Századok – 1973

Történeti irodalom - Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban (Ism. Kristó Gyula) 742/III

TÖRTÉNETI IRODALOM 745 hogy mivel a XII. századi (?) szervezésű királyi erdőispánságok Ardó helynevei a szervezéssel egyidejűeknek látszanak, a foglalkozásnévvel jelölt, fejedelmi magánbirtokon fekvő települések (s az azzal járó szervezések, amelyek aligha választhatók el az államszervezés egyfajta megnyilatkozásától) talán Árpáddal, bizonyosan Jutassal és Tevellel lennének egyazon korúak. Maga Heckenast Gusztáv említi: az 1279-ben minor Tezer néven feltűnő, udvarnokok által lakott Hont megyei falu 1358-ban Oduamaktezer, 1419-ben pedig már Wdvarnok néven fordul elő. Vajon hány esetben tekinthető még másodlagos és kései képződménynek a foglalkozást jelentő helynév? (Sokkal tisztábban látnánk a helynévadás valóban bonyolult kérdéseiben, ha többet tudnánk a falukettőződésekről, -elvándorlásokról, illetve ha valaki vállalkoznék arra — s ez hovatovább múlhatatlanul szükséges lesz —, hogy összeállítsa az alio nomine, alio vocàbulo vagy más hasonló terminológiával jelölt kettős elnevezésű falvak listáját.) Heckenast Gusztávnak a szolgálónépek rendszere magyar eredete irányába tendáló elképzelését érdekesen keresztezik azok az adatok, melyek szerint a Cseh- és Lengyelországban teljességgel hiányzó Udvarnok, Daróc és Taszár^Teszér foglalkozást jelentő helynevek nyelvészetileg szláv eredetűek. A szerző számára Ibn Rusztának a dél-oroszországi, IX. századi magyarokról szóló tudósítása „bizonytalan körvonalakkal bár, de felidézi a törzsi helynevek szomszédságában megjelenő szolgálótelepülések X. századi képét. S ha Ibn Ruszta adatát helyesen értelmeztük — folytatja Heckenast Gusztáv —, nem fogjuk már meglepőnek találni azt a tényt, hogy a magyarországi szolgálótelepülések tekintélyes részének szláv neve van, mert ez csak a dél-oroszországi gyakorlat folytatását mutatja; a magyar nevű szolgálótelepülések pedig ez esetben arról tanúskodnak, hogy a honfoglaló magyarok osztálytagozódása megfelelt az új hazában talált társadalmi viszonyoknak" (65. 1.). Ami az idézet előbbi részét illeti: vajon Dél-Oroszországban az elnevezéseket a keleti szlávoktól (az oroszoktól) vették a magyarok? Ennek eldöntése nyelvészekre tartozik, az viszont tény — Heckenast Gusztáv idézi —, hogy a korán önálló államot alkotó oroszoknál nem jött létre a szolgálótelepülések foglalkozásnévvel való megjelölésének rendszere. Vajon nem elképzelhető-e, hogy a honfoglaló magyarok (akik »törökül« és magyarul beszéltek, de szláv nyelven biztosan nem) e neveket (Udvarnok stb.) és magát a rendszert azoktól vették át, akiket itt találtak, mondjuk a »rejtélyes« pannonszlávoktól ? Ami pedig az idézet utóbbi részét (és Heckenast Gusztáv számos megállapítását) illeti: ez nem jelent mást, mint azt, hogy a szerző eszrint a honfoglaló magyarok ugyanazt a szintet — a kora feudális társadalmi berendezkedést — érték el, mint a Kárpát-medence pannonszlávjai ós nagy-morvái. És ez az a prekoncepció, amelyet Heckenast Gusztáv olyan forrásanyagon kívánt bizonyítani — a foglalkozást jelentő helynevek alapján —, amelyiket alapjában véve ilyen jellegű következtetések levonására e pillanatban még nem látok alkalmasnak. A foglalkozást jelentő helynevek aligha vehetik át a régészet és a prekoncepció nélkül elemzett írott kútfők funkcióját, legfeljebb a maguk módján kiegészíthetik, komplexebbé tehetik azok megállapításait. A könyvnek talán legértékesebb része a negyedik fejezet (Adattár). Az itt felsorolt feglalkozást jelentő helynevek a gondos adatgyűjtés eredményeképpen szilárd forrásos bázisát jelentik a későbbi kutatásoknak. A helynóvi anyag teljességének ismeretében pl. szerfelett problematikusnak tűnik számomra Heckenast Gusztáv ama feltevése, amely a Daróc és Csatár helynevek egy része alapján kíván következtetésekre jutni a megyeszervezés időpontját illetően. Úgy vélem, e két foglalkozás — a daróc talán királyi vadfogót, a csatár pedig pajzs-, illetve fegyverkészítőt jelent — egyike sem ad belső indítékú magyarázatot arra, hogy azokat a negyven-egynéhány foglalkozást jelentő helynévtől eltérően a megyeszervezéssel egyáltalán kapcsolatba is hozzuk. Heckenast Gusztáv írja az első fejezet Bevezetésé ben: „jól tudjuk, hogy sokkal