Századok – 1973
Folyóiratszemle - Pessen Edward: Az egyenlőségi mítosz és az amerikai társadalmi realitás: vagyon mobilitás és egyenlőség az „átlagember kora”-ban 500/II
FOLYÓIRATSZEMLE 501 Szórakozásaik, lehetőségeik, életmódjuk azonban épp annyira elkülönítették őket a tömegektől, mint az európai vagyonosokat. Ezt a cikkhez mellékelt számos korabeli illusztráció, kép is tanúsítja. A másik közkeletű állítás, hogy a gazdagok szegénynek születtek, ugyancsak nem állja meg a helyét az északkeleti nagyvárosok vezető családjainak vizsgálata alapján. Legfeljebb két százalékukról állítható ez, míg további 6%-uk született közepes társadalmi és gazdasági helyzetű családban. Az persze igaz, hogy életük folyamán közülük sokan megtöbbszörözték az örökölt vagyont, de ezt aligha tekinthetjük a társadalmi mobilitás bizonyítékának. A XVIII. században még sok esetben volt némi igazság a „rags to riches" (rongyokból bőségbe) ideológiában, de az állítólagos egyenlőség korában ezt már a társadalmi rigiditás váltotta fel. Ugyancsak elfogadott nézet (Tocqueville szerint is), hogy a XIX. század második negyedében a vagyont könnyű volt megszerezni, de elveszíteni is, a kereskedők egzisztenciája rendkívül bizonytalan lett volna. Boston esetében a jacksoniánus korszak kezdete és vége közt a közepes vagyonúak felső rétegéből csak 7% került át a vagyonos kategóriába. A kevés felemelkedettnél csak a lesüllyedtek száma volt kisebb. New Yorkban hasonló volt a helyzet, csak a gazdagok továbbgazdagodása volt nagyobb arányú, míg az 60 leggazdagabb-ból csak egy hullott ki, de az is tehetős maradt. Az utolsó kérdés: milyen volt a vagyon megoszlása a társadalomban, s nőtt-e a megoszlás egyenlőtlensége. A tárgyalt negyedszáz évben ezen a téren is a vagyoni aránytalanságok nagyarányú növekedését látjuk. Nézzünk erre egy példát: A vagyon megoszlása Bostonban 1833-ban A vagyon szintje A lakosság aránya A vagyon összege becslés szerint Az egyéni (nem korporációs) vagyon százaléka $ 75 000 vagy több $ 30 000-75 000 $ 5 000-30 000 $ 5 000 alatt A vagyon m 1% 3% 10% 86% egoszlása В $ 19 439 000 $ 15 000 000 $ 16 047 400 $ 8 331 000 oslonban 1848-ban 33% 26% 27% 14% A vagyon szintje A lakosság aránya A vagyon összege becslés szerint A nem korporációs vagyon %-a $ 90 000 vagy több $ 35 000-90 000 $ 4 000-35 000 $ 4 000 alatt i% 3% 15% 81% $ 47 778 500 $ 34 781 800 $ 40 636 400 $ 6 000 000 37% 27% 32% 4% A valóságban a fenti számok még nem is mutatják teljesen a gazdagok vagyonának arányát, mert a felmérések csak az egyéni tulajdonban levő ingatlanokra terjedtek ki, ráadásul az adó alacsonyabbá tétele érdekében e vagyonokat alábecsülték. New York adataiból megállapítható, hogy a gazdagok további gazdagodásának üteme az előző két