Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1062 KRÓNIKA utóbbi vándorgyűlésünk pedig Keszthelyen ugyanezt a kérdést még szélesebben vetette jel: korunk embere történelmi műveltségének és érdeklődésének a kérdéskomplexumát elemezte. Nem kisebb feladatra vállalkozott ez a mostani vitaülés, mint a korszerű történelmi műveltség összetevőinek meghatározására, azoknak a tényezőknek a keresésére, amelyeket korunk embere személyiségstruktúrájában a történelem alakít ki. Természetszerűen a MIT kérdése mellett egyre inkább szükségszerűen felvetődik a HOGY AN kérdése is. Egyre világosabbá válik, hogy e két kérdés szorosan összefügg egymással. Ha eleget akarunk tenni annak a feladatnak, hogy a történelemkutatás eredményei betöltsék hivatásukat a köztudat formálásában, akkor nem elég azt vizsgálnunk, hogy korunk emberének műveltségében milyen szerepet tölt be a „történelmi elem", hogyan kell érteni a történelmi műveltséget rohanó korunk új, s örökké újuló körülményei között, hanem ezzel együtt bonckés alá kell vennünk azt a kérdést is, hogy milyen módon fogadják be a történelmi műveltséget, milyen eszközökkel válik a történelem tudatformáló erővé. Ha tehát csak a MIT kérdését vitatjuk, akkor — bár önmagában értékes teóriákhoz juthatunk, de — semmi biztosítékunk sincs arra, hogy az elmélet átáramlik a gyakorlatba, s a gyakorlat megtermékenyíti az elméletet. A HOGYAN kérdését pedig célszerűtlen lenne a tartalmi tényezők nélkül vizsgálni, ez csupán üres műfaji elmélkedésre szűkülne. Közismert, hogy a társadalmi tudat igen sokrétű, számtalan összetevőből alakul ki. Egyik igen fontos, sok tekintetben meghatározó jelentőségű alkotórésze a történelmi tudat. Ezt annál is inkább hangsúlyoznunk kell, mert vannak, akik tagadják azt, hogy a történelmi tudat valamely formában kihatna az emberek cselekvésére, tehát a társadalom mozgására, a történelem alakulására. Pedig, hogy mennyire befolyásolja a történelmi tudat a tömegek magatartását, azt közelmultunk és jelenünk is számtalan példával igazolja. Hangsúlyozom : pozitív és negativ példákkal egyaránt. A pozitív példák mutatják hogy az új, szocialista történeti tudat kialakítására irányuló tevékenység nem volt sikertelen, a negatív példák viszont — amelyek eszmeiideológiai síkon nagyjából és egészében a nacionalizmus fogalomkörébe tartoznak — arra figyelmeztetnek, hogy még eleven társadalmi hatóerő a hamis történelmi tudat is. Ebben az értelemben mindaz, amit az igaz, a múlt valóságát híven tükröző történelmi tudat kialakításáért, erősítéséért teszünk — függetlenül a produkció műfajától — , része az ideológiai, világnézeti harcnak. Ennek horderejét pedig a jelenlegi hazai és nemzetpözi viszonyok között, a két világ sokoldalú érintkezése és ideológiai konfrontációja közepette nehéz volna túlbecsülni. Annál örvendetesebb tehát, hogy az utóbbi évek során ideológiai életünkben — a többi társadalmi tudománnyal együtt — megnövekedett a történelem iránti érdeklődés. Bár nem ringatjuk magunkat illúziókban — a különböző felmérések adatait áttekintve ezt aligha tehetnénk — mégis sok jelenség mutatja az előrehaladást. Ezt szakmai elfogultság nélkül fontos jelenségnek tekintjük, hiszen a történelem a társadálom gazdasági, politikai és ideológiai fejlődésével foglalkozó tudomány, tehát ugyanolyan mértékben irányul a múltra, mint a jelenre. A társadalom iránti érdeklődés megnövekedése egyben szükségszerűen jelenti — vagy kell, hogy jelentse — a történelem iránti érdeklődés növekedését, hiszen a társadálom a történeti fejlődés produktuma. Ezért a történelem, nem lehet valamiféle illusztrációs anyag, vagy példatár és tanmese, hanem a múlt, a fejlődés reális ábrázolása. Az utóbbi évtizedben lezajlott vitáinkban tisztázódott, hogy a történetíró akkor jár el helyesen, ha nem heroizál, és nem deheroizál, nem „kuruc" és nem „labanc" történelmet ír, hanem a történeti valóságot ábrázolja. Mit várhatna a jelen egy illúzióktól terhelt, lakkozott és a szó rossz értelmében tendenciózus történelemtől ? Miféle tanítómestere lehetne ez az életnek ? Sokan a realitások bemutatásától féltik a hazafias nevelést, kétségbe vonják, hogy ennek révén a közvélemény, főleg az ifjúság körében lehet lelkesedést kelteni. Téves ez a nézet : következetes végiggondolása annyit jelent, hogy csak a lakkozás, az idealizálás — tehát a torzítás — alkalmas igaz érzelmek felkeltésére. Mi saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy ez nem így van.