Századok – 1973

Folyóiratszemle - Donneur André P.: A kétésfeles Internacionálé és a Komintern; az egységfront kísérlete 1295/V–VI

FOI.YÓIK ATSZEMLE 1295 André P. Donneur: A kétésfeles Internacionálé és a Komintern, az egységfront kísérlete A tanulmány szerzője a kétésfeles internaeionáléról önálló monográfiát is megjelentetett. E cikkében hivatkozott az egykori forrásanyagok mellett Mogiljevszkij szovjet történész nemrégiben napvilágot látott feldolgozására. Jelen tanulmányban a kanadai történetíró a kérdéskör korai feldolgozásai közül K. Radek 1921-ben megjelent írását emelte ki, a kétésfeles szociáldemokraták munkái közül pedig 0. Bauer ós Max Adler müveit nevezte meg. Tartalmilag a vitakérdések közül érintette a proletárdiktatúra ós demokrácia különféle megítélését, hangsúlyozva, hogy O. Bauer és Max Adler szintén nem zárkóztak el a proletárdiktatúra alkalmazásától. Donneur ugyanitt hangsúlyozta, hogy a bécsi kétésfelesek milyen nagy szerepet tulajdonítottak a munkástanácsoknak. A kétésfelesek egyik célkitűzése a nemzetközi munkásmozgalom összefogásának biztosítása volt. Donneur megállapítja, hogy a szociáldemokrata pártok jobboldalán, noha formailag ezt az igényt és törekvést nem utasították el, szavakban e jelszavakat elfogadták, tartalmilag mégis minden ilyen lépést elutasítottak. A Komintern részéről 1921-ben már szintén a centristák ellen nyitottak frontot, s arra számítottak, hogy a centrista szervezetek tagságának zöme a szakadások nyomán a Kominternhez fog csatlakozni. Donneur a következőkben hosszan idézte K. Radeknek egy 1921-ben megjelent brosúráját, amely a Komintern ekkori véleményét tükrözte, bírálóan s egyúttal lekicsinylően a kétésfelesekről, akik valamilyen lehetetlen középutat keresnek a forradalmárok és reformisták között. A viták egyik forrása az volt, hogy a kétésfelesek szerint a kommunisták nem vették eléggé figyelembe az egyes országok gazdasági-társadalmi struktúrájának különbözőségét. Radek e brosúrájában már ezekre a vádakra is reflektált, azokat alaptalanoknak minősítette, s utalt arra, hogy általános forradalmi programjuk mellett bizonyos országokban még a keresztény-szocialistákkal is készek az együttműködésre. Mindemellett Radek ekkor, 1921-ben a centrista irányzat „eszmei mérgének" leküzdését tartotta szükségesnek. Donneur ezekután fordulatot lát abban, hogy a Komintern 1922-ben kész volt Berlinbe küldeni megbízottait a három Internacionálé találkozójára. Ami a kétésfeleseket illette, visszautaltak arra, hogy ők mindig sürgették a közös munkásfront megteremtését, hiszen 1921 februárjában Bécsben az alakuló kongresszuson is ezt a jelszót adták ki. Donneur ezekután azt vizsgálja, hogy a Komintern politikájában mikor és miért következett be változás. Radek még 1921-ben is hevesen támadta a centristákat — de 1922-ben irányváltozás törtónt. Donneur egyfelől a Szovjetunió belső gazdasági és politikai nehézségeivel, valamint az 1921 márciusi németországi eseményekkel magyarázza. Itt megemlékezik Kun Béláról is, aki Paul Levivel szemben a hibás s Lenin által is bírált irányvonal egyik fő szorgalmazója volt. Befelé a kivezető utat a Nep elfogadása jelezte, kifelé pedig a „tömegek megnyerése" során a „munkásegység" jelszavát adták ki. Zinovjev magyarázó szavait idézve Donneur megállapította, hogy befelé, a munkásmozgalom keretein belül az egységfront harci éle nem a centristák ellen irányult, hanem a jobboldali szociáldemokrata vezetők ellen. Az egységfrontnak volt még egy fontos feladata: a Szovjetunió elszigeteltségét áttörni, s ennyiben a berlini kezdeményezés kiegészítette a szovjet külpolitika akkori törekvéseit, a hágai, génuai konferencián való részvételt. Donneur felidézi a berlini tárgyalásokat, megvilágítja, milyen ideiglenes közös megállapodásra jutottak (többek között közös tüntetések szervezésére a genfi tárgyalások idejére, a közös május 1-i ünnepségek megrendezésére, valamint az orosz forradalom támogatására), másfelől a szociáldemokraták milyen következtetéseket támasztottak