Századok – 1973

Történeti irodalom - Xenopol A. D.: Studii privatoare la viaţa şi opera sa (Ism. Bogyirka Emil) 1263/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM' 1263 nesznek is igen jelentős, de a felvilágosodás korának cseh történetírását mégis ő képvi­seli a legmagasabb színvonalon. Palacky központi szerepe pedig bármilyen szempontú cseh történetírás történetében még a cseh fejlődéssel csak kevéssé ismerős történész szá­mára is evidens. Ez is mutatja, hogy Kutnar kiegyensúlyozottan tárgyalja témáját, valóban a fontos személyeket emeli ki. Ugyanakkor ment minden elfogultságtól, csehor­szági német történetírók tudományos rangját elismeri még akkor is, ha hozzáteszi, hogy a cseh néppel szemben elfogult álláspontot képviseltek. A magyar olvasó számára önkéntelenül adódik, hogy összevesse a cseh történet­írás fejlődését a magyarral, és megtalálja a gyakori egyezéseket, hogy csak Gelasius Dobner és Katona meg Pray összevetésére utaljunk. Vitathatónak tartjuk viszont azt, amit Kutnar mond, amikor Thuróczit az első fejezetben tárgyalja, a lengyel Dlugoszt viszont a humanizmus európai áttekintésében. Holott nyilvánvaló a párhuzam kettejük tevékenységében, mindketten egyaránt középkori krónika és humanista történeti mű határán írnak, ós nehéz volna kiméricskélni, hogy Dlugosz mégis valamivel közelebb áll a humanizmushoz, Thuróczi pedig a középkorhoz. Ez azonban igencsak jelentéktelen kérdés az összefoglaló munka egészéhez képest. Ha vannak is egyes vonatkozásokban hiányérzeteink, egészében azt mondhatjuk, hogy Kutnar igen hasznos összefoglalást készített, nemcsak egyetemi hallgatókat tud tájékoz­tatni. Örömmel látnánk mielőbb a II. kötet megjelenését. Niedebhauser Emil j A. D. XENOPOL. STUDII PRIVITOARE LA VIAfA OPERA SA (Bacureçti, Editura Academiei Republicii Socialiste Románia. 1972. 443 1.) [ TANULMÁNYOK A. D. XENOPOL ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL \ A tanulmánygyűjtemény a Iasi-i A. D. Xenopol Történeti és Régészeti Intézet f gondozásában jelent meg, abból az alkalomból, hogy 1970-ben volt a román történetfi­lozófus halálának ötvenedik évfordulója, i A kötet közel 40 tanulmányt tartalmaz. Ezek az írások azokkal a történeti, köz­gazdasági, filozófiai, pedagógiai, irodalmi és nyelvészeti részkérdésekkel foglalkoznak, amelyekről Xenopol hol alaposabban, hol érintőlegesen véleményt alkotott. A ná­lunk elsősorban történész körökben ismert román tudós a múlt század utolsó és a 1 század első két évtizedében fejtette ki tevékenységét. Fő műve a Románok története a traianusi Dáciában. Erről Hunfalvy Pál még a múlt század végén írt ismertetést. Ez a mű, a korábbi összefoglaló munkákhoz viszonyítva, már erősebb kritikai szellemben ké­szült és egy sor okozati összefüggést találunk benne. A tanulmányok első csoportja e mű alapján mutatja be, miként látta a román történész, egyetemi tanár a román nép tör­ténetének fontosabb korszakait. Az egyik tanulmány ismerteti Xenopol egyik tételét, amely szerint a román történészek által ma is hangsúlyozott kontinuitásnak az alapja a dák lakosságnak mezőgazdasággal való foglalkozása. Xenopol elutasította Dácia teljes ki­ürítését a római légiók 271-es kivonása után. Szerinte nem a lakosság nemzeti hovátar­tozása határozta meg a római provincia lakosságának ottmaradását vagy elmenekü­lósét, hanem a gazdasági helyzet. Egyszerűsítve: a gazdagok, akiknek földtulajdonjogát csak az állam biztosíthatta, a római birodalom védettebb területeire vándoroltak, a provincia szegényei földhöz voltak kötve, tehát nem vándorolhattak el.

Next

/
Thumbnails
Contents