Századok – 1973
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A román nemzeti egység kérdése és az 1840-es havasalföldi forradalmi mozgalom 406/II
422 MISKOLCZY AMBRUS: A ROMAN NEMZETI EGYSÉG Az 1840-es havasalföldi forradalmi mozgalom nemzeti egységtörekvéseinek jelentősége nem abban áll, hogy sikerült-e az osztrák hatóságoknak személyes kapcsolatokat felfedezni, vagy sem, hanem abban, ahogy ezek a jelzett tervezgetések kedvezőbbnek tűnő külpolitikai feltételek között tendenciává erősödtek, mégha ezt a tendenciát személy szerint mások is képviselték. A későbbi esztendők fejleményei is bizonyítják, hogy az 1840-es kiáltvány lényeges mozzanatai: az erdélyi fegyveres segítség és a nemzeti egység és függetlenség valamilyen külpolitikai biztonságot nyújtó szövetségi rendszerben való biztosítása nem pillanatnyi ötlet szüleménye volt. A külpolitikai szituáció kedvező alakulásának a román nemzeti megújulási mozgalom valamennyi messzebbre tekintő egyénisége nagy jelentőséget tulajdonított. Az 1838 —40-es keleti válság tapasztalatai is csak megerősítették ebben az „összeesküvés" áldozatait éppúgy, mint azokat, akik csak messziről figyelték az események alakulását.7 4 A magyar liberális reformmozgalom erősödésével párhuzamosan előtérbe került a román-magyar szövetség gondolata, egyelőre valamilyen alkotmányos Ausztrián belül vagy inkább annak védnöksége alatt,7 5 majd a német egység sikere lehetőségének esetére a román-magyar Dunakonföderáció formájában.7 6 De e törekvéseket 74 Az összeesküvés vezetőjeként fogva tartott D. Füipescu már idézett, 1841-ben a fejedelemhez beadott reformtervezetében persze saját ártatlanságának bizonyítása érdekében is hangsúlyozta, hogy „ma sokkal inkább a diplomáciai tárgyalások döntik el a népek sorsát mint az ütközetek, a toll többet ér mint a kard" (Vîrtosu: Réformes . . . Revue des Études Sud-Est Européennes, 1971. 1.). Hasonlóképpen írt Vaillant is a diplomácia „hatalmáról" ( Vaillant : La Romanie. I. köt. 10 — 11. 1., II. köt. 439. L). 75 Vaillant : i. h. Részben ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével vizsgálta G. Bariç is lapjában a román—magyar viszony alakulását, amelynek az erdélyi magyar liberális ellenzék következetes fellépése új távlatokat nyitott. Szerinte az erdélyi románoknak azért is politikai, nemzeti jogokat kell biztosítani, mert Magyarország külpolitikai biztonságának elengedhetetlen feltétele a román fejedelemségekkel való jóviszony. „Ahelyett, hogy ilyen követelésekkel (mint a nyelvtörvényjavaslat) távolítanátok el magatoktól a románokat — írta Bari$ —, sokkal jobban tennétek, ha testvéri kezet nyújtanátok és barátságot kötnétek, amire pedig szükségetek van. Mert tudjátok meg, hogy a Dunát ha valaha is uralni fogjátok, csak a moldo-románokkal szoros barátságban, és akkor is csak ha Ausztria támogat és bátorít." Foaia pentru minte . . . 1842. márc. 2—16. 9 -11. sz. E cikksorozatot egyébként M. Kogâlniceanu 1844-ben kiadott lapja, a Propâçirea első számaiban is közölte. Hasonlóképpen írt az akkor éppen Brassóban tartózkodó I. Maiorescu (az 1848-as havasföldi ideiglenes kormány későbbi frankfurti küldöttje) is St. L. Roth azon javaslata ellen, miszerint a „dákoromanizmus" ós „pánszlávizmus" megelőzésének legbiztosabb módja az erdélyi és fejedelemségi románok elidegenítése lenne. Ez már azért sem lenne célszerű szerinte, „mert ha harc lesz az Aldunánál, a román fejedelemségeknek is be kell avatkozniuk az egyik oldalon" (Foaia . . . 1842. szept. 7 — 28. 32 — 34. sz.). Hogye kérdés mennyire foglalkoztathatta a korabeli közvéleményt, azt az erdélyi magyar arisztokráciához rokoni kapcsolatokkal kötődő A. de Gerando állásfoglalása is érzékeltetheti. 1845-ben megjelent könyvében az „Ausztria jogara" alatt megvalósuló román nemzeti egység létrejöttét tartotta a román kérdés lehetséges optimális megoldásának, már csak azért is, mert ez kárpótolná Ausztriát nyugati veszteségeiért (La Transilvanie et ses habitants. Paris, 1845. I. köt. 222 — 223. 1.). Az 1848-as események küszöbén a kárpótlás gondolata mellett ,,a magyar korona jogán" vetette fel a dunai fejedelemségek kérdésének megoldását. így „Ausztria vagy sokkal inkább Magyarország" tudná biztosítani a fejedelemségek fejlődéséhez szükséges „biztonságot" (De l'esprit public en Hongrie depuis la révolution française. Paris. 1848. 460, 470 — 471. 1.). 76 A havasföldi forradalom zászlóbontó izlazi kiáltványában, 1848 j úniusának közepén Bälcescu (és talán Eliade Rádulescu) az erdélyi románok buzdító példájával szólította fegyverbe a havasföldi népet: „Gyűljetek össze minél többen, fegyverkezzetek, utánozzátok erdélyi testvéreiteket. Nézzétek, hogyan gyűl tengernyi sokaságuk, a legkisebb zaj, rendetlenség nélkül." A példálózgatás súlyát azonban az adja, hogy néhány sorral feljebb az ország (Havasföld) függetlenségének és a nyolc milliónyi román nemzet jogainak tiszteletben tartását követelte, ami a környező államokban (a Habsburg birodalomban is) szétszórt románság lélekszámának felelt meg. Mert a román „több mint nyolc
