Századok – 1973

Történeti irodalom - Moravcsik Gyula: Byzantium and the Magyars (Ism. Bartha Antal) 738/III

TÖRTÉNETI IRODALOM HOBAVOSIK GYULA: BYZANTIUM AND THE MAGYARS (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1970. 147 oldal, 16 szöregközti kép, 1 táblázat) Kiváló, körünkből immár örökre távozott bizantinológusunk 1953-ban megjelent „Bizánc és a magyarság" c. művének átdolgozott, terjedelmében csökkentett, de koncepcióját tekintve csorbítatlan változata jelent meg angol nyelven. A két kiadás közti eltérést az első kiadással kapcsolatban elhangzott kívánalmak és a külföldi olvasók sajátos igényei indokolják. Az I. fejezet Bizánc világába vezeti be az olvasót. Elutasítja a francia felvilágosodás irodalma nyomán Bizáncról kialakult negatív értékelést, amely Európa történelmét beárnyékoló „bizantinizmus" eredetét látta Bizánc berendezkedésében. Az utóbbi sajátos vonásokkal is rendelkezik, de egészére a történelmi fejlődés általános törvényszerűségei a jellemzők. Bizánc fejlődósének elemzése, az európai történelemre gyakorolt termékenyítő hatása áll Moravcsik Gyula gondolatmenetének középpontjában. Az antik rabszolgatartó viszonyok Bizáncban a VII. század közepéig uralkodtak, a szerző megítélése szerint ekkor jelentek meg a feudalizálódás jegyei. Ezek említésekor a szovjet bizantinológia eredményeire irányítja a figyelmet. A háromkötetes Isztorija Vizantii (Moszkva, 1967) szerzői úgy látják, hogy a VII. század közepe tájától a IX. század végéig tartó agrárizálódás és deurbanizálódás jellemzi Bizánc állapotait. A társadalmi viszonyokat az állami adóval terhelt szabad paraszti faluközösségek uralták, feudális viszonyok csak perifériálisan jelentek meg. A VII—IX. század folyamán e paraszti közösségek szabadsága, mivel állami jövedelmek forrásai voltak, bizonyos állami védelemben részesültek. A parasztok magánföldesúri függősége a IX. század közepe tájától kezdett jellemzővé válni. Bizánc agrárviszonyai számos vonatkozásban a keleti, ázsiai országokéra emlékeztető vonásokkal rendelkeztek, bár az állami földtulajdon Bizáncban nem volt olyan elterjedt, mint keleti szomszédainál. A beneficiális, hierarchikus feudális viszonyok, — nem idegen hatások nélkül, — csak a XII. század folyamán alakultak ki Bizáncban, de a parasztság terhei közt az állami adók Bizánc egész története folyamán jelentősek maradtak. Úgy tűnik, hogy a kérdés szovjet szakértői a VII— IX. század közti periódust, a társadalmi folyamatok jellegére nézve, átmenetinek tekintik, korafeudálisnak nevezik, de inkább a barbár agrárizálódást emelik ki benne. Ehhez még hozzáteszik, hogy ez a folyamat Bizánc esetében nem volt olyan átfogó, mint az egykori Római Birodalom nyugati felében. A szóbanforgó társadalmi fejleményeket marxista— leninista módszerrel elemző részkutatások eredményeinek szintetizálásából az tűnik ki, hogy Bizánc szovjet történészei a kiterjedt állami földtulajdon, a szabad faluközösségek állami adóztatása és a feudalizmus között különbséget tesznek. Az előbbi vonásokat keleti sajátosságnak tekintik, s bár nem fogalmazzák meg, de a gondolatmenetükből az ázsiai termelő mód tisztázásra váró elméleti problémája következik. Ugy tűnt, Bizánc jogászai és állami méltóságai maguk is úgy érezték, hogy a bizánci bürokratikus állam egészében a császárkori Római Birodalom hagyatéka. A szerző rávilágít, hogy e szinte önálló életet élő szervezet változatlansága látszólagos. Ellenőr-