Századok – 1973

Folyóiratszemle - Meier Paul: Friedrich Engels és William Morris 174/I

FOLYÓIRATSZEMLE 175' Mindez azt bizonyítja, hogy Morris ós Engels között ekkor nagyon jó együttműködés alakult ki. Fel kell vetni viszont azt a kérdést, hogy miért nincsen akkor szó Morrisróí Engels levelezésében. Meier ezt azzal magyarázza, hogy Morris rendszeres rutinlátogatásokat tett ekkor Engelsnél, amelyek nem kapcsolódnak jelentősebb akciókhoz, ugyanakkor Morris ballépéseket sem követett el — amiért Engels bírálta volna. Meier megjegyzi, mindez hipotézis, s bízik abban, hogy valamikor dokumentálni is lehet e kapcsolatokat. Arra vonatkozóan, hogy Engels milyen nagy befolyást gyakorolt Morrisra, megjegyzi, hogy ezt a véleményt S. Bünger német és E. P. Thompson angol kutató is osztja. (Bünger Engelsnek az angol munkásmozgalomhoz fűződő kapcsolatairól monográfiát jelentetett meg, s E. P. Thompson írta a legalaposabbnak tekintett Morris-életrajzot.) A kapcsolatok még 1885-ben sem romlottak meg. Lafargue 1885 novemberében írt arról Engelsnek, hogy a Socialiste hasábjain be kívánják mutatni a jelentősebb kül földi szocialistákat, s ezek között említette Morrist is. 1886-ban azonban zavaró jelek mutatkoztak. Morris az anarchisták felé közeledett, s doktrinér eltökéltséggel küzdött a parlamentáris módszerek alkalmazása ellen. Engels ugyan nem sorolta őt sohasem az anarchisták közé, de ekkor „szentimentális szocialistának" nevezte. Meier több kutatóra, forrásra hivatkozva hangsúlyozza, hogy ez az ítélet túl „szigorú", mivel Morris semmiként sem tekinthető szentimentálisnak — de igazat ad Engelsnek abban, hogy Morris antiparlamentarizmusa valóban téves volt. Meier érintőlegesen, s többek között Page Arnot Morris művére támaszkodva megjegyzi, hogy Engels általában túl szigorúan szólt az angol munkásvezetőkről, munkásmozgalomról, mivel a gyors előretörést siettette. A kritikai észrevételeket megtoldotta még azzal is, hogy szerinte Engels a költészet iránt kevésbé lelkesedett, mint Marx. A zavaró mozzanatok ellenére Moris még ugyanebben az évben cikket kért Engelstől folyóirata számára, s rábízta a téma kiválasztását. Engels pedig ugyanebből az időből utal Bax és Morris látogatásaira — de ugyanezekből a levelekből kitűnik, hogy már kevesebbet várt tőlük, mint két évvel korábban. Engels növekvő mértékben sürgette a munkásegység megteremtését, s az értelmiségi botladozók helyett — akikről nem ritkán némi lenézéssel írt — J. Burnstől és a munkásvezetőktől várta a tényleges előrehaladást. A kapcsolatok elhidegülése talán 1887-ben jutott a fagypontra, s ez részben Aveling személyének volt tulajdonítható, akinek személyi gyengéi, sőt menthetetlen hibái fölött Engels Eleanor miatt hajlandó volt elnézni, s a vádaknak nem adott hitelt. Emiatt Bernstein tanulságtétele szerint is többen elfordultak Engelstől. Morrisnak is olyan személyes tapasztalatai voltak Avelingről, amelyek kizárták a vele való együttműködést. Ugyanakkor Laura Lafargue és Morris között fennmaradt a baráti-irodalmi együttműködés. Az 1880-as évek legvégén Morris szakított az anarchistákkal, majd a II. Internacionálé megalakításakor már a marxistáknak nyújtott segítséget. Lafargue ezt, mint az alakuló kongresszus egyik közvetlen szervezője, igénybe is vette, de miként azt Engelshez írott sorai bizonyítják, tisztában volt azzal, hogy Engels fenntartásai Morris-szal szemben nem oszlottak el. Meier ennél a korszaknál is aláhúzza, hogy kettejük kapcsolataira kevés a dokumentum, s nem világos, hogy életük végén milyen volt a viszonyuk. Annyi bizonyos, hogy 1891. és 1892. május 1-én ugyanazon a tribünön álltak, hogy Morris elképzelése a szocialista mozgalom gyakorlati feladatairól módosult, 1894-ben Engels elolvasta Morris és Bax közös írásait, amelyek ezeket az elképzeléseket rögzítették. (La Pensée 1971. ápr. szám, 68—80. I.) J