Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 465 ismerteti a bennük őrzött levéltári anyagot. így tájékoztat a második fejezetben a Magyar Országos Levéltár, a harmadikban a Hadtörténelmi Intézet levéltári részlege, az ötödikben a területi (1968 óta tanácsi) levéltárak anyagáról. Ezzel a levéltári intézmények ismertetése megszakad. Az egyházi ós a külföldi levéltári intézményekről nyilván a második kötetben lesz szó. A szerző által alkalmazott másik szerkesztési mód az, hogy bizonyos szervekre vonatkozó, nagyrészt általuk is képzett, különböző levéltári ós egyéb intézményekben (főleg könyvtárakban) őrzött levéltári anyagot ismertet. Ezt a levéltári anyagot — levéltártanilag nagyon is vitathatóan — az illető szerv levéltárának nevezi. A szerző által az ilyen módú ismertetésre kiválasztott szervek: a megyék, a városok, a mezővárosok, a községek és a családok. Az alrész hatodik fejezetében a megyei, a hetedikben a városi és mezővárosi, a nyolcadikban a községi, a kilencedikben pedig a családi ,,levóltárak"-ról ad tájékoztatást. A kiválasztott szervek ,,levéltárai"-nak, pontosabban az általuk képzett és rájuk vonatkozó levéltári anyagnak legnagyobb része valamely levéltári intézmény őrizetében van. A két helyen való ismertetést úgy kerüli el a szerző, hogy a levéltári intézmények ismertetésénél csak felsorolja azokat a megyéket, városokat, mezővárosokat, községeket és családokat, amelyekre vonatkozó levéltári anyagról külön fejezetekben tájékoztat. A kettős szerkezet, a levéltárismertetés fentiek szerinti kétféle módja ellen észrevétel nem tehető. Fel lehet vetni azonban azt a kérdést, hogy miért csak az említett szervekre vonatkozó levéltári anyagról ad a szerző ilyen külön, kiemelt tájékoztatást. Miért nem tájékoztat ugyanilyen módon egyéb szervek: a gazdaságiak (uradalmak stb.), a testületek (céhek stb.), az egyesületek (zenei stb.), az intézmények (iskolák stb.) iratairól, illetve a rájuk vonatkozó iratokról? Vagy a személyek iratairól? Igaz, hogy ezeknek a szerveknek, valamint a személyeknek a számára külön rovatokat tartott fenn a területi (tanácsi) levéltári intézmények ismertetésében, ami az áttekintést megkönnyíti, de mégis annak, aki pl. azt szeretné tudni, hogy hol vannak céhiratok, az összes levéltári intézmény ismertetését meg kell néznie. És vajon hol találja meg a nem levéltári intézményekben őrzött céhiratokat? És felvethető a kérdés, hogy ha külön fejezeteket szentelt a megyéknek, a helységeknek és a családoknak, miért sajnálta ezt az államkormányzat központi szerveitől, a törvényhozás, az igazgatás és a jogszolgáltatás országos hatóságaitól ós hivatalaitól. Talán azért, mert ezeknek az iratait csak egy levéltári intézmény: az Országos Levéltár őrzi ? Ez így van, de olyan rendben őrzi, amelyet a szerző rossznak tart. Mennyivel növelte volna kötete használhatóságát, értékét, ha nem veszi át az 1959-ben közzétett fond- és állagjegyzékből az Országos Levéltár rendszerének „elvi-szakmai hibáit és következetlenségeit". Igaz, valamivel több munkát kellett volna az ismertetésre fordítania, mint amenynyit az elmarasztalt fond- és állagjegyzék átírása igényelt.* * A szerzőnek az Országos Levéltár anyagának rendszerével kapcsolatos kifogásaival nem foglalkozom ebben az ismertetésben, amelyet semmiképpen sem kívánok levéltári szakmai vitára felhasználni. Itt csak arra kívánok rámutatni, hogy a szerző — miként azt más levéltári intézmények anyagával tette — az Országos Levéltár anyagának az ismertetésénél is választhatott volna az általa rossznak tartott rendszer helyett valamilyen jobbat. — Egy más, az anyag tényleges rendjétől eltérő rendszerezés szükségességére egyébként a Levéltár 1959-ben megjelent fond- és állagjegyzéke is rámutatott, sőt a rendszerezést el is végezte, és annak eredményét Szakmutató címen közölte is. Ez a rendszer összhangban van a területi (tanácsi) levéltárak egyébként csak papíron, a fond jegyzékben kialakított, a szerző által is megdicsért rendjével, sőt alapjául szolgált annak. — A szerző az említett Szakmutatóban kidolgozott rendszerről könyvében egy szóval sem emlékezett meg. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy elkerülte figyelmét.