Századok – 1973

Folyóiratszemle - Jakovlev N. N.: F. D. Roosevelt – a Szovjetunióval való együttműködés híve 801/III

FOLYŐIRATSZEMT.E 801 civilizáció bölcsőjének tartott, oly erősek voltak, hogy nem látta világosan, legalábbis kezdetben, sem az olasz fasizmus politikájának expanziós jellegét, sem az olasz állam gazdaságának gyengeségeit, amely valójában nem lehetett alapja egy ilyen politikának. Szinte napról-napra különös figyelemmel kísérte a kisantant tevékenységét, amely védelmi szervezet 1921-ben jött létre Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia között. A szervezetet nagyon hasznosnak tartotta, mert szerinte a résztvevő államok területi integritását védte. A paktum 1933-as átszervezésében pedig egy olyan hatékony eszközt látott, amely elháríthatta volna a növekvő fasiszta veszélyt. Egészen szubjektív módon ítélte meg a Balkán antantot, amelynek tagjai Románia, Jugoszlávia, Törökország és Görögország voltak. Ennek oka minden bizonnyal létrehozója, Nieolae Tituleseu iránti ellenszenve volt. Ezt a szövetséget Iorga egy olyan paktumnak tekintette, amelynek gyakorlati értéke nem volt, annak ellenére, hogy meg volt győződve a balkáni népek együttműködésének reális lehetőségeiről. Élénk figyelemmel kísérte Lengyelország politikai tevékenységét is. Aggódva tapasztalta, hogy a lengyel politikát irányító Beck ezredes erősen bízott a náci Németországban és ugyanakkor eltávolodott a francia politikától. A Népszövetség tevékenységével is elégedetlen volt, amely főképpen a második világháború kitörése előtt már egyáltalán nem tudta védelmébe venni az európai kisállamokat, amely, mint már említettük, Iorgánál a legfőbb szempont volt a nemzetközi viszonyok értékelésénél. Az 1930-as évek elején a trianoni szerződések revíziójával kapcsolatban foglalkozott a magyar—román viszonnyal is. Határozott különbséget tett a magyar vezető körök nemzeti jelszavakba burkolt sovinizmusa és a magyar nép igazi hazaszeretete között. Ez utóbbiról azt írta, hogy ,,egy szorgalmas nép, amely nagy szolgálatot tett a kereszténységnek és a civilizációnak". A Szovjetunióval való kapcsolatok terén, ellenszenvét félre téve támogatta Titulescut, aki a román — szovjet viszony megjavítására törekedett. Az 1934-es osztrák —magyar—olasz megegyezést lelkesedéssel fogadta, amelyről tévesen azt hitte, hogy egy igazi sorompót képezhet a Harmadik Birodalom igényei előtt. Amikor azonban Németországban újra bevezették az általános hadkötelezettséget, Iorga is egyre jobban belátta, hogy gyermekded dolog volt hinni a szerződésekben, egyezményekben, paktumokban. 1936 novemberében Mussolini milánói beszéde és a Róma—Berlin tengely létrejötte az olasz fasizmus iránti illúzióját is szétrombolta. A következő évek eseményei pedig meggyőzték arról, hogy a fasiszta Németország terjeszkedését a nyugati hatalmak nem fogják meggátolni, a nemzetközi kérdések politikai úton való megoldása másodrendű lesz, az elsőrendű szerep a fegyvereké lesz. (Studii 1971. 4. szám. 711—734. I.) B. E. N. N. Jakovlev: F. D. Roosevelt — a Szovjetunióval való együttműködés híve A nagy amerikai politikusról írott, magyarul is olvasható monográfia szerzője Rooseveltnek azokat a lépéseit, azt a törekvését mutatja be a cikkben, amelyek reálpolitikusi voltát bizonyítják a Szovjetunióval kapcsolatos politikája fényében. Bevezetőben utal az amerikai elnöknek arra a politikai hitvallására, amely szerint a realitásoktól elszakadt politikai törekvés kudarcra van ítélve. Ennek a hitvallásnak felel meg pl. Roosevelt külpolitikai gyakorlata, azon belül is a Szovjetunió diplomáciai elismerése,