Századok – 1973

Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV

KÉZAI SIMON GESTA IIUNGAROTUJMA 827 Mint látható, van ennek az identifikációs folyamatnak valami határozott jogi vonása és színezete, ami számunkra, akik hajlamosak vagyunk arra, hogy a nemzeti kérdést valami merőben érzelmi, pszichikai aspektusból fogjuk fel, idegen. (Minthogy hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a modern nemzeti tudat genezise is meghatározott jogi-politikai teóriákba [ágyazott folyamat volt, amelynek lényege, hogy a „társadalom" mint rendileg tagolt civilis societas helyébe a XVIII. század folyamán a „minden embert" magába foglaló modern társadalomfogalmat állította, s ezt meghatározott történeti keretek közt és merőben új politikai jogokkal felruházva a „nemzettel" azonosította.)229 Valami hasonló jellegű, csakhogy egészen más társadalmi tartalmú folyamat kezdődött el Európában a XIII. század folyamán, amelynek során a gondolkodás — az antikvitás óta most újból — mintegy „felfedezte" a „politikai társadalom" (populus, civilis societas), egyáltalán a politia fogalmát, másfelől azonban ezt természetesen a társadalmi hierarchia adott szerkezetéhez igazította, megteremtvén a „képviseleti elv", repraesentatio sajátosan középkori elméleti modelljét, a társadalomszemlélet jellegzetes későközépkori meghatározó elemét. S itt egy pillanatra vissza kell kanyarodnunk Kézai Simon teoretikus képzettségének egy korábban tárgyalt fontos forrásvidékéhez, a korporációs tanhoz. Ebben a gondolatkörben fogalmazódik meg ugyanis először az az elv, az az elméleti modell, amely a fokról-fokra kifejlődő rendiség mechanizmusában nyer széleskörű alkalmazást, s válik a társadalomszemlélet fő princípiumává egyben. Láttuk, hogy maga a „korporáció", universitas, communitas nem egyéb, mint az autonóm „társadalom" alapmodellje, amelynek megteremtése egyidejűleg felvetette az elméleti problémát, hogy mivel maga az egész társadalom nem lehet mindenütt „jelen", valakiknek szükségképpen „képviselniük" kell az összességet, úgy is mint személyek meghatározott csoportját, úgy is, mint eszmei entitást. Már a glosszátoroknál és a XIII. századi civilistáknál — pl. az 1233 után meghalt Hugolinusnál — határozottan megfogalmazódik az elv, hogy akik valamely korporativ közösséget „képviselnek" (választás útján, vagy egyszerűen mert önmagukat repraesentansnak tartják), olybá tekintendők, mintha az egész közösség cselekedne. Ahogy később még kategórikusabban kifejtést nyer: ahol a „képviselők" (repraesentantes, azaz akik által a közösség regitur, administratur) jelen vannak, ott egy jogi fikció erejénél fogva jelen van az egész universitas vagy communitas. Ez az elv a XIII. századi itáliai városköztársaságokban már a politikai gyakorlatban és teoretikus szinten egyaránt elterjedt és közismert; a monarchiák politikai struktúrájában a XIV—XV. század folyamán terjed el (a rendi gyűlés résztvevői totum regnum repraesentantes). A repraesentansok persze soha sem modern értelemben vett „képviselők", hanem az a maior, valentior vagy sanior pars (gondoljunk vissza a hun történet 22. fejezetére !), amely — mint láttuk — nem a „pluralitas", hanem a „qualitas" alapján értendő. Ennek elméletileg egy újabb jogi fikció a forrása, nevezetesen az, hogy „a fictio iuris értelmében és nemesek szerepére (de kizárva a vulqus kategóriáját) vonatkozik. — Az 1330. oklevélre vö. 211. jz., amelyet a király „Pannoniéi regni universae nobilitatis communitas, baronum et procerum ac primatum idemptitatis conformitas" gyűléséből adott ki. 229 E kérdéskör fogalom- és eszmetörténeti összefüggéseire Szűcs J. : „Nationalität" und „Nationalbewußtsein" im Mittelalter. Versuch einer einheitlichen Begriffssprache. Acta Historica 18 (1972), kül. 13-20, 30- 33.