Századok – 1973
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: A Volksbund utolsó éve és a magyar nemzetiségpolitika (1944. március 19.–1945. április 4.) 25/I
A VOLKSBUND TJTOLSÓ ÉVE . 49 lyosnak tartotta a nemzetiségi alapon való pártszervezkedést, amelyre a németek mellett az Autonom Ruthén Párt is példát mutatott. „Hogyan egyeztethető össze ez a magyar nemzet totalitásának a kérdésével?" — vetette fel Kemény báró, aki Sztójay miniszterelnökhöz intézett beadványában is hangsúlyozta, hogy „magyar szempontból nemzeti tragédiával határos veszélyeztetést jelentene a totális magyar nemzet értékvalósága helyett a nemzeti erők széttagoltságának az útján haladni". A nyilas mozgalmi zsargonnak megfelelően adva elő „a nemzet erő- és értékvalóságának totalitása és egysége" tekintetében felmerülő aggályokat, feltette a kérdést: „Hogyan vél a m. kir. kormány ezzel kapcsolatosan az első világháború alatti nemzetiségi törekvések és események megismétlődése elé gátat szabni, és a magyarságnak, mint vezető népnek nemzetiszocialista állami felépítésben szervezett, belső bizalmon és tekintélyi elven alapuló hegemóniáját biztosítani?"82 A Sztójay-kormányt Szálasiék egyrészt azzal vádolták, hogy eltűri a nemzet egységének nemzetiségi alapon történő politikai szervezkedések általi bomlasztását, másrészt ezt a vádat a III. SS-akcióval kapcsolatban a nemzet egységes katonai ereje megbontása eltűrésének vádjával egyesítették.83 Ez a taktika alkalmas volt arra, hogy a magyar közvéleményben a nyilasok iránt bizonyos szimpátiákat keltsen, ugyanakkor német részről nagy megdöbbenéssel fogadták. A Duna-medencei magyar hegemóniához való ragaszkodás, a nemzetiségi népcsoportokra is kiterjedő magyar nemzetfogalom alkalmazása, a magyarországi németség nem disszimilálódó részéről való le nem mondás, a német népcsoport különleges helyzetének nem kellő méltánylása, a népcsoportok „integrálásának" terve, a magyarországi népcsoporttal kapcsolatos 1 német birodalmi politikát és a Volksbund politikáját illető kritikai megjegyzések, a német nemzetiszocializmus magyarországi szerepének lebecsülése, a német nemzetiszocialista politikai szervezkedéssel és az SS-akcióval szembeni berzenkedés mindmegannyi ok volt arra, hogy a németek Szálasiékat meglehetős gyanakvással és tetemes ellenérzéssel kezeljék. Hogy mégis „nagy önuralommal" foglalkoztak és tárgyaltak velük továbbra is, annak magyarázatát a Sztójay-kormány válságában s Horthy azon veszedelmesnek talált próbálkozásában láthatjuk, hogy magához ragadja a kezdeményezést és valami, féle kiutat keressen. Június 20-án német részről Höttl, Urban, Neunteufel, a Nyilaskeresztes Párt részéről Kovarcz Emil, Vágó Pál, Vajna Gábor ültek össze, hogy tisztázzák és elcsendesítsék azt a ribilliót, amit Szöllősi Jenőnek a népcsoporti kérdésről az ,,Összetartás"-ban megjelent vezércikke keltett. Mint Höttl-ék állították, „Bäsch Ferenc egészen elhűlt, mikor e cikket elolvasta". Vágó hosszasan fejtegette a kérdést, anélkül, hogy német vitapartnereit a nemzetiségi kérdésben elfoglalt hungarista felfogás tekintetében megnyugtathatta volna.84 „Még mindig találkozni németekkel, akiknek fogalmuk sincs, mi a hungarizmus, s ócska gramafonlemez módjára ismételgetik: hungarizmus = sovinizmus = imperializmus", — panaszolta Kovarcz egy alkalommal Mecsér Andrásnak, aki azonban a Pálffy —Baky-féle nemzetiszocialisták álláspontját vallotta, amely ellentmondás nélkül simult a hitleri koncepcióhoz: „Ha 62 Hungarista Napló, V. k. 90. 1. — Kemény Gábor beadványa Sztójay miniszterelnökhöz. Budapest. 1944. júl. 18. 63 Hungarista Napló IV. k. 32. 1. — Szálasi 1944. jún. 16-i megbeszélése Sztójay miniszterelnökkel. 64 Hungarista Napló. V. k. 12—13. 1. — Vajna Gábor feljegyzése. 4 Századok 1973/1
