Századok – 1973

Vita - „Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767”. Varga János doktori értekezésének vitája. (Granasztói György) 440/II

VARGA JÁNOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 443 dasági aspektusát. A rendszer alapvetően két pilléren nyugszik: az egyik a gazdasági pillér, amelynek meghatározóan nagy nemzetközi összefüggései vannak, míg a másik pillér a szerző által elsősorban taglalt magyarországi társadalmi-politikai-katonai hely­zet. A szerző az örökös jobbágyság transzmigrációs jogot is nélkülöző változatának rendszerré merevedését és az ellentendencia, a szabadmenetelűség kialakulását, egyaránt a népességszám nagyfokú, éspedig országrészenként különböző mértékű csökkenésével magyarázza. A háborús nópességpusztulás pedig nem a belső társadalmi fejlődésből következő ok volt, hanem külső tényező. Ezért is beszél az értekezés arról, hogy a magyar­országi társadalom sorsa a XVII. században „anorganikusan" alakult. Az opponens vitatja, hogy egy egész évszázad alapvető fejlődését a háztartások nagyfokú, a 15 éves háború idején 20 százalékosra becsült pusztulásával lehetne magya­rázni. Nem magyarázza meg a XVII. század eleji népességpusztulás, hogy miért foko­zódott a század közepén, második harmadában a szabadmenetelűek, különböző kivált­ságos elemek tömege. Az opponens a szerző által véleménye szerint helyesen ábrázolt folyamatot a következőképpen magyarázza. A XVI. század második felében nemzetközi méretekben kibontakozó agrárkon­junktúra nemcsak a gabonát exportáló országok külkereskedelmén keresztül realizáló­dott, hanem a hazai, belső piacokon is, így a gabonát elhanyagolható mértékben expor­táló Magyarországon is. A gazdasági élet ezer szálon a piac kapillaritásán keresztül közvetítette azt a belső feszültséget, amely Európa-szerte érezhetővé vált az agrárter­mékek iránti kereslet növekedésével. Nemzetközi konjunktúra idején a korszak ezernyi csatornán egységesülő gazdasági élete hatalmas hálóként feszült meg, dekonjunktúra idején pedig megereszkedett. Kelet-Közép-Európában az agrártermékek iránti meg­növekedett kereslet kielégítésekor a munkaerő iránti szükséglet is megnőtt. Ez vezetett a második jobbágyság rendszerének megmerevítő, megkötő oldalának kialakulásához. A magyarázat következő láncszeme, hogy a depresszió XVII. századi fokozódása során egyrészt a megkötő tendenciák végletes formát öltöttek és megmerevedtek, mert a föl­desurak, amit lehetett igyekeztek kisajtolni még a jobbágyokból. Az érem másik oldala, hogy ténylegesen mégiscsak kevesebb munkaerőt tudtak hatékonyan kihasználni, meg­gyengült az uralkodó osztály kizsákmányoló apparátusa, és a jobbágyok osztályharca eredményesebben tudta kihasználni a lehetőségeket, egy nem jelentéktelen réteg szaba­dabb életviszonyokat tudott magának kivívni. A háborús viszonyok e lehetőségek ki­alakítását és kihasználását kétségtelenül segítik. A XVII. század depressziója „orga­nikus", a gazdasági élet legmélyebb pórusait is átjáró, hatalmas nemzetközi jelenség volt, széles körű társadalmi kihatásával egyetemben. Az opponens ezután arra tért ki, hogy a szerző, nagyon helyesen, nem értékeli túl a szabadmenetelűek rétegének szerepét, nem tekinti ezt olyan társadalmi képlet­nek, amelyből a szabadparasztság kialakulhatott volna. Ismét nem ért viszont egyet a hozzá fűzött magyarázattal. A szerző szerint a szabadmenetelűség azért nem vált a szabadparaszti fejlődés kiindulópontjává, mert létezését nem szerves gazdasági-társa­dalmi folyamatok eredményének, hanem erőszakos ós nem természetes külső behatások folytán előálló körülményeknek köszönhette. Makkai László viszont azon a véleményen van, hogy a szabadmenetelűség azért nem lehetett a szabadparaszti fejlődés alapja, mert azt kizárólag a kapitalizálódó fejlődés, az urbanizáció, az árucsere fokozott fejlődése, tehát a társadalmi munkamegosztás fokozódása és a termelés mennyiségének a növeke­dése vethette meg, mindez pedig nemhogy előrehaladt volna, hanem inkább visszafej­lődött a XVII. századi Kelet-Európában. Lényegében a kései feudalizmus két állapota változott. A XVI. századi konjunktúra, a XVII. századi dekonjunktúra, depresszió, majd a XVIII. század közepétől—második harmadától kezdve ismét a konjunktúra­korszak köszöntött be. A XVIII. századi konjunktúra fokozódó, a XVII. századihoz

Next

/
Thumbnails
Contents