Századok – 1973

Történeti irodalom - Moritz Erhard: Preussen und der Kościuszko-Aufstand 1794 (Ism. Kovács Endre) 768/III

768 TÖRTÉNETI IRODALOM 768 dátuma, és minthogy a sáv határát Kárpátaljánál nem húzták meg, egyrészt azt lehet vélni, hogy Magyarország Szlovákia és Kárpátalja közt már 1938-ban elérte Lengyelországot, másrészt azt, hogy dél Ung-Bereg és északnyugat Ugoesa csak 1939-ben került Magyarországhoz. Az 59. és 60. oldalon (Európa a német uralom legnagyobb kiterjedése idejében 1942 november) illetve (Európa népmozgások 1939 — 44) egyaránt hibás, illetve ellentmondásos a magyar—horvát határ. A valóságban a Muravidék és Muraköz 1941 -ben ugyanúgy Magyarországhoz került, mint Délbaranya és Bácska. Az atlasz bő, harminc oldalas tartalommutatóval zárul, mely tájékoztatást nyújt a szereplő, történelmi szempontból jelentős földrajzi és egyéb fogalmaknak az atlaszban való föllelhetőségéről. BEKEZNAY ANDRÁS ERHARD MORITZ: PREUSSEN UND DER KOSCIUSZKO-AUFSTAND 1794 (Berlin, VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1968. 231 1.) POROSZORSZÁG ÉS AZ 1794. ÉVI KOSCIUSZKO FELKELÉS A berlini Humboldt Egyetem (NDK) Egyetemes Történeti Intézetének kiadványsorozatában napvilágot látott monográfia szerzője Poroszország lengyel-politikáját veszi szemügyre a francia forradalom időszakában. A kérdés nem tartozik a német történetírás fehér foltjai közé, sokan és sokféleképpen foglalkoztak vele a múltban, mindmáig hiányzott azonban egy modern, átfogó kritikai összefoglalás, amely mind egyes részletekben, mind a porosz politika egészének megítélésében eltér a polgári, nacionalista német történetírás által megrajzolt képtől. E munka elvégzése az előttünk fekvő alapos, szolid monográfia írójának érdeme. A kérdés vizsgálatánál a szerzőt hármas szempont vezette: milyen érdekei fűződtek a porosz feudális osztálynak a lengyel állam megsemmisítéséhez; milyen volt a viszony a porosz anneksziós politika és a lengyel nép nemzeti-felszabadító harca között; s végül a lengyel kérdés sajátos súlya, jelentősége az 1794. évi porosz külpolitikában. A régi német történetírás valamennyi kérdésre elfogadhatatlan választ adott. Ranke óta a német polgári történetírás alapvető tendenciája a németség keleti expanziójának igazolása. Indokként többnyire a porosz államiság „nemzeti hivatása" szerepel. Heinrich v. Sybel, akinek nézeteivel a könyv szerzője többször is vitába száll, Poroszországban a későbbi német birodalom érdekeinek előharcosát látta, az expanzív és anneksziós politikában a forradalmi Franciaország és a terjeszkedő Oroszország elleni erélyes fellépés bizonyítékát dicsőítette. Nagyjából ez a hagyomány hatja át a későbbi német történetírás számos, a kérdéssel foglalkozó képviselőjének munkáit is. A második világháború utáni években a nyugat-német történetírás olyan reprezentánsai, mint G. Ritter, H. J. Schoeps, W. W. v. Wolmar és főleg Walter Hubatsch (akivel Moritz ugyancsak többször vitába száll) e nacionalista nézetek továbbplántálói. Viszonylag kicsi azoknak a német történészeknek a száma, akik marxista oldalról közelítették meg a porosz külpolitika kérdését, felhasználva Marxnak és Engelsnek idevágó fontos megjegyzéseit. A hiányzó német marxista feldolgozásokért a szerző bőven kárpótolhatta magát az új lengyel marxista történetírás gazdag termésével. A Koéciuszko-felkelés és a lengyel jakobinus mozgalom története a mai lengyel történetírásban kiemelkedő helyet foglal el.