Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

SZŰCS JENŐ DISSZERTÁCIÓJÁNAK. VITÁJA 127 éppen Moór Elemér mellőzte a forráskritikát és a forráskritikai irodalmat, nem pedig az általa bírált történészek, Németh Gyulától Györffy Györgyig. A „koordináták" kérdésével kapcsolatban tartotta helyénvalónak Szűcs Jenő, hogy válaszoljon opponenseinek a Deér Józseffel folytatott polémiát illetően. Hangsúlyozta, hogy Deér a maga tanulmányait mind tudományos, mind politikai értelemben más koordináták között írta meg. Előbbit Mályusz Elemér, utóbbit inkább László Gyula domborította ki, s észrevételeikkel Szűcs Jenő egyetért. A megíráskor valójában még többé-kevésbé monográfiája első fejezetének tekintette művét, amelynek élére természetesen egy fogalmi és historiográfiai kérdéseket boncoló bevezetés kerül. A bevezető rész kéziratban már jórészt készen is van, ebben foglalkozik Deér munkásságának tudománytörténeti helyével, s így méltatásával is. A megvitatott értekezésbe már csupán a polémia került, ami így önmagában joggal válthatta ki az elhangzott kifogásokat. Mályusz Elemér felvetette, hogy szerkezetileg indokolt-e a munka második részét a Deórrel való vita vázára építeni. Az eljárást azért választotta, mert így a probléma élesebben exponálható, s általa feltehetően az olvasó figyelme is jobban leköthető. A tervezett monográfia elé illesztendő „első fejezet" megalkotásakor azonban feltétlenül függetleníteni fogja e résumé formájában megírandó rész szerkezetét a polémiától. Szűcs Jenő válaszának most következő részében áttért az opponensek által felvetett, de inkább már a konkrét részleteket illető kérdésekre. László Gyula professzor vetette fel a szarvas-monda eredetének kérdését. Miként az opponens is hangsúlyozza, magának az ősiség homályába vesző eredetnek a vizsgálata nem tartozik a témához. A téma küszöbén a mondaalakulásnak csak abban a fázisában jelenik meg ez a kérdés, amikor a ma ismert változat nagyjából kialakult, ez pedig kétségtelenül nélkülöz minden totemisztikus jelleget. Mintegy széljegyzet formájában Szűcs Jenő megemlítette, hogy bár munkájában maga is arra az elterjedt nézetre célzott, miszerint a monda totemisztikus eredetű, ez ellen is szólnak érvek. A magyar név eredetével kapcsolatban Szűcs Jenő kitért arra az újabb magyarázati lehetőségre, amelyet Lötz János tanulmányai vetnek fel (Jakobson Festschrift. NyK. 1963). Interpretációja alapján elképzelhető, hogy a magy-eri eredetileg egy „nép"-féle jelentést hordozó közszó, mindenesetre — erre Lötz már nem tér ki — a vitathatatlanul igen archaikus eredetű hétmagyar is inkább párhuzamba állítható az on-ok, alty-oguz, tokuz-oguz, on-ogur stb. típusú névképződéssel, ahol is köztudomásúan az összetétel első tagja mindig valamilyen számnév, második tagja pedig egy „törzs", „néprész" jelentésű közszó. így talán nincs is szükség a nemzetségi eredetmítosz feltételezésére. Mindez persze nem egyéb mint egy magyarázati lehetőség felvetése. Minthogy felvetődött a hétmagyar kérdés, Szűcs Jenő László Gyula egy másik ellenvetésére válaszolva úgy véli, ebben az esetben is a törökös szervezetű népekre jellemző névképződésről van szó, ahol a hetes szám reális törzsi szervezetre utal, ezért nem szükséges a hetes számot mitikus számként értelmezni. Szűcs Jenő nem osztja László Gyula érvét, hogy ti. Constantinos művének 38. fejezete nem a honfoglalást megelőző időkről beszélne, hanem talán többszáz évvel korábbi időszakról. Indokul filológiai érvekkel igazolva azt hozta fel, hogy az opponens által is kiemelt időrendiség, amely a fejezetekben mutatkozik, éppen ellenkezőleg bizonyít. Természetesen feltétlenül számolni kell azzal, hogy a népalakulatnak a magyarok hét törzse mellett egyéb törzsek vagy törzstöredékek is tagjai voltak. Nincs ok azonban arra Szűcs nézete szerint, hogy a hétmagyar név Constantinos leírásával egybehangzó politikai realitását kétségbe lehessen vonni. A név egyik nagy jelentősége az, hogy lényeges terminus ante quem-Te mutat rá: a magyarságnak a kabarok csatlakozása előtt (legkésőbb 830 körül) nemcsak a törzsszervezete alakult ki, amely az etnikai tradíciók kiegyenlítődósét biztosította, hanem kialakult egy hagyományőrző „Mi"-tudata is,