Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1064 KRÓNIKA Az a tevékenység azonban, amit általában tudományterjesztésnek, népszerűsítésnek, vagy művészi megfogalmazású, történelmi tárgyú alkotásnak nevezünk, mind módszerében, mind alapvető felfogásában, funkciójának értelmezésében sokféle. Ezért újfent hangsúlyozni szükséges, hogy a tudomány müvelése és a tudomány eredményeinek terjesztése valójában ugyanannak a társadalmi tevékenységnek bizonyos mértékéig különböző, de egymással szorosan összefüggő, elválaszthatatlan, egymástól pontosan el sem határolható és egymással szüntelenül kölcsönhatásban levő oldala. Az olyan tudományos felismerés, amely nem válik közkinccsé, — céltalan és értelmetlen; az olyan ismeretterjesztés, amely nem támaszkodik a tudomány szüntelen haladására, — nem érheti el célját. Persze a szellemi tevékenység terén egyre bővülő munkamegosztás, a mind nagyobb mérvű specializálódás nem teszi lehetővé a tudományos alkotómunka és az ismeretterjesztés ideális mérvű szinkronját. De az bizonyos hogy miképpen a kutató nem szakadhat el arisztokratikus módon attól a közegtől, amelynek számára és amelynek megbízásából dolgozik; az alkotó művész vagy az ismeretterjesztő sem szakadhat el anyagának forrásától, a kutató tudománytól. A szoros kapcsolatot, az alkotó együttműködést maga a tudomány érdeke és a társadalom érdeke követeli meg. A népszerűsítő munka jellegére, tudományos értékére és funkciójára vonatkozólag azonban ki kell alakítani az egúséges felfogást,mert ennek hiányában egyes esetekben a tevékenység társadalmi hasznosságát kockáztatnánk. Abból kell kiindulnunk, hogy tudományos ismeretek terjesztéséről van szó, s a hangsúly a tudományosságon éppen olyan mértékben van, mint a terjesztésen. Az ismeretterjesztő előadás, írásmű, művészi alkotás stb. nem tudományos értékében, csak közérthetőségében, stílusában, oldottabb, formájában, pedagógiai és — mondhatjuk — művészi ábrázoló módszereiben különbözik a szaktudományos produkcióktól, amelyek az új ismereteket elsődlegesen bocsátják közre. Nem minőségileg értékrendbeli különbség van a két dolog között, hanem elsősorban műfaji. A tudomány egyszer megjelenik részletesebb, formanyelvét, apparátusát, terjedelmét, feldolgozásának módját tekintve tömörebb, sajátos rendben a szakemberek s az iránta különösen érdeklődők számára. A történettudomány azután megjelenik a szélesebb közönség számára oldottabb, szemléletesebb érdekfeszítőbb formában, a legkülönbözőbb műfajokban és a tömegkommunikáció különböző eszközein keresztül. Ettől még önmagában, szükségszerűen nem veszít — vagy nem veszíthet — tudományos igazságából, színvonalából, nem válik a szó rossz értelmében „népszerűvé". Csak akkor válik azzá, ha enged a valóságból valamiféle rosszul értelmezett népszerűsítés kedvéért. Ha színvonalasan népszerűsít, bármilyen műfaji keretben is teszi, akkor a tudományos értéke nem csökken, tömeges eszmei hatása azonban meghatványozódhat. A népszerűsítés tehát nem vulgarizálhatja a tudományt. A társadalmi-történelmi jelenségek mindig bonyolultak. Az ismeretterjesztés nem könnyű feladata többek között éppen az, hogy a bonyolult történelmi válóságot a szélesebb közönség, vagy ifjúságunk számára érthető mdon, de leegyszerűsítés nélkül adja elő. Ha az ismeretterjesztés, vagy valamely alkotás a közérthetőség ürügyén árnyaltságától, eszmei mondapivalójától fosztja meg a történelmet — nagyon könnyen, akaratlanul is — történelemhamisításba csúszik át. Nem tekinthető véletlennek tehát, hogy a Magyar Történelmi Társulat 1972 tavaszán megtartott közgyűlésének egúik központi témája: a történészmunka társadalmi, szocialista tudatformáló hatékonyságának növelése érdekében megoldandó feladatok voltak. Megállapította a közgyűlés, hogy fő feladataink közé tartozik tudományágunk műfaji gazdagítása, sokoldalúbbá, korszerűbbé tételéért folytatott szívós munka és ,,a legszélesebb tömegekhez fordulás működési-tevékenységi megújulása . . ." Hangsúlyozta, „hogy ha el akarunk jutni a széles közvéleményhez . . . nekünk is meg kell találnunk az utat a napilapokhoz, folyóiratokhoz, a televízióhoz és rádióhoz", szoros kapcsolatot kell létrehoznunk azokkal az alkotókkal, akik művészetükkel aktívan közreműködnek népünk világszemléletének formálásában. Ezért nagyon időszerűnek és halaszthatatlannak tűnt előttünk, hogy együtt vizsgáljuk a