Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA. 1085 Géza felszólalásával hangsúlyozta, hogy a magyar nép fejlődésének, a hazafiság problémájának újra meg újra történő megvizsgálása valóban nem árt — bár nem elsősorban a pszichológia eszközeivel —, de e súlyos problémák megoldását nehezítik azok, akik végletes módon tárgyalják őket olyan történelmi szituációban, amikor megnyílt az objektív lehetősége annak, hogy „népünk történelmének egy sok évszázados, tragikus, súlyos terhekkel tragikussá vált korszakát bezárja és elinduljon, emelkedjék. Azt hiszem a múlt problémáit sem lehet megközelíteni enélkül, ennek a figyelembevétele nélkül." A Dózsa-évforduló megünneplésével kapcsolatban utalt több, az évforduló jelentőségét kellően méltató szempontra, s egyéb rendezvényekre, amelyek „a maguk egészében teljesen egyértelművé tették a magyar közvélemény előtt, hogy a szocialista Magyarország vállalja 1614 örökségét". Román Jánosnak válaszolva egyetértését hangoztatta azon kérdésekben, hogy a forrásanyagok megmentésének és hasznosításának ügye mennyire igényelné a közvélemónyformálást; a tudatformálásban nem mondhatunk le soha az emberközelségről. Ugyanakkor kifejtette, hogy Román János álláspontja nem létező távolságot tételez fel Budapest és a vidék, a vezetés és a nép között. A tudatban levő súlyos, megoldásra váró problémák viszont a mi egész tudatformáló és közművelő politikánk feladatához tartozó problémák. Az elnöklő Pamlényi Ervin zárszavában a vitát egy beszélgetéssorozat kezdetének tekintette, amelynek jó szolgálatot tett a sok kérdésre figyelmet felhívó referátum. Ilyen megvitatandó problémaként jelezte, hogy vajon a sajtónak milyen helye van a tömegkommunikáció egész mai rendszerében. Beszélni kellene arról is: milyen történeti-politikai oka van annak, hogy a szép hagyományokkal rendelkező nagy magyar történeti publicisztika ma megszürkült. Törekednünk kellene a fiatal történészek bevonására az újságoknál való munkába. Új formákat és lehetőségeket kellene keresni, hogy a történeti publicisztikának politikai-tudományos funkciója minél jobban érvényesüljön. Beszélhetnénk a tudományos hipotézisek ismertetésének módjáról, s arról, hogy a kuriózumokat tartalmazó külföldi lapokból lefordított cikkek bizonyos lapokban hogyan szorítják ki a színvonalasabb, más jellegű publicisztikát. Perjés Gézának válaszolva rámutatott arra, hogy Für Lajosnak joga és lehetősége van a kritikára válaszolni, s ehhez, a mai sajtóviszonyaink között, a mi folyóiratirodalmunkban megtalálhatja a megfelelő helyet. * A vándorgyűlés 1973. július 4-én délután Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért c. könyve alapján a „Történeti irodalom és népszerűsítés" című témát vitatta meg-Kosáry Domokos vitavezetői megnyitójában hangsúlyozta, hogy e vitaülés keretében nemcsak a Requiem közelebbi témáiról van szó, bár nyilván lesznek, akik a könyv jó vagy rossz oldalait vetik össze; fenntartásaikat eredményesen meg tudjuk beszélni. De magáról a műfajról is szó van, ami talán még fontosabb, mint a konkrét téma. Tehát a vita kiszélesítésére kell törekednünk társadalmi ós történeti tudatunk helyes irányú erősítése szempontjából, mert nem az a leglényegesebb, hogy az esemény mikor történt, hanem az, hogy hogyan fogják meg, hogyan dolgozzák fel. Erényi Tibor kandidátus, a Párttörténeti Intézet osztályvezetője vitaindító bevezetőjében műfaji kérdésekről szólva a történelmi irodalom alapvető ismérvének azt tekintette, hogy a szerző valóságos történelmi anyagot használjon fel és művében ez a valóságos történelmi anyag központi helyet foglaljon el, ne legyen járulékos jellegű. A népszerűsítésre használt meghatározás tartalmilag homályos, a gyakorlatban indokolatlan szembeállításokra vezethet, s ezért sokkal indokoltabb az ismeretterjesztés megjelölés, az ismeretterjesztés fogalma. Nemeskürty munkáiról szólva a vitaindító hangsúlyozta a kezdeményezést, a szerző úttörő jellegű tevékenységét. A munka műfaji meghatározásával kapcsolatban úgy látta, hogy a történelmi esszé egy sajátos formájáról van szó, ami bizonyos fokig közelítés a monografikus és dokumentációs jellegű műfajok felé. Történetírásunk nehezen oldódó műfaji szürkeségét figyelembe véve, Erényi Tibor ezt a műfaji újítást jelentős eredménynek tartotta, s nem utolsó sorban a könyv népszerűsége egyik forrásának. Mint hangsúlyozta: „ez a nehezen meghatározható műfaj lehetőséget ad az események komplexebb ábrázolására, olyan pszichológiai, irodalmi, tömegpszichológiai és egyéb szempontok figyelembevételére, amelyre a hagyományos értekező próza aligha képes". A műfaj erényeinek méltatása nem választható el az érdemi-tartami problémáktól. Erényi Tibor e vonatkozásban hangsúlyozta, hogy csak akkor tarthatjuk elfogadhatónak ezt a műfajt, „ha az érdemi mondanivaló marxista eszmeiségű, történettudományunk kiérlelt eredményein, vagy új és megbízható tudományos eredményeken alapul. Ebben a vonatkozásban — tehát tartalmi vonatkozásban — adódnak bizonyos problémák." A mű széles perspektívájú korképet ad, s ezért méginkább kitűnnek bizonyos egyoldalúságok.