Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
KÉZAI SIMON GESTA IIUNGAROTUJMA 837 Kézai művének több alkatelemét, másfelől ez évek követjárásainak forrásait és részleteiben rekonstruálható mozzanatait szerves egységgé fogják össze. Mályusz E. vitathatatlanul bebizonyította, hogy Ákos mester tagja, sőt alighanem tekintélyes vezetője volt annak a magyar követségnek, amely 1270 májusában a gyermek Máriát — V. László ós Kun Erzsébet kisleányát — Nápolyba kísérte; az író itteni élményeit jórészt genealógiai kombinációkban kamatoztatta művében, amennyiben kora néhány előkelő magyar nemzetségét vérségi kapcsolatba hozta Anjou Károly udvarának nápolyi, casertai és apuliai előkelőségeivel (Károly francia lovagjával, Guillaume de Cornu-vel, Sanseverino grófjaival stb.), részben pedig novellisztikus módon színezte ki (vagy alkotta meg?) Kálmán király apuliai vállalkozásának történetét.15 Ez az eljárás voltaképpen összhangban van a kor történetírói felfogásával, s tartalmát tekintve teljes mértékben összhangban van Ákos mester történetírásának elsődleges „genealogikus" beállítottságával. A hun történet írója — mint bőségesen láthattuk — ismeretanyagát egészen más vonatkozásokban kamatoztatta. Nos, a hun történetnek már első pillantásra is két olyan dél-itáliai mozzanata van, amelyek a XIII. századi szicíliai „kettős királyság" területén játszódnak le, teljesen történetietlenül, hiszen a hunok nem jutottak le Dél-Itáliába, de még efféle utólagos helyi hagyományképződésnek sincs nyoma a forrásokban. Mindkettő, szerkezeti helyét, jellegét tekintve nyilvánvalóan színesítő epizód, amolyan közjáték, Incidentia — ahogy az első esetben Kézai variánsában még egy fejezetcím is jelzi. Az egyik — ez a bizonyos Incidentia — maga egy közbevetett kis fejezet (c. 14), miszerint „Macrinus tetrarcha" Attila uralma alá került tartományaiból, köztük Pannoniából és Dalmáciából, sok városlakó, megunván a hunok zaklatásait, „szülőföldjüket odahagyván, Attilától engedélyt nyervén, az Adriai tengeren át Apuliába mentek át. . ."l e A m á s i к a ravennai história egy mellékepizódja vagy színező függeléke (c. 17). Eszerint, miközben Attila Ravennában tartózkodott, Szovárd (Zuard) hun kapitány egy hun sereggel Apuliába és Calabriába — tehát az olasz csizma sarkába és orrába — kalandozott el, az utóbbi tartományban Reggio di Calabria, Regina civitas és Cathona városokat lerombolta (itt Kézai közbeveti: „ahol Cato született és lakott", míg a krónikák szerint Cato „alapította"), majd ezután Terra di Lavoro (Terra Laboris) területén át egészen Montecassinoig dúlta a vidéket, s onnan tért vissza Ravennába.17 Már itt jegyezzük meg, hogy Domanovszky S. mind tanulmányaiban, mind szövegkiadása jegyzetében (SRH) teljesen indokolatlanul azonosította az itt szereplő calabriai helynevet a szicíliai Catinával, s fedezett itt fel valami földrajzi zavart, minthogy С a t о n a létező helység, éspedig Reggio di Calabria tőszomszédságában a tengerparton, éppen átellenben Messinával, sőt kikötője — mint alább látni fogjuk — nevezetes hely volt: ez volt az átkelőhely Szicíliából a Farus tengerszorosán át 15 Mályusz: i. m. 27—41. 16 SRH I. 156, 269. IS1 7 SRH I. 160, 274. (A két szövegvariáns közti lényegesebb eltérésekről alább.) A.z irodalomban nem egy helyen felmerült, hogy Zoard hun kapitány kalandozásának ötlete esetleg összefügghet egy történeti alak, Salardus dux 924. évi itáliai kalandozásának hagyományával vagy irodalmi ismeretével. Ám attól eltekintve, hogy a névhasonlóság igen távoli (Zoard forrása a Szovard nemzetség neve, közvetlenül valószínűleg Anonymus Zuard vezére), Szalárd vállalkozása csak Lombardiára terjedt ki, az ide vonható legbővebb nyugati tudósítások is (Liudprand, Antapodosis III, 2 — 6, Ádalbert veronai püspök életrajza, Gervasius Ricobaldtis Ferrariensis stb.) csupán Pavia, Milano, Verona, Treviso dúlásáról tudnak, ebből tehát a dél-itáliai vállalkozás ötlete semmi esetre sem vezethető le. (Vö. Gombos: Catalogue, 25, 170, 217, 351, 826, 1037, 1473-74.) Szalárd neve különben a magyar krónikairodalomban fenn sem maradt, Kézai pedig a kalandozását említő forrásokat nem ismerte; Szovárd dél-itáliai kalandja éppúgy írott forráskapcsolatokat nélkülöző epizód, mint a hun történet nem egy eleme. 2 Századok 1973/4.
