Századok – 1973

Történeti irodalom - Niederhauser Emil: A forrongó félsziget (Ism. Sey István) 1274/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1275' számít arra, hogy a hazai olvasó most vesz először a kezébe a Balkán egészére vonatkozó népszerűsítő tudományos munkát. Igyekszik megkönnyíteni a tájékozódást azáltal, hogy egy bevezető jellegű részben bemutatja a török birodalom kialakulását, gazdasági, társadalmi szervezetét, „Európa beteg emberévé" válását. Miután jó néhány, a későbbi megértést nagymértékben elősegítő fogalmat tisztáz, tér csak át a könyv tényleges anyagának ismertetésére. A XIX. század kezdetén a Balkán gazdasági, valamint politikai-kulturális életében két olyan feltartóztathatatlan folyamat indul útjára, amely még a század vége előtt összeroppantja a félévezredes török uralmat. Az egyik a hagyományos birtokrendszer bomlása (a csiftlik birtok elterjedése), a másik a szinte mindent magával ragadó nemzeti öntudatra ébredés, amely bizonyos polgári elemek (kereskedők, hajótulajdonosok) gazdasági megerősödésével áll szoros kapcsolatban. A balkáni népek nemzeti öneszmélése rendkívül szélesen hömpölygő folyam, amelynek teljes mélységű feltárására a szerző nem vállalkozhatott, ezért nagyon helyesen csak a fő sodrási irány felvázolására szorítkozik. A XIX. század elején a hajdani dicsőség érzése ad erőt és bátorságot a szerbeknek és a görögöknek egyaránt a török félhold elleni harc megkezdésére, egyben lehetőséget ós lelkesítő példát mutatva a többi nemzetnek is a felszabadulásra. E két nép harcának differenciált elemzése lehetővé teszi a szerző számára, hogy már a mozgalmak kezdeti szakaszában kimutassa a bennük rejlő progresszív és regresszív vonásokat és megfogalmazza a későbbiekre is érvényes tételét: „Az első két balkáni monarchia születésénél máris jelen van a felszabadítás nemes gondolata mellett a hódító szándék" (45. 1.). A függetlenségi küzdelmek bemutatását azáltal is teljesebbé teszi, hogy részletesen elemzi a nagyhatalmak álláspontját minden egyes számottevő kérdésben, egyben bizonyítva, hogy a mozgalmak sorsa nagyon sokszor a nagyhatalmak politikájának függvénye volt. A következő fejezetben Niederhauser Emil kiterjeszti vizsgálódását a Balkán peremvidékén élő, de a Habsburg-birodalomhoz tartozó délszlávokra (a szerbeken kívül szlovének, horvátok). Ezek, valamint a románok mozgalmának bemutatása közvetlenül is szükségessé teszi a magyar nemesség nemzeti kérdéssel kapcsolatos politikájának elemzését és kritikáját. A szerző kellő tárgyilagossággal mérlegeli a nemzetiségiek pesti forradalmat üdvözlő, azt magukénak érző őszinte nyilatkozatait éppen úgy, mint a későbbiekben ellenséges, összecsapásokra vezető magatartását. Az 1848. évi európai forradalmak a tulajdonképpeni török birodalmat ugyan érintetlenül hagyják, de néhány szultán felismerve a történelmi szükségszerűséget, reformokkal kísérletezik. A tüneti kezelés azonban nem bizonyul hatásosnak, mert a 60-as évek elejétől a bolgárok, majd valamivel később az albánok is (Prizreni Liga 1878) megindítják függetlenségi mozgalmukat. A berlini kongresszus (1878) négy önálló (Görögország, Románia, Szerbia, Montenegró) ós két viszonylag széleskörű autonómiával rendelkező állam (Bulgária, Kelet-Rumélia) létét ismeri el. Olyan kis államok jönnek létre, amelyek politikai határai távolról sem esnek egybe az etnikai határokkal. A szomszéd ország területén élő nemzeti kisebbség felszabadítása kivétel nélkül minden országban nemzeti üggyé válik. Az ideológiai alapot a század elején létrejövő nagy állameszmékben találják meg (Ilja Garasanin nagyszerb állam, Ljudovit Gaj horvát vezetésű illír-állam, a görögöknél a Nagy Eszme stb.). Az új államok megfelelő gazdasági alap hiányában kölcsönöket vesznek fel a nagyhatalmaktól, mindenekelőtt a Monarchiától és Németországtól, hogy tervüket megvalósíthassák. Az erők első összeméréseként elemzi Niederhauser Emil az első és második Balkánháborút, amelynek egyetlen pozitívuma, hogy végleg megszünteti a gyűlölt török fennhatóság utolsó maradványait is. A háború — semmit meg nem oldó jellegéből követke-