Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

123 SZŰCS JEN б DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA ség folyamatosságát, s a régészet éppen László Gyula kezdeményezésére bizonyságot tesz amellett, hogy a fennmaradás tömeges volt. A kettős honfoglalás elméletének kifejtésekor, mint az opponens jelezte, majd részletesebben ki kívánja dolgozni a tételt, mely szerint az Árpád-kori szolganépek túlnyomóan magyar volta annyit jelent, hogy ez a réteg az itt talált legyőzött, csatlakozott korai magyarságot, a kései avarkorban betelepedetteket képviseli. Két újabb felismerését fűzte hozzá még a szolga-kérdéshez. Először kifejtette, hogy a magyar nyelv keresztény szókincsének szláv rétege csakis a nyugati térítés előtt, a IX. században (talán részben már a VIII.-ban) kerülhetett be hazánk területén a magyar nyelvbe, az itt élő onogur magyarok nyelvébe. Ezután arról szólt, hogy a magyar nyelvnek az államra, közigazgatásra vonatkozó szavai is a nyugati hatás előttről keltezhetők, legalábbis jelentős részükben. Véleményének e szakaszát azzal a megjegyzéssel zárta le, hogy e kérdések azért nem kaphattak Szűcs Jenő értekezésében hangot, mert a munka lezárása után, többek közt éppen ebben az opponensi véleményben kerültek először megfogalmazásra. Deér harmadik tótele Constantinos Porphyrogennetosra támaszkodva azt állítja, hogy Etelköz, legfeljebb' Levédia előtt nem volt magyar nép, hanem csupán külső körülmények által összesodort, különböző fajú népek halmaza. Az abszolút fejedelemség ós a besenyő vereség szervezte volna a magyar törzseket néppé. Az opponens magáévá teszi Szűcs feleletét, amely mindenben cáfolja Deér tételét. Széles alapon tárgyalja az értekezés Constantinos adatainak összekeveredését főként a kangár-szavárd háború kapcsán, amihez az opponens a közelmúltban tett észrevételeket. Felvetette ui., hogy a türkök hét törzséről szóló rész (Constantinos művében a 38. fejezet) múlt időben van és szemmel láthatóan egy időrendbe szedett folyamatos elbeszélés része, amely megelőzi a kazárok és levédi históriáját. Szó sem lehet tehát arról, hogy közvetlenül a honfoglalást megelőző időkről beszélne, inkább talán többszáz évvel ezelőttre emlékezik. Rámutatott Szűcs érvelésének egyik lappangó ellentétére, amelynek felfedése azonban véleménye szerint éppen az értekezés állításának igazolását segíti elő. A köznépi sőt kifejezetten szolgaállapotú magyar elem viszonylag nagy számú kellett, hogy legyen — ez Szűcs Jenő idevágó megállapításainak rövid összefoglalása, amelyhez még hozzá kell fűzni, hogy a magyar elem az új hazában talált lakosság sűrűbbgyérebb csoportjait a fokozatosan kialakuló közös élet- és településforma körülményei között nyelvileg magához idomította. Az opponens felveti, honnan származik a hatalmas szolgaréteg, hiszen történészeink általánosnak mondható felfogása szerint a honfoglalást a besenyő támadásból megmenekült seregek hajtották végre, amelyeknek otthoni telepei és házanépe, így szolgái is, elpusztultak. Az ellentmondás az imént kifejtett elmélettel, miszerint a magyar szolganépet a honfoglalók második hulláma már itt találta, feloldható. A kérdés nem ilyen egyszerű. Valójában a magyarok etelközi veszteségeit nem lehet valami nagyra becsülni — ezt már Pauler is megállapította. A feltárt honfoglaláskori magyar temetők leletanyaga egyetlen kivételtől eltekintve férfiak és nők nagyjából egyforma arányát mutatja. Constantinos tudósítása tehát pontatlan, erősen eltúlozza a katasztrófa méreteit. Az opponens gondolatmenetének következő láncszeme, hogy e honfoglaló magyarok temetői csekély létszámának, egyrészt köznépi temetőinkhez, másrészt a későavarkori magyarság néha ezer sírt is megközelítő temetőihez képest. A korai onogur honfoglalás elmélete következtében azonban nem szükséges a IX. századra vonatkozó onogur adatokat az etelközi türkök előretöréseként magyarázni, kézenfekvőbb ezeket a Kárpát-medencei onogur magyarságra vonatkoztatni. A „hétmagyar" kifejezés elemzéséhez az opponens azt a rövid megjegyzést fűzte, hogy már Szűcs értekezésének megírása után törzseink és krónikáink hetes számait mitológiai számként magyarázta. Régebben vetette viszont fel: a „Kürt" törzsnév talán nem hótorlaszt jelentett volna, hanem azonos ,kürt' szavunkkal, s a kürt Lehel méltó-