Századok – 1973
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A román nemzeti egység kérdése és az 1840-es havasalföldi forradalmi mozgalom 406/II
A Ii О MÁN NEMZETI EGYSÉG KÉKDÉSE 413 Az Ausztria keretei közötti konföderáció illúziónak, 1848/9-ben a polgári forradalom demokratikus vívmányainak továbbfejlesztését tekintve pedig egyenesen tragikus következményekre vezető illúziónak bizonyult. De honnan táplálkozott már 1840-ben is ez az illúzió ? A metternichi külpolitikai vonalvezetésből vagy a bukaresti osztrák konzul magatartásából semmi ilyen irányú biztatást nem olvashattak ki. Az osztrák-barát orientációt egyébként is a hatalomból kiszorult legreakciósabb bojárok, a forradalmi mozgalom potenciális ellenfelei képviselték a dunai román fejedelemségekben.2 9 A forradalmi mozgalom jelzett reményeit és elvárásait a külpolitikai erőtér átalakulására alapozta, amely Ausztria számára olyan kényszerhelyzetet teremt, hogy Angliával és Franciaországgal együttműködve kénytelen keleti aktív fellépéssel nagyhatalmi helyzetéből logikusan következő érdekeit biztosítani, hatalmi helyzetét úgy kiépíteni, hogy a román nemzeti egység megvalósítása se maradjon el. A realitások határán jóval túllépő elvárásoknak a súlyát egyes nyugati sajtó- és politikai körök tevékenysége is növelte. Ezeknek a harmincas évekbeli külpolitikai számítgatásoknak, de a nagyhatalmi csoportosulások alakulásának is az volt az alapkérdése, hogy a cári Oroszország továbbra is folytatja-e keleti hatalmi pozíciói kiépítését, megpróbálja-e realizálnia Hünkiar-iszkeleszi szerződésben lefektetett jogait vagy sem. Oroszország, amikor 1833-ban megmentette Konstantinápolyt a fenyegető egyiptomi támadástól, a Portával kötött kétoldalú Hünkiar-iszkeleszi szerződésben biztosította a török birodalom sérthetetlenségét. Veszélyeztetettsége esetére fegyveres segítséget ígért és, ami a legjobban sértette a nyugati hatalmak érdekeit: biztosította magának a tengerszorosok használati jogát. Törökország titkos cikkelyben azt is megígérte, hogy a cár érdekében „elzárja a Dardanellákat, vagyis egyetlen külföldi hadihajót sem enged be oda, bármi kifogással jönnének is".3 0 A nyugati hatalmak attól tartottak, hogy a Porta és Egyiptom újabb konfliktusa esetén Oroszország a szerződés jogaival élve a tengerszorosok legális megszállása után elfoglalhatja Konstantinápolyt, és ezzel véget vethet a további angol és francia terjeszkedési törekvéseknek. Ekkor elkerülhetetlenné válnék a török birodalom széthullása és a nyomában fellángoló harc az „örökség" megszerzéséért. Valamenynyi érdekelt nagyhatalom el akarta azonban kerülni az új, a napóleoni háborúk nagyságrendjébe illő küzdelmet. A török birodalom területi épségének fenntartása tehát az európai hatalmak békéjének garanciáját jelentette. A vezető nyugat-európai politikusok a háború megelőzésének feltételét abban látták, ha a cár lemond a Hünkiár-iszkeleszi szerződésben biztosított jogairól és a török birodalom, a kor diplomáciai szótárából vett kifejezéssel élve, bekerül az európai jogrendszerbe, azaz nem egy (jelen esetben Oroszország), hanem valamennyi nagyhatalom garantálja a török birodalom területi sérthetetlenségét. Sokan bíztak abban, hogy külpolitikai nyomással ezt el is tudják érni. A külpolitikai nyomást Anglia, Franciaország, Ausztria egységes fellépése ós magatartása jelentette volna. Földrajzi fekvése szerint sok konkrét körülménytől elvonatkoztatva Ausztria lett volna a legérdekeltebb fél egy ilyen szövetségi rendszer fenntartásában. A XVIII. században szinte nyiltan harcolt Oroszországgal a dunai román fejedelemségek fölötti hegemónia megszerzéséért. 1717 — 39-ig bekebelezte Olténiát a birodalomba, majd Galícia elfoglalása után megszerezte Bukovinát. Meg tudta akadályozni a román fejedelemségek II. Katalin Note de cälätorie. Buc. 1967. 202—203. 1.). Fogadást kórt Metternichtől is, de eddig egyetlen forrásunk (Kogälniceanu jóval későbbi visszaemlékezése) szerint az államkancellár nem értette meg, hogy mit is akart tulajdonképpen a román fejedelemségekről tartott beszámolójával mondani. (V. Ionescu: M. Kogälniceanu, Buc. 1963. 306. 1.). 29 Hurmuzaki Documente. Buc. 1913. XVII. köt. 718. 1., P. P. Panaitescu: Planurile lui loan Câmpineanu. Cluj. 1924. 34 — 37. 1. (lásd: Panaitescu: Câmpineanu). 30 Arató: i. m. 514. 1. 8 Századok 1973/2
