Századok – 1973
Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I
129 SZŰCS JEN б DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA lokalizálni. Márpedig elképzelhetetlen, hogy a bolgárok, akik a foglyokat elhurcolták, a sokszáz kilométernyire, a Kárpátmedencében lakó magyarokhoz fordultak volna segítségért, miközben az etelközi magyarok ott helyben voltak. Az Etelköz nyugati határa, mint Dzsajháni alapján tudni lehet, az Alduna volt. Azaz a szóbanforgó „ungrok" a legnagyobb valószínűséggel mégiscsak azok, akiket Kijev is e néven nevezett: ugyanaz a nép, amelyet a mohamedán források m.dz.gh.r néven neveznek az alsó Don és az Alduna közti térségben, s akik magukat a nyelvtörtónetileg kikövetkeztetett magyeri (madzeri) összefoglaló név segítségével foglalták fogalmi egységbe. László Gyula másik ellenvetése, amely ugyancsak a kettős honfoglalás problémájából fakad, társadalomtörténeti aspektusból mond ellent az előbbi értelmezésnek. Eszerint az avarok második hullámával 670 táján a Kárpát-medencébe költözött onogur magyarok jórészt szolgák lettek volna, ők tették volna ki a kora-Árpád-kori szolgaállomány törzsét a későbbiekben. Ha ez így volt 896 körül, így kellett lennie 830 körül is. Elképzelhető-e azonban, hogy a bolgárok szolgarendűek segítségét kérték volna a fellázadt makedón foglyok ellen? Természetesen az opponens sem így képzeli el a 670 körül bejöttek társadalmát. De ha az onogur magyarságot társadalmilag rétegezett képletnek képzeljük el (uralkodó réteg, kíséretelem, kétszázóves etnikai kohézió), felmerül a kérdés, a Bizáncban 950 táján megforduló követek, akik annyi mindenről beszámoltak (így egy elszakadt nóprészről, a szavárdokról is), vajon miért nem tettek említést arról a körülményről, hogy rokonaik már korábban elfoglalták „Turkiát". S mi az oka annak, hogy a magyar hagyományban nem maradt nyoma az onogur-magyarok honfoglalásának ? Ez az érv már az akkori gondolati mechanizmusban is minden bizonynyal nyomósán hatott. Elvitathatatlan ugyanakkor, hangsúlyozta Szűcs Jenő, hogy a kérdéses szolgaréteg mibenléte sok tekintetben nyitott kérdés, amelyre a továbbiakban a régészeti jellegűek kivételével már semmilyen forrás sem adhat megoldást. Ezért is tekint minden történész várakozással a régészet, s különösen éppen László Gyula kutatásaira. Sajnos az embertan sem tud önmagában segítséget nyújtani, mert bár a késő avar-kori népesség embertani tekintetben valóban nem tűnt el, eredményei nem vallathatok az etnikum tekintetében. Teljes mértékben osztja Szűcs Jenő az opponens arra vonatkozó véleményét, hogy Constantinos Porphyregennetos híradása nem vehető szó szerint a besenyő csapás pusztító mértékéről. Egyébként újabban a történészek is hasonlóképpen vélekednek, a éppen e rugalmasabb értelmezés miatt lehet feltételezni: viszonylag nagy számú magyar szolga került be a Kárpát-medencébe a honfoglalás idején. Pontos és metodikai következményeket magában hordozó problémát vetett fel Mályusz Elemér a Léi-monda kapcsán. A maga részéről Szűcs Jenő azt tartja kérdésesnek, hogy vajon minden további nélkül alkalmazható lenne-e például az ófrancia chanson de geste-eк keletkezéséből elvont modell a nagyjából egykorú, de mégis mind a társadalmi, mind az eszmei struktúrát illetően oly különböző magyar (s általában kelet- ós északeurópai) viszonyokra. Nem inkább а VI—VIII. századi nyugat-európai viszonyokkal lenne-e indokoltabb ez az összevetés? Ami a konkrét kérdést, a Léi-monda keletkezését illeti, Szűcs felfogása az volt, hogy kialakulásában még egy régi gondolati mechanizmus — maga a „gentilizmus" — játszott szerepet, amely ez esetben a pogány hitvilágban találta meg az elbukó hős erkölcsi elégtételét. A mondának különböző, egymásra rakódó történeti rétegei sejthetők, így a kürt-motívum valószínűleg Bizáncból származik, s feltehetőleg a XII. században rakódott rá. Egyidejűleg vagy később összekapcsolódhatott egy konkrét tárggyal, kürttel is. A forráskritika felől kiindulva az sejthető, hogy a XI. századi Gesta egy terminus ante quem formájában datálja a mondaalakulásnak a téma szempontjából lényeges motívumát és magvát. Ebből a szempontból Kézai 40. 9 Századok 1973/1
