Századok – 1973
Közlemények - Tardy Lajos: Verancsics Antal sztambuli követjelentései Grúziáról (1553-1557, 1567-1568) 91/I
"104 TARDY LAJOS tikai érzékkel — már 1554-ben szenvedélyesen akadályozták a török—perzsa békepróbálkozásokat, hogy az 1555. évi amasziai békét a grúz államok nem vették és nem vehették tudomásul, és nyomban elkeseredett harcot indítottak az őket felszámolni akaró két iszlám nagyhatalom ellen. Ez az 1555. évi szerződés egy időre békét teremtett Törökország és Perzsia között. Az egymást engesztelhetetlenül gyűlölő oszmánok és szefevidák abban az egyben tökéletesen egyetértettek, hogy a közöttük elterülő keresztény grúz államok fölötti uralmukat minden áron megalapozzák és bebiztosítsák. Kartli, Kaheti és Szamche-Szaatabago e szerződés értelmében Iránnak jutott, míg Imereti, Guria és Odisi oszmán kézre került. Az amasziai béke létrejöttét követő hónapok gri'iz ellenállási mozgalmainak kibontakozásáról Verancsics előbb ismertetett jelentései csak villanásszerűen tájékoztatnak; sokkal többet tudtunk volna meg 1556. évi követjelentéseiből, ezek azonban — mint arról fentebb már említés történt - csaknem teljesen elvesztek. Egy-egy esemény kapcsán már korábbi magyar követek — Laski, Andronicus Tranquillus — is epizódszerüen megemlékeztek a grúziai viszonyokról. De tudomásunk szerint Verancsics Antal volt az első magyar államférfi és történész, akinek tollából Grúziával foglalkozó anyag maradt reánk. Ezirányú ismeretei legalábbis egyenrangúak kora francia és velencei diplomatáinak tudásanyagával. Mondataiból félreérthetetlenül kicseng, hogy Grúziáról, a grúzokról nem a szultáni székvárosban hallott először, nem ott találkozott első ízben e nemzet fiaival, hanem már korábban. Azt ugyan bizonyosra vehetjük, hogy Grúzia területén nem járt, de amikor Szulejmán császár főhadiszállásán időzött, hosszabb időt töltött Amasziában és környékén — tehát olyan vidéken, amely a korábban Grúziához tartozott, grúzoklakta Lazisztán szomszédságában terül el. Itt nyilvánvalóan megismerkedett grúzokkal, mingrélekkel és kitűnő értesüléseket szerezhetett be róluk. Ennek semmiben sem mond ellent az a tény, hogy még második sztambuli tartózkodása alatt sem ismerte ki magát teljesen az egyes grúz államok viszonyaiban — legalább is erre kell következtetni a szabatosabb megjelölések, megkülönböztetések hiányából. Mint humanista, jól ismerte azokat az ókori szerzőket, akik részletesen leírták a kaukázusontúli országokat; gyakran hivatkozik Strabo-ra, de nem kétséges, hogy Ammianus Marcellinus és mások műveit is forgatta. Klasszikus olvasmányainak hatását tükrözi, hogy ismeri az egyes grúz országrészek, folyók, hegységek antik elnevezéseit. Sohasem leplezi elégedettségét, amikor arról tudósíthat, hogy a grúzok egyedül, vagy a perzsákkal karöltve harcolnak a török ellen, minthogy tudva tudja, hogy mindez Magyarország érdekét is szolgálja, és a grúzokban ilyenformán Magyarország szövetségeseit köszöntheti. Mint már említettük, Verancsics humanista volt. Saját írásművein, egész életstílusán, történetírói és költői munkáin túlmenően ezt bizonyítja az a tény is, hogy kora legjelesebb humanistái méltatták személyes barátságukra.6 0 A korábbi magyarországi humanisták ugyan nem kerültek soha olyan viszonylag közvetlen kapcsolatba Grúziával, mint ő, de már csaknem száz évvel előtte, Corvin Mátyás uralkodása alatt elődje, Vitéz János esztergomi érsek szintén a magyar—grúz szövetségről levelezett Aeneas Sylvius riccolominivel, a későbbi II. Pius pápával; ez a pápa volt az, aki később a grúz uralkodók követeivel egy nagy európai-ázsiai koalíciót akart megszervezni a török visszaszorítása érdekében.61 Ennek fényében még jobban megértjük, hogy miért emeli fel hangját Verancsics, amikor arról írhat, hogy a perzsákkal együtt küzdő grúzok 60 Ld. az 1. sz. jegyzetet. 61 Tardy L.: Relations entre la Hongrie et la Géorgie aux XIIIe—XVIIIe siècles. Bedi Kartlisa, 1968, 124. 1.
