Századok – 1973
Elméleti; módszertani kérdések - Bärg M. A.: A módszer problémája a mai polgári történetírásban 719/III
A MÓDSZER PROBLÉMÁJA A MAI POLGÁRI TÖRTÉNETÍRÁSBAN 731 tató vitában A. Schlesinger (Jr.),44 aki nem tagadja az empirikus szociológia módszereinek termékenységét. Őt a szociológiának csak az a törekvése nyugtalanítja, hogy saját módszereit tekinti egyedül tudományosnak. Schlesinger ugyanis azt feltételezi, hogy az igazsághoz több út vezet, amelyek közül a szociológia módszere — csak egy. Megközelítőleg hasonló nézetet vall az adott kérdésben — ha más indítékok alapján is — a közismert logikus és metodológus, K. Popper. A társadalomtudományok módszerei szerinte inkább a folyamatok, semmint a tendenciák (fejlődésirányok) magyarázatában használhatók fel. A „hogyan" és nem a „miért" kérdés megválaszolásához van rájuk szükség. Használatuk indokolt a nominalista jellegű formulákban (azaz a leírás, klasszifikáció, anyagelemzés esetén), de nem megengedhető a törvények tudományos megfogalmazásában. Az utóbbi esetben a szociológiai módszerek a „történetírást szabadságától foszthatják meg".45 Sok jelentős amerikai történész áll közel ehhez a nézethez (J. Hexter, T. Cochran, P. Palmer). Általában a „történeti törvény" fogalma már önmagában elrettenti az óceán túloldalán folyó vita résztvevőinek abszolút többségét. Semmi sincs, ami jobban kompromittálná szemükben egy történész jóhírét, mint ha magát nyíltan az objektív történelmi törvényszerűség eszméje hívének vallja. Ugy tűnik, elterjedésének hasonló jellegű ellenmérgeként az utóbbi időben bevezették a „meghatározatlanság törvényének" fogalmát mint a történelem egyetlen és alapvető törvényét.46 Ezzel együtt, ahogy azt már fentebb említettük, az amerikai történetírásban létezik egy nagyhatású szociológiai tradíció, amely Beard és Turner nevéhez fűződik. J. Turner még századunk elején a következőket írta: „Az amerikai nép történetének valamennyire is kielégítő értelmezése lehetetlen, ha nem hívunk segítségül sok olyan tudományt és módszert, amelyeket ezideig csak ritkán alkalmaztunk."47 Az utóbbi években e szavak igazságába vetett meggyőződés olyannyira elterjedt az USA-ban, hogy P. Leslitt történész, természetesen némi túlzással, megjegyezte: a történészek a szociológusoktól tanulnak, szociológus történészekké fognak válni.48 Hogy ez valójában hova vezet, azt még majd meglátjuk a továbbiakban. Itt nem szükséges hangsúlyoznunk a történészek kétségtelenül megnövekedett érdeklődését a történeti metodológia és elmélet iránt. Egyre gyakrabban és hangosabban hallatszik, hogy a történésznek nem burkolt, hanem vüágos és tudatos elméletre van szüksége, és ez utóbbi megléte elkerülhetetlen, már csak azért is, mert a történésznek a gyakorlatban a múlt eseményeinek oksági magyarázatát kell adnia. Az utóbbi pedig feltételezi az „elmélet" létezését, még ha a „hétköznapi tudat" szintjén is. E nézet legegyértelműbb kifejtését a történész D. Potternél találhatjuk.4 0 A „történeti módszer", hangsúlyozza Potter, évtizedeken át változatlan marad, miközben az őt létrehívó filozófiai koncepció már régen elavult és elejtődött. Ez a módszer azon a meggyőződésen alapul, hogy a történelem maga bontja ki saját tartalmát, és maga interpretálja önmagát, csakis a történelem tanúsága autentikus és rendezett az időben. A „történeti módszer" problematikája, ebből következően az adott történeti források verifikációjára korlátozódik, ugyanakkor mint a történész központi problémája — egyben a történelem magyarázata is. Közben pedig a „történeti módszer" a metodológiának ezt a legfontosabb területét, mint olyat, amelyhez nincs köze, átengedte más diszciplínáknak: az okság problémáját — a filozófiának, a tettek, a magatartás motivációjának problémáját — a pszichológiának, a stratifikáció problé-44 A. Schlesinger jr.: i. m. 768. 45 К. Popper: The Open Society and Its Enemies. Vol. II. London. 1957, 259. 46 Vö. American History and the Social Sciences 5. 47 Uo. 48 Vö. Social Science Research Council. Bui. 54. Theory and Practice in Historical Study. (New York). 1946. 49 D. Potter: i. m. 178 ff.
