Századok – 1973
Elméleti; módszertani kérdések - Bärg M. A.: A módszer problémája a mai polgári történetírásban 719/III
722 M. A. BARG mennyiségi módszereinek bevezetése, a szinkrónia kategóriájának használata olyan területen, amelyet eddig az egyenes vonalú evolucionizmus uralt, megmozgatta a történészek fiatal nemzedékét, és zavart okozott a tradicionális humán tudományok jelentős képviselői között. „Higgyék el nekem" — mondta hallgatóságának C. van Woodward amerikai történész —, „én tartózkodom az absztrakcióktól, éppúgy, mint a homályos és érthetetlen problémák kategorikus lezárásától. . . De kénytelen vagyok figyelmeztetni történész kollégáimat, hogy a mennyiségi módszerekkel szemben érzett humanista antipátiájuk nem vezet az utóbbiak megszűnéséhez. Ebből kell kiindulni."14 Hasonló meggyőződés válik uralkodóvá a mai polgári történetírásban más kutatási módszereket illetően is, amelyeket a történelemtudomány az utóbbi években olyan tudományoktól kölcsönzött, mint a kultúrantropológia, ökonometria, pszichológia stb. függetlenül attól, hogy ezek a történelmi kutatás területén történő változások áldásosnak vagy csak „kikerülhetetlen rossznak" foghatók-e fel. Még a „tradicionális humán tudományokhoz" való hűségéről híres nyugat-német történész és metodológus, Th. Schieder is kénytelen volt elismerni, hogy történelemtudomány már nem létezhet a társadalomtudományoktól kölcsönzött, a társadalmi jelenségek elemzésére szolgáló „fogalmi eszközök" nélkül.15 A határos társadalomtudományok módszereihez való viszony kérdésében a mai polgári történetírást még megosztó véleménykülönbségek három fő pontra vezethetők vissza: 1. mi váltotta ki a polgári történetírásban ezt az észrevehető fordulatot a strukturális, mennyiségi és hasonló módszerek felé — az „individualizáló történetírás" metodológiájának elégtelensége, tudományos csődje, vagy csak a megváltozott „szellemi attitűd", „olvasói ízlés" vagy „kutatási divat" (ami egyébként szintén magyarázatra szorul) ? 2. Az „idegen" módszertanból, különösen a szociológia eszköztárából való kölcsönzés mekkora terjedelemben és milyen jelleggel fogadható el a történelemnek mint tudománynak a specifikuma szempontjából? És végül 3. hogyan viszonyul egymáshoz az új módszertan és a hagyományos „történelmi módszer"? Az 50—60-as évek megélénkült vitáit tükröző irodalom tanulmányozása alapján az a következtetés adódik, hogy éppen az itt felsorolt kérdésekre adott válaszok határozzák meg és teszik ezáltal lehetővé, hogy feltárjuk a mai polgári történetírásban összecsapó alapvető ismeretelméleti irányzatokat. A történelemtudomány „megújulását" a modern társadalomtudományok módszereinek segítségével előmozdító mozgás központjai — természetesen különböző okokból kifolyólag és eltérő tudományos orientációval — Franciaország és az USA. Amint az ismeretes, Franciaországban a történetírás „szociológiai irányzatának" gyökerei jóval régebbre, még a századunk elején H. Berr hatására létrejött „történelmi szintézis" iskolához nyúlnak vissza.1 6 A húszas, harmincas években ez az irányzat új impulzust kapott M. Bloch és L. Febvre17 munkásságával. Az általuk alapított történelmi iskola, az „Annales" köre az elmúlt fél évszázad alatt nemcsak a francia történetírás vezető irányzatává vált, hanem elősegítette a hozzá közel álló irányzatok kikristályosodását is a Nyugat más országainak nemzeti történetírásában. Az elv, amiből ez az iskola kiindul, a történelmi kutatás komplexitására, a történelmi látásmód tágítására- és sokrétűségére való törekvés. Ebből először is az következett, hogy a polgári történettudomány hagyományos témái (politika, jog, politikai intézmények, szellemi kultúra) ki kellett, 14 Journal of Contemporary History, 1968, no. 2, p. 5. 15 Th. Schieder: Strukturen und Persönlichkeiten in der Geschichte. Historische Zeitschrift, 1962. Bd. 196, S. 277. 16 H. Berr: La synthèse en histoire. Paris. 1911. Az ő szerkesztésében indult meg 1903-ban a La revue de synthèse historique. 17 M. Bloch : Apologie pour l'histoire ou le métier d'historien. Paris 1964, L. Febvre : Combats pour l'histoire. Paris 1953.
