Századok – 1973

Vita - „Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945–1947” Beszámoló Balogh Sándor doktori disszertációjának vitájáról (Izsák Lajos) 1223/V–VI

1234 BALOGH SÁNDOll DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL leglényegesebb és sajátos kulcsát. A szerző a dolgozat megírásához szinte valamennyi hazai fellelhető levéltári anyagot és forrást felhasznált, a kutatás és a feldolgozás módszeré­ben vitathatatlanul a marxizmus —leninizmus álláspontján van. Kritikai észrevételeit fejezetenként tette meg az opponens. Az első fejezettel kap­csolatban felvetette, hogy a pártok belső kérdéseit tárgyalva, meggondolásra érdemes lenne az SzDP-n belüli különböző csoportok még differenciáltabb vizsgálata 1945-ben. Volt-e ebben az időszakban centrum a párton belül? Ha igen, akkor Kéthly Annát és szűkebb körét ekkor ide lehet-e számítani? Másrészt érdemes felfigyelni az SzDP-n belül bizonyos radikális csoportra, amely egy ideig Bán Antal mögé sorakozott fel. A PDP-t illetően megjegyezte, hogy a vele kapcsolatban folytatott MKP-taktikát határozottabb bírálat illetné, mivel az M KP hosszú ideig nem vette észre, hogy nem a PDP a magyar imperia­lista burzsoázia pártja. A második fejezethez kiegészítésként a következőket fűzte: a választások megtar­tása következtében (amelyre az MKP túlzottan törekedett), tulajdonképpen az Ideiglenes Nemzetgyűlésben meglevő baloldali túlsúly kihasználatlan maradt. Az 1945 őszére kiala­kult erőviszonyok hatása alatt nem a kormány vált, az Ideiglenes Nemzetgyűlés összetéte­lének megfelelően, baloldali túlsúlyúvá, hanem szinte fordítottan, az új nemzetgyűlésben a jobboldal erősödött fel. A nemzetgyűlés összetétele így jobboldalibb volt, mint maga az általa megválasztott Tildy-kormány. Az országgyűlési választásokkal kapcsolatos — sokat vitatott — közös lista kérdésé­nek kapcsán megjegyezte, hogy ezt a listát a Kisgazdapárt és a SzEB elnöke szorgalmazta. Az MKP egyetértett ugyan a közös listával, de annak megvalósítását nem minden áron akarta. A pártok közötti tárgyalások során az MKP-nak 14%-os részesedést ajánlottak fel a mandátumok elosztásánál. Az MKP azonban a tárgyalásokon 18%-os részesedést kért, s miután erre nem nyílt lehetőség, tovább már nem volt érdekelt a közös lista létre­hozásában. A harmadik fejezetben tárgyalt kisgazdapárti „arányosítási" törekvésekkel kap­csolatban Korom Mihály felvetette: igen kevés összesített adatot kap az olvasó arra vonatkozóan, hogy milyen volt a középszintű és helyi államhatalmi szervek (főispáni, alispáni, polgármesteri állások stb.) és a vezető rendőrségi posztok elosztása. Kiegészítés­ként több adatot sorolt fel ezzel összefüggésben. A következő fejezetet illetően a békeelőkószítés történetével kapcsolatban tett észrevételt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a román bókeelőkészítő munkával össze­hasonlítva határozottan meg kell állapítanunk: a, magyar békeelőkészítés — elsősorban külföldön — a románokénál lényegesen gyengébb és elkésettebb volt. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért ítéltetett meg Magyarország az idehaza vártnál lényegesen negatívabban a párizsi béketárgyaláson, az opponens kifejtette, hogy hazánkban a Füg­getlenségi Front jobbszárnya illúziókat kergető propagandája következtében irreálisan felkorbácsolták a várakozást. Ebből következett azután az, hogy a békeszerződés meg­kötése után a „rossz" békeszerződésért bűnbakot kellett keresni, ami az ezután kialakuló „fasiszta nemzet" és egyéb, eltúlzott, önmarcangoló álláspontok kialakításában jutott kifejezésre. Holott Magyarország szerepének a megítélése 1945-ben még sem külpolitikai, sem belpolitikai szinten nem mutatott lényegesebb eltérést a fasiszta koalícióból átálló, az antifasiszta harcban ugyanolyan mértékben (pl. Olaszország), vagy még kisebb mérték­ben (pl. Finnország) résztvevő országokétól. Az antifasiszta háborúban való részvétel mórtéke csak Magyarország és Románia viszonylatában jelentett negatívumot Magyar­ország számára. A fegyverszüneti egyezmény, a diplomáciai elismerés és a jóvátételi kötelezettség területén hazánk megítélése még 1945-ben nem tért el, nemcsak az előbbiek, hanem Románia és Bulgária megítélésétől sem. Az V. fejezettel kapcsolatban Korom Mihály annak a jelenségnek a vizsgálatát

Next

/
Thumbnails
Contents