Századok – 1973

Történeti irodalom - Fox K. A. lásd Ezekiel M. - Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása (Ism. Kubinyi András) 753/III

TÖRTÉNETI IRODALOM 755 Végeredményben annyiban egyetértek a szerzővel, hogy az arisztokráciához a ténylegesen bárói tisztet betöltő személyeken kívül mások is tartoztak, így a volt méltóságviselők, a méltóságviselő családok leszármazottai, a bárófiak, a legnagyobb birtokosok. Ezek a természetes, a névszerinti bárók, a mágnások. A megyésispánok nem alkottak külön réteget. Amennyiben egy ispán természetes báró volt, függetlenül attól, hogy ispán volt-e vagy sem, az arisztokrácia tagjának számított. Pl. 1459-ben a király nagyságosnak nevezi Ung megye főispánjait, Homonnai Istvánt és Bertalant (Tóth-Szabó, A cseh-huszita mozgalmak, 422). Egyik sem töltött be soha bárói tisztet, noha István I. Ulászló hitlevele megpeesételésében is résztvett (Fügedi: i. m. 157). Az ispánok azért sem lehettek — akár a várnagyok — külön társadalmi réteg, hiszen az 1471: 15. tc.-ig a király nem nemest is kinevezhetett megyésispánnak. Az arisztokrácia mindkét rétege — azaz a tényleges bárók és a mágnások— külön jogállást is élveztek. Ide számíthatjuk a katonáskodás terén élvezett jogaikat és kötelezettségeiket, amelyekre az 1498: 22. tc. utal. Bár ez a törvény névszerint sorolja fel a bárókat, a számadáskönyvből idézett adat alapján nem új szabályzatnak, hanem a régi állapot megerősítésének foghatjuk fel. Az arisztokrácia ezen két rétege alatt foglaltak helyet a proeeres, tehát azok a tekintélyes középbirtokos nemesek, akik egyes oklevelekben a megyei követek és a bárók között foglalnak helyet, és akikkel, illetőleg XV. század közepi szerepükkel Mályusz (Századok, 91 [1957] 529 — 540) részletesen foglalkozott. Közülük sokan vezető állású familiárisai a nagyuraknak, mások független középbirtokos nemesek, címzésük egregius. E réteghez kell számítanunk a nem bárói királyi tanácsosokat és aulicusokat. A világi feudális uralkodó osztály számszerint legnagyobb, negyedik rétege a kisnemesség: a parasztnemestől az egy-két falu birtokosáig. Tulajdonképpen tehát felfogásom megegyezik Fügediével, én magam is négy csoportra osztom a világi feudális uralkodó osztályt, csupán az egyes csoportok közötti elválasztóvonal, továbbá a terminológia terén van eltérés közöttünk. Ez a beosztás elsősorban bizonyos rendi jellegű különbségeken alapul, de egyben lényegében gazdasági különbséget is takar, és épp ezért sem tudom teljesen magamévá tenni a szerző álláspontját. A nagybirtok, a társadalmi megbecsülés és politikai hatalom közti összefüggésre ő is rámutat, azonban az uralkodó osztály általa alkalmazott felosztása szerinti első két csoport problematikus. Szerinte az első két csoport (móltóságviselők — volt méltóságviselők és ispánok, azaz barones ós proeeres, azaz magnifici és egregii) „együtt gazdasági téren a nagybirtokosokat, politikai téren a királyi tanács tagjait öleli fel". Ezek együtt alkotják az arisztokráciát (10. 1.). Csakhogy a megyésispánok jelentős része a megyei középnemességhez tartozott, és nem jutott be a királyi tanácsba. A királyi tanácsba bekerült középnemesek egy része királyi tisztviselőként jutott oda, és ha nem sikerült megfelelő birtokokat szereznie (pl. a budavári várnagyok és udvarbírák nagy része), nem számították őket az arisztokráciához, hasonlóképpen a megválasztott köznemesi ülnököket sem. Nyilván nem véletlen, hogy az 1500: 21. tc. tíz névszerint felsorolt ilyen középnemesnek, és az akkor nem bárói rendű kincstartónak külön kiváltságként adta katonáskodás terén a banderiátus bárók jogait. A világi uralkodó osztály első két csoportja ezek alapján szerintem is gazdasági téren a nagybirtokosokat, politikai téren a királyi tanács — mintegy „született", de nem választott, vagy külön kinevezett — tagjait öleli fel, de sem minden ispán, sem minden egregius nem tartozott közéjük. — Kár, hogy Engel Pál kitűnő, a magyar arisztokrácia vagyoni viszonyait feldolgozó tanulmányának (Az Egyetemi Könyvtár Evkönyvei, V. köt. 1971) második része Fügedi könyvét követően jelent csak meg —, ennek adatai sokban módosíthatták volna ezt a képet. Mind Fügedi művéből, mind Engel tanulmányából nyilvánvaló, hogy az arisztokrácia lényegében azokból a családokból áll, amelyek tagjai közül valaki bárói méltó-