Századok – 1973

Történeti irodalom - Petrović Nikola: Svetozar Miletić i Narodna stranka (Ism. Arató Endre) 146/I

156 TÖRTÉNETI IRODALOM indirekt módon is erősíteni a cári bürokratagépezet erejét. Ám a kivezető — forradalmi — utat nem észlelték, és mindenfajta „gyakorlati" tevékenységtől valósággal irtóztak. Hosszú éveknek kellett eltelni, amíg Pecserin Herzen levelezője, a korántsem progresszív nézeteket valló Gagarin pedig Csaadajev műveinek külföldi kiadója lett. A Nyugatra távozásban megnyilvánuló ellenállás ki kellett, hogy váltsa a hatóságok megtorlását. Az orosz emigráció létrejöttével párhuzamosan a cári kormány egyre bőkezűbben szubvencionálta titkosrendőreit, akik a helyi hatóságokkal karöltve üldözték, rágalmazták a menekülteket, s rendszeresen küldtek —nem mindig megbízható — értesüléseket Pétervárra. De az ellentábor sem maradt tétlen: s ha az emigránsok kiadványai nem is juthattak el hazájukba, nem becsülhetjük le azoknak a diákoknak, tudósoknak, utazóknak a számát, akik az 1840-es években Párizsban, Drezdában vagy Berlinben megfordulva ismerkedtek a „másik Oroszország" képviselte eszmékkel. Az ismertetett munkából kiderül, hogy az orosz emigráció korántsem volt homogén. Ráadásul ebben az időben olyan emberek is reprezentálhatták —méltatlanul — a cárellenes erőket a Nyugaton, mint a rengeteget publikáló, ám felületes és jellemtelen Ivan Golovin (1816—1890). Sliwowska említi könyvében emberi fogyatékosságait, utal politikai ingadozásaira, de túlbecsüli jelentőségét és írásainak valódi értékét. Nemcsak Bakunyin vagy Herzen — Golovinra nézve lesújtó — emlékezései alapján helyezkedünk a szerzőétől eltérő álláspontra. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Golovin — Pulszky Ferenc levelezésből is kiderül, hogy a magát „Hovra hercegnek" tituláló emigráns a menekültek életét amúgy is megnehezítő és megkeserítő intrikák cselekvő részese volt; ós korántsem tekinthető számottevő politikai tényezőnek. Azt is tudjuk, hogy II. Sándor trónralépését követően „lázadó múltját" megtagadva felajánlotta szolgálatait a cári hatóságoknak. A könyv legértékesebb oldalai az orosz—lengyel forradalmi közeledés első lépéseiről, Ivan Lavrovról, egy elfelejtett orosz emigránsról, s nem utolsó sorban az orosz menekülteknek Alekszander Herzenhez való viszonyáról szólnak. Az apró pontatlanságok — az Országos Széchényi Könyvtárban levő Golovin levél, amelyben Lubomirskiről is szó esik, nem Frantiêek Palackyhoz, hanem Pulszky Ferenchez címzett (148. oldal); Dolgorukij herceg (326. oldal) sohasem szerkesztett „Szovremennyik" című lapot,—nem csökkentik a munka értékét. Sliwowska könyve nemcsak a témakör kutatóinak válhat segítségére: a XIX. századi orosz történelem főbb kérdéseit logikusan, önálló interpretációban világítja meg. KUN MIKLÓS NIKOLA PETROVLC: SVETOZAR MILETIŐ I NARODNA STRANKA (Sremski Karlovci. Istorijski arhiv autonomne pokrajine Vojvodine. I. 1968. H. 1969. I. köt. 710 I., II. köt. 779 1.) SVETOZAR MILETIŐ ÉS A NEMZETI PÁRT Négy kötetre tervezett, ezer dokumentumból álló és egy negyedszázadot felölelő (1860— 1885) értékes forráskiadvány első két kötete fekszik előttünk: ezek az első jelentős szerb liberális párt megalakulására, harcaira és vezető alakjának, a haladó elveket valló Svetozar Miletiének tevékenységére vonatkozó, túlnyomórészt eddig feltáratlan forrásokat tartalmazzák. Az első kötet az 1860 — 1869, a második pedig az 1870 — 1875 közötti esztendők anyagát öleli fel.