Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

470 TÖRTÉNETI IRODALOM 470 Kétségtelen, hogy ez az eljárás az egységesség rovására megy, mégsem kifogásolható. Elfogadható álláspont, hogy a jelentősebb forrásértékű anyagról mélyebb színtű legyen az ismertetés. A mélyebb szint helyett, vagy legalábbis mellett azonban olykor bizonyos magyarázat talán jobb szolgálatot tett volna. Az említett gyűjteménynél pl. annak megmagyarázása, hogy a XVIII. századból miért nincsenek már, illetve miért csak alig vannak benne adóösszeírások. A levéltári segédleteknek nemcsak mélységük van, hanem szélességük is. Ez attól függ, hogy milyen részletességgel ismertetik a levéltári egységeket. A szerző e tekintetben is eléggé eklektikus, bár egységesebben jár el, mint a mélység tekintetében. Általában szintetikus jellegű ismertetéseket ad, csak olykor bocsátkozik analitikus jellegű magyarázatokba, amikor az anyag forrásértéke ezt indokolja, pl. a királyi könyveknél (163. 1.). Eljárása elfogadható, de nagyobb következetesség nem ártott volna. A fondok és állagok idegen nyelvű címeihez pl. általában fűz néhány szavas magyarázatot, ha mást nem, legalább lefordítja őket, do pl. az Insinuata ministerialis banco deputationis című állag címének a fordításával, vagy magyarázatával adós marad (152. 1.). Pedig nem jobban érthető ez a cím, mint a Litterae palatinorum, amelyet lefordít, ületve megmagyaráz (uo.). Szélesíti a levéltári anyag ismertetését a szerző azzal, hogy felsorolja az anyagról írt munkákat is. Ezt az eljárást csak helyeselni lehet. Nem tudom azonban helyeselni azt az eljárását, hogy nemcsak az anyagról, hanem az anyag alapján írt munkákat is felsorolja. Így pl. az Országos Levéltárban őrzött portaösszeírások ismertetésénél megemlíti nemcsak Acsády Ignácnak és Bakács Istvánnak az összeírásokról írt tanulmányait, hanem Acsádynak az összeírások alapján írt két cikkét is (169-171.1.). Nem tartom ugyanis következetesen megvalósíthatónak, hogy minden levéltári anyagnál feltüntessük azt, hogy milyen feldolgozásokat írtak annak alapján. Mi értelme van ennek egyes kiragadott esetekben î A szerző sem tudja ezt az igényt következetesen kielégíteni. Az Országos Levéltárban őrzött 1715. és 1720. évi országos összeírásokról szólva pl. nem említi Acsádynak az azok alapján írt nagy munkáját. Igaz, hogy Dávid Zoltánnak eme összeírásokról szóló tanulmányát sem veszi fel kötetébe, ennek pedig feltétlenül szerepelnie kellene (203. 1.). Nem látom értelmét annak, hogy csak esetlegesen, következetlenül kielégíthető igényeket támasszunk egy olyan, ettől függetlenül is nagyigényű műfajjal szemben, mint amilyennek kialakítására a szerző kísérletet tesz ós példát mutat. * A levéltári anyagról nyújtott tájékoztatás módjára vonatkozó általános észrevételeim után az egyes levéltárismertető fejezetekhez fűzök néhány észrevételt. A Magyar Országos Levéltár anyagáról az általános rósz második alrészének második fejezete tájékoztat 68 oldalon. Ezt a terjedelmet igazán nem mondhatjuk túlméretezettnek, ha azt látjuk, hogy pl. a Sopron megyei anyag 6, a Sopron városi pedig 21 oldalt kapott. A tájékoztatás az Országos Levéltár alapítására és fejlődésére vonatkozó irodalom ismertetésével és részben bírálatával kezdődik. Folytatódik a Levéltár felépítésének, valamint az azt tükröző fond- és állagjegyzékének ugyancsak ismertetésével és bírálatával. A szerző, mint már említettem, mindkettőt elmarasztalja „a megoldás elvi-szakmai hibái és következetlenségei" miatt (150. 1.). Ennek ellenére a jegyzéket mindenben követve ismerteti az anyagot. Az anyag felépítését azonban — tektonikának szoktuk nevezni — nem látja tisztán. Erre mutat legalábbis, hogy szervezeti egységek (I. osztály, Bírósági csoport, III. osztály,