika - Az V. Nemzetközi Történelemtanítási Szimpoziumról (Szabolcs Ottó–Unger Mátyás) 857/III
KÉZAI SIMON GESTA HUNGARORUMA 369 mint amikor a nápolyi kancellária az apuliai kikötőbe megérkező magyar követség harnesiuma, szárazföldi átszállítására harminc öszvért rendelt ki.8 1 Aligha járunk messze az igazságtól, ha a nálunk jóformán ismeretlen pheudum többszöri leírásának, sőt mintegy magyar „hűbérviszony" konstituálásának8 2 forrását is itt keressük, ahogy a világosan „hűbéreskü, hűbéri hódolat" értelemben leírt homagium (c. 11) fogalmának forrását is (mely szóval, mint már korábban bemutattuk, a bővebb szövegek ugyancsak nem tudnak mit kezdeni). Azaz Kézai szép számú italizmusának van egy többé-kevésbé körülhatárolható — társadalmi tartalmú — rétege, amely elég határozottan a Nápoly-szicíliai királyság felé mutat, éppúgy, ahogy a commune, potestas („podesta" értelemben), partita (ol. „párt"), dispotina és hasonló szavaké (nem is szólva a kifejezetten Velencéhez köthető, már tárgyalt szókincsről), amely réteg viszont inkább észak-itáliai tartózkodásának emléke; közbül helyezkedik el egy csomó olasz vagy olaszos latin szó (antiqualia, attentatus, bravium, cambire, demorare, fatiga, frivolus, lucta, manganum, molestare, monstra, passagium, scartabellum, timorata, virtuose stb.), amelyeket természetesen lehetetlen ilyen értelemben osztályozni, de — miként az irodalom már régen felismerte — nyilvánvaló bizonyítékai, hogy az író igazat mondott: anyagát, legalábbis részben, csakugyan per Italiam szedte össze. Olyan esetekben viszont csak találgatni lehet az ötlet forrását, mint például a hunok gyűlésénél a praecones szerepe, mert a precoV. a városállamokban, de a nápolyi királyságban is a rendeletek közismert kihirdető közegei voltak.83 Nem érdektelen megemlíteni egy párhuzamot, amely mögött azonban nem annyira valami közvetlen „hatás", mint a szemlélet hasonlósága rejlik. A hun történetben, mint tudjuk, a hunok legnagyobb ellensége afféle historizált „Német-Római Birodalom", ahol a principes Oermanorum (Oermaniae) a választók, az új uralkodó, Detre, natione Alamannus, maga a „második" magyar bejövetel a „németeken" (Germanici, Teutonici) veendő bosszú (c. 20, 33) és így tovább. Az 1269 őszén tervezett és télen, már Magyarországon jóváhagyott kölcsönös segélynyújtási szerződés a Birodalom, cseh Ottokár ellen Anjou Károly és V. István közt contra Theotonicos et Theotonie adherentes irányult.84 A szerződéstervezetet magyar részről az a követség vitte Nápolyba, amelyben első ízben Kézait sejtjük; a megfogalmazás — ismert formájában — a nápolyi kancellária műve. Hogy a hun történet földrajzi kitágításában Kézai nyilvánvalóan saját úti élményeiből teremtette meg Zoard hun kapitány kalandozását Apuliába ós Calabriába, s onnan fel Montecassinoig, részleteiben láthattuk. Az sem lehet kétséges, hogy a Dalmáciából Apuliába és vissza való átkelések részletezése is ide tartozik; több helyen elszórva tulajdonképpen az oda- és visszaút is benne van a Gestában. A hun birodalom disszidensei per mare Adriaticum mentek át Apuliába (c. 14); a birodalom déli végei itt, Jadra, Zára kikötőjénél húzódnak (c. 13), az átkelések innenső pontján; a Kálmán-kori lovagok dolguk végeztével ad naves redeuntes per mare in Dalmatiam térnek vissza (c. 64), miután az apuliai síkságot (planum Apuliae) pusztították. Vajon nem a Horvátországon átvezető oda- és visszaút asszociációja hozta létre e fejezetben azt a bővítményt is, miszerint a legyőzött Péter horvát király székhelye Tenen (Knin) városa volt? E város éppúgy a Magyarországot a dalmát tengerparttal összekötő Árpád-kori főútvonal — egyszersmind az oklevelekben többször emlegetett hadiút, via exercitualis — állomása volt, mint az ugyanitt emlegetett montes qui Gozd dicuntur (Kapella, Plesivacai hg.). Hogyan jött létre az apuliai kivándorlás ötlete? Kézai Lombardiában 81 1270. ápr. 6.: et pro deferendo eius harnesio mulos XXX. . ." MDEA I. 6 (5. sz.). Vö. Tommaseo —Bellini: Dizionario. I. 607; Du Gange: IV. 170. 82 Vö. fentebb, 223. jz. 83 Pl. „Secreto Apulie mandatum, quod ad vocem preconis publicari faciat. . ." Gli Atti perduti. . . I. 82 (387). 84 MDEA I. 23 (19. sz.); I Registri, V. 139 (171). Vö. Patek: i. m. 460-466.
