Századok – 1973

Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV

KÉZAI SIMON GESTA HÜNGAEOBUMA 835 Miről vall ilyen összefüggésben Kézai „társadalomtörténeti" érdeklődése, ahogy az főként az udvarnokok, várnépek és egyéb kondicionáriusok, szabadosok és szolgaállapotúak eredetének szentelt ún. „második függelékben" (valójában, mint láttuk: az egész mű szerkezetéhez tartozó traktátusban) jelentkezik? Ennek a résznek a megírása csakugyan iránytadó valamilyen mértékben Kézai szociális háttere kijelölésében, de csak igen tág értelemben, mondhatnánk kizáró jelleggel: valóban aligha képzelhető el valamely előkelő nemzetség tagjáról, de akárcsak az „aranyszabadságot" a szentkirályoktól családi tradícióként levezető nemesről, hogy a „társadalmi struktúra" (sőt, hogy úgy mondjuk, a „társadalmi mobilitás") eme alsóbb szintjei beleférjenek érdeklődésébe. Teljességgel elképzelhetetlen például Kézai kortársáról és idősebb történetíró kollegájáról, Ákos nembeli Ákos mesterről, hogy egy efféle történeti eszmefuttatást leírt légyen. De azért írta volna meg Kézai Simon mester ezt a traktátust, mert itt feltétlenül saját múltjáról beszélt, valamiképpen rokonszenvét fejezte ki a kondicionális elemekkel? Ez az értelmezés Domanovszky S. óta elég általános. Kézai gondolatrendszerének ismeretében ezt a feltételezést el kell ejtenünk. Nemcsak azért, mert a „tiszta magyarok" és a „keverékek (jöttmentek)" szemléleti dualizmusának teoretikusa aligha származhatott az utóbbi kategóriából, hanem azért is, mert valami érzelmi azonosulásnak még csak nyoma sincs fejtegetéseiben. Ö egyszerűen „racionális", „történeti" magyarázatot keres itt a társadalmi szabadság megoszlására az idegen eredetű - missitalius — népelemen belül — „akikkel csaknem az egész Magyarország telve van" (c.95) —, ahogy művének elején megtalálta erre nézve a megoldást saját nációján belül is. Ilyen értelemben tehát a klerikus, az „értelmiségi" szólal meg itt, akit általában foglalkoztatnak „társadalomelméleti" kérdések, s aki itt is, mint általában, voltaképpen a társadalmi ordo helyességét igazolja. Hiszen a mos gentium legitimálja a hadifoglyok szolgaságba vetését, a földnélküli szolgák pedig propria voluntate kezdtek annakidején uraiknak censust fizetni (c. 95), s az egész gondolatmenet egyik leglényegesebb célzata, hogy a vár jobbágyok nehogy „történetileg" belekeveredjenek a conditionarii sokszínű tömegébe: ők eredetileg is „szegény nemesek" ... ! (c. 97) Kézai eredeti társadalmi helyzetére mégis annyiban vet fényt e traktátus, hogy a társadalomnak az ő saját korában is mozgásban levő alsóbb régiói iránti érdeklődésével önkénytelenül is elárulja: valamilyen formában neki is személyes ügye lehetett a „társadalmi mobilitás" problémája; aktuális társadalmi helyzetére viszont éppen az vet fényt, hogy az egész problémát nemesi szempontból kezeli és szemléli ! Ebbe a képletbe mindenesetre leginkább egy olyanféle nemesi adomány fér bele, mint amit Dámján klerikus esetében láttunk: az út az „értelmiségi" funkción át (a virtus és a scientiae doctrina jutalmán át) vezet a társadalmi emelkedéshez, s az elért nemesség „értelmiségi" igazolása már az a teoretikus neofita buzgalom, ahogy Kézai mester a 108 nemzetségből álló nemesi pura Hungáriát teszi meg a történelem immanens keretévé. Mindez természetesen csupán magyarázati lehetőség. A tény az, hogy Kézai Simon külföldi tanulmányainak (s valószínűleg egyéb útjainak, alighanem követjárásainak) és itthoni környezetének együttes inspirációjára az 1280-as évek elején elhatározta, hogy „szolgálatait" nem korlátozza a gyakorlati teendőkre, hanem történeti és teoretikus elképzeléseit „egy kötetbe szerkeszti". Tette ezt részben fidelis clericusi minőségében, s ebben nem különbözött gestaszerkesztő elődjétől, az ekkor már egy évtizede halott Ákos mes-