Századok – 1973

Folyóiratszemle - Heitz Gerhard: A „második jobbágyság” jellegéről 168/I

168 FOI /ÓIRATSZEMI.E bizonyítékainak részletes ismertetése helyett itt csak megállapításai rövid ödszefoglalására van mód. Eszerint 1000 és 1250 között a lakosság növekedésével együtt emelkedtek az élelmiszerárak, ez pedig kedvezett a föld tulajdonosainak. Ennélfogva a manoriális rendszer hanyatlásának nem lehet oka a földbirtokos nemesség pénzügyi helyzetének rosszabbodása. Jobb magyarázat erre az, hogy a bérbeadás egyszerűen jövedelmezőbb művelési és kizsákmányolási formát jelentett. Ez a jelenség egyébként — a szerző megállapítása szerint — még korántsem volt annyira általános a vizsgált területen, inkább csak a legfejlettebb benedekrendi apátságokra és a legnagyobb pénzügyi terhet viselő nagybirtokos uradalmakra volt jellemző. Igen fontosnak találja a szerző a közepes vagyonú földbirtokosok csoportját, mint akik a legjobban hajlottak a pénzgazdálkodás felé, ifjabb leszármazottaik pedig sokszor a városokba kerültek és kereskedőkké lettek. (Habár az utóbbiak korántsem kizárólag belőlük kerültek ki.) így a személyes kapcsolatok fényében is túlzottnak találja a szerző a föld birtokosai és a városi burzsoázia közötti erős ellentétekről általánosan elfogadott nézetet, amelynek anyagi alapja sincs. „Következésképpen az 1000 és 1250 közötti korszakot jellemző nagy gazdasági haladást nem helyes úgy felfogni, mint a nincstelenek által a fennálló rendszer ellenére és rovására elért eredményt. Közelebb járunk az igazsághoz, ha ebben olyan fejlődést látunk, amelyben a még nagyobb gazdagságra törekvő tehetősek vitték az elsődleges szerepet," — írja. Witt eme végső konklúziója azonban — bevezető szavaival ellentétben —• nem cáfolja meg az osztálykonfliktusok szerepét, hanem csupán a földesúri osztály XI—XIII századi válságát tagadja. (The American Historical Review, 1971. 76. évf. 4. (oJct.) szám, 965 — 988. I.) J. O. Gerhard Heitz: A „második jobbágyság" jellegéről A „második jobbágyság" fogalma Engelsnél nagyon széles és átfogó értelmű. Bizonyos területen nem tételezi fel sem egy „első jobbágyság" létezését, sem a jobbágyság jogi fogalmát szűkebb értelemben véve, hanem sokkal inkább a római jog által kifejezett kötöttségeket, amelyeknek megjelenési formái a jobbágyságtól egészen az örökös alattvaló állapotáig (Erbuntertänigkeit) terjednek, és nem ritkán a szabadokat is a terhek és korlátozások olyan tömegével nyomorítják, amely egész szabadságukat illuzórikussá teszi. Fontos azt is leszögezni — állapítja meg a szerző —, hogy Engels meghatározott területhez sem kötötte a „második jobbágyság" megjelensését. Az NDK történészei a „második jobbágysággal" kapcsolatos vizsgálódásának tárgya az NDK területe a kései feudalizmus korában. Ez rendkívül változatos gazdaságitársadalmi struktúrájával metodikailag termékeny kiindulási pontot kínál. Az ún. földesúri rendszer (Grundherrschaft) területén, Thüringiában, Szászföldön és Szász-Anhaltban a paraszti gazdaság van túlsúlyban; a feudális földesúr saját üzemei csak kisebb — kelet felé növekvő — számban találhatók. Az Elbától keletre eső területen viszont, vagyis Mecklenburg, Brandenburg, az egykori Svéd Pomeránia és Lausitz (Luzice) területén egy többé-kevésbé kifejlett majorsági rendszerrel (Gutsherrschaft) találkozunk, amely azonban — ezt hangsúlyozni kell — itt sem kizárólagos formája az agrárszerve-